KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

A Balkán mozija

Reformkonyha

Bori Erzsébet

A jugoszláv fekete film újabb árnyalatai. Balkáni filmek fesztiválja a Közép-Európa Egyetemen.

 

Volt egyszer egy fekete film. Az az új hullám több értéket hozott létre Jugoszláviában a maga bő egy évtizedében, mint a helyi mozgókép egész évszázada alatt. Erre a talán túlzó kijelentésre akkor ragadtattam magam, amikor a kezembe került az idei Alpok–Adria fesztivál katalógusa, benne a lajstrom: vagy száz nagyjátékfilm és megszámlálhatatlan rövid, kísérleti és dokumentumfilm – ebben természetesen nincsenek benne azok az 1961 és 1972 között készült darabok, amelyeknek nincs közük az onda nerához. Aztán a más tekintetben is szélcsendes hetvenes évekre elült a hullámverés, a rendszer bekeményedett, az alkotók szétszórattak, és a következő nemzedék, Kusturicáék fellépéséig alig is történt valami a mennyiségileg is a zérus felé tartó jugoszláv filmgyártásban. A fekete film hatása viszont máig elér, és csak a legeslegújabb, a kilencvenes évek közepe óta készült utódállami mozgóképekben találkozhatunk az újabb európai és amerikai minták követésével.

A Közép-Európa Egyetem ezekből vetített egy párat. A játékfilmesek közül csak a macedón Stole Popov neve ismerős: 1986-ban mutatták be a BÚÉK, '49-et, amely ugyanazt a témát, ugyanazt a korszakot tárgyalja, mint A papa szolgálati útra ment, csak jóval tragikusabb tálalásban: hogy mást ne mondjak, négyen követnek el öngyilkosságot a másfél óra alatt. Popov ebben és most vetített 1997-es filmjében is a fekete hagyományokat folytatja – ha számításba vesszük, hogy azért az új hullámnak sem húzták bakacsinba minden egyes darabját. A Gipsy Magic eredeti címét nem sikerült kitudnom, tán nincs is neki, mert eleve arra készült, hogy a nemzetközi fesztiválok kedvence legyen. (Az lett.) A nyugati népek bomlanak az ilyen könnyes–mókás, egzotikus és folklorisztikus, kifogástalanul PC filmekért, egy kicsinyt még annál is jobban, mint az országukba illegálisan érkező vagy menekültstátuszért folyamodó, reálisan létező romákért. Egyébiránt a Gipsy Magic egyáltalán nem rossz film. A moziban már annyi szép sikert hozott cigányábrázolatot a mai macedón vérvalóságba helyezi, ahonnét erősen elvágyódik a lakosság. Preventív mehetnékről van szó, és ezen nem segí t, hogy ugyancsak preventív célzattal az országban állomásozik (és segélycsomagokat osztogat) az ENSZ békehadtest. Itt szolgál az az indiai orvos, akit hőseink – a távoli rokonságra apellálva – családfenntartónak szemelnek ki. A népes családnak, miután az összes számba jöhető (és persze élő) tagja felvette már a temetési segélyt, az Indiába való visszahonosodás maradt meg utolsó szalmaszálnak. A film színes, zenés, vérbő a humora és Miki Manojlović a főszereplő. Külön ajándék, hogy egy-két snitt erejéig az ámuló romákkal együtt bepillanthatunk az ENSZ mozijába, ahol a világ legnagyobb és legismeretlenebb filmgyártójának, Indiának a termékeit vetítik.

A horvátokat az Orosz hús képviselte. A tulaj nevezi így női alkalmazottait, akik között valójában csak az egyik orosz. A masszázs-szalon fedőnevű kupleráj csak melléküzemág, mondhatni leányvállalata Vuk kiterjedt üzletének; a vezető ágazat a fegyver- és kábítószer-kereskedelem. Csak rugalmasan, mikor mire van igény. A hivatali vesztegetéssel és a legmagasabb körökbe nyúló összeköttetésekkel kizsírozott vállalkozás talán az idők végezetéig elvirágozgatna, ha a gazda nem kattanna be meg ki a nagykanállal fogyasztott drogoktól. A lányoknak legalábbis ez a magyarázatuk arra, hogy főnökük gyakorló elmebeteg, aki mit sem tud a humán erőforrás-gazdálkodásról, hanem szadista szeánszokon irtja a munkavállalói oldalt.

De ne vágjunk a dolgok elébe. Az expozíció három szálat vezet fel: szép, szőke lány a rendőrségi proszektúrán azonosítja szabályszerűen agyonvert nővére holttestét (a halál hivatalos oka: öngyilkosság); egy másik jelenetben a túl forrón szerető Vuk látható a jövendő hullával; az olasz televízió megvette egy bizonyos Ida sztoriját, amely a háború kezdetén játszódik, a jugoszláv hadsereg bevonult Slunjba, egyesült más szerb erőkkel, a horvátoknak meg nem volt fegyverük...

Indul a tárgyaló rész, hollywoodi thrillerbe illő fordulattal: Ida, a hősnő megpályázza nővére megüresedett helyét, beáll kéjnőnek, és magánnyomozásba kezd. Ugyanis lelkifurdalása van; a nővérét miatta ítélték el négy évre, aztán börtönviselten már nem fogadta vissza a család, prostituált lett, és Ida az utolsó segélykérésre sem válaszolt, hanem átadta a levelet rendőrségnek. A kupiban hamar szövetségesre talál a másik új, őrző-védő alkalmazottban, akiről tudni vélik, hogy veterán zsaru. Pillanatok alatt megfejti a rejtélyt, és az egész bordély, meg a rendőrség és a közönség mellett még valaki tudja, ki volt a tettes. Titok híján sem kell unatkoznunk, a vásznon szüntelenül történik valami: akcióznak a lányok, hol egymással, hol Vukkal, hol egy dealerrel, vad szenvedélyek szabadulnak el a liftben, megérkezik az olasz maffia, minisztériumi tanácsost ölnek a kalyibában. A műsorfüzet szerint a felvételek Zágrábban, Fiumében és Cres szigetén készültek, ezt becsületszóra kell elhinnünk, mert a vásznon csak elvétve látni olyan azonosíthatatlan eredeti helyszíneket, mint egy kert, egy üres mező; a tengerből inkább csak a zúgást kapjuk. A film szinte végig ablaktalan, sötét terekben játszódik (ezt a Jadran Stúdióval azonosíthatjuk), a végén pedig tömegmészárlás következik. Nem kevesebb, mint tizenkilenc szereplő lövöldözik! – henceg az ismertető, amely külön felhívja a figyelmet egy darab autó és egy darab ház (valójában csak egy lakókocsi, igaz, vízággyal) felrobbantására. „Az Orosz hús leleplezi a prostitúció és a szervezett bűnözés világát, a fegyvercsempészést és a szexuális kizsákmányolást, amelyről tudjuk ugyan, hogy létezik, de szemet hunyunk előtte.” A hírhedten jó horvát közbiztonság ismeretében ezt akár el is fogadhatnánk, de azt bajosan hihetjük, hogy a horvát csukott szemmel néz tévét és mozit, ahol tudvalevően mást se mutogatnak. Amitől ez a film érdekes, az a kerettörténet, a csúnya történelmi igazságok nyíltszíni kimondása. Ez i helyzet is ismerős: a Cosa Nostra szerepébe minden gond nélkül beleképzelhetnénk egy posztkomcsi magyar fegyverexportőrt, összekötőnek a HM vagy a rendőrség illetékesét... Innentől persze más irányt vesznek az események, parlamenti interpelláció, sajtóbotrány, lefújt üzlet – de az megint stimmel, hogy a pénznek lába kél. A horvátok nyertek egy tapasztalatot: az olasz maffia korrektebb partner, mert az legalább leszállította a fegyvert, képviselőjük pedig a német kormány engedélye nélkül is elismerte a horvát szuverenitást, pedig nekik nem ígérték oda Fiumét...

A szerb film – nevezzük így, mert hosszú az átfutás, az úgynevezett kis Jugoszláviának pedig valószínűleg meg vannak számlálva a napjai. Az Előre megfontolt gyilkosság című filmről csak annyit tudok, amennyit a vásznon láttam. A stáblistán a legismerősebb név a produceré: ő Ljubisa Samardzić, az elsöprő erejű Forró szél tévészéria közkedvelt Surdája. A rendező Goran Stojanović; ha csehekről lenne szó, biztosra venném, hogy annak a Lazar Stojanovićnak a fia, aki a legtöbbet fizetett annak idején a „fekete filmesek” közül: már diplomafilmje, a Műanyag Jézus (1971) fennakadt a cenzúra hálóján, a betiltáson kívül mellékbüntetésként még három év börtönt is rásóztak. Az Előre megfontolt gyilkosság 1995-ben készült, és nagyjából akkor is játszódik. Zágrábban vagyunk, a valaha szebb napokat látott balkáni Párizsban, ahonnét eltünedeztek a jó élet kellékei, menekültek, obsitos és szabadságos katonák, a háború selejtje és a sorozásra váró friss erők foglalták el a helyüket. Mert Szerbia hadban áll, a horvátok piszkoskodnak a krajinákban, a bosnyákok nem akarnak szépszerével életteret adni, se korridort a tengerhez.

Már a főcím közben megismerjük a főbb figurákat és az alaphelyzetet. Felütés: városi lakás, reggel, egy súlyosabb házibuli után; ébred az ifjú hősnő, szeme még ki sem nyílik, amikor keze már kinyúl az odakészített szentháromság – cigaretta, öngyújtó, hamutartó – után, kezdődhet a nap. Forrong a belgrádi egyetem, tüntetés készül, Milosević mondjon le. Közben a lábadozó hőst kiteszik a katonai kórházból, kell a hely a következőnek. Két világ románca, egy ágyban az ellenséggel: naiv, vidéki fiú, műszaki főiskolás volt Eszéken, míg nem szólította a haza, és a hétpróbás pacifista polgárlány, tágas belvárosi lakással és a mama Új-Zélandból küldözgetett csekkjeivel, máshogy gondolkoznak, más nyelvet beszélnek. Időnként feltűnik a színen talpig gyakorlóruhában a rossz szerb, fiatal fiúkra vadászik az utcasarkokon, hogy bűnös szenvedélyének hódoljon velük: viszi őket a frontra, meghalni. Bogdanért is üzen, nem kétséges, hogy előbb-utóbb el kell mennie, mert első a becsület, nem hagyhatja az övéit. Befellegzik a szép szerelemnek, haraggal válnak el, hamarosan érkezik a halálhír, és Jelena elindul a másik Szerbiába, ahol gyászkendős parasztasszonyok zötyögnek a zsúfolt, viharvert buszokon, romokban állnak a porták, és kecskék bóklásznak a satnya kórók között. Az elesettek sírját kis kőrakás jelöli, ez alól kaparja ki a hősnő a szerelmesét, hogy tisztességes temetést rendezzen neki, mielőtt hátat fordít Európának. A mai történetbe beleszövődik egy régi mese: Jelena egy félbemaradt naplóból, dokumentumokból, a szemtanúk emlékezéseiből próbálja rekonstruálni nagyanyja alakját. A kommunista berendezkedés idején járunk, kényes nagypolgárlány és naturbursch káder nem minden érdek nélküli kapcsolatát követhetjük történelmi díszletek között, mígnem a lány kegyeit szintén élvező féltékeny unokafivér tragikus véget vet a háromszögnek. A napló itt megszakad, és sosem derülhet fény arra, hogy ki volt a nagymama unokájának a nagyapja.

A legjobbkor jött ez az Előre megfontolt gyilkosság: a Szép falvak szépen égnek láttán már azt gondoltam, nem is lehet másmilyen a kisjugoszláv fogyasztásra szánt kisjugoszláv film. Amit még átenged a cenzúra, az már híján van az igaznak, és ha nem hazudik, hanem komolyan gondolja, annál rosszabb. (Nem sorolom ide Kusturica Undergroundját; ha grandiózus tévedés is, nem gondolnám, hogy Milosević rendszerének vagy a nagyszerb gondolatnak az apológiája, és különben sem azért járunk moziba, hogy ott kifogástalan gondolatokkal találkozzunk.) Goran Stojanović makulátlanul tisztességes filmjét a szerb kultuszminisztérium támogatta, sőt benne volt a hírhedt belgrádi televízió is: talán nemcsak a hiú remény mondatja velem, hogy a rezsimnek befellegzett.

Volt egy jelenete az Előre megfontolt gyilkosságnak, ami eszembe juttatta a fekete film egyik klasszikusát, a Szerelmi ügy, avagy a postáskisasszony tragédiáját. Makavejev vajdasági magyar hősnője (Eva Ras) rétest készít az ő Ahmedjének, virtuóz balett a konyhaasztal körül az Aida bevonulási indulójára. Az eszéki (baranyai háromszög) Bogdan pedig a magyar konyha egy másik egzotikus remekének, a bundáskenyérnek állít emléket a Balkán mozijában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3820