Beszélgetés Michel ContourralLumière, Méliès, még háromszáz évigMuhi Klára
Michel Contour a Francia Filmarchívum archivátora, az ősfilmek megmentésének szakértője.
– Ha azt mondjuk, filmrestaurálás, pontosan mire kell gondolnunk?
– A nitrofilmre forgatott ősfilmek halálra vannak ítélve. Egyetlen nitrotekercset sem tudunk megmenteni, mert a nitrát természeténél fogva nyomás alatt felrobban, szélsőséges esetben magától meggyullad, de mindenképpen folyamatosan bomlik. Amikor egy nitrofilm megérkezik hozzánk, először meg kell állapítani egy teszttel, mennyire sürgős a beavatkozás. A Bois d'Arcy erődben működő Filmarchívumban (Centre Nationale de la Cinématographie), melyet még André Malraux alapított 1968-ban, jelenleg több mint egy millió filmdoboz van. Ebből 270 ezer a nitráttekercs. Évente körülbelül 1 200 000 méter nitrofilmet mentünk meg, s ez a program, ha igaz, 2005-re fejeződik be. Pénz mindenesetre van rá. Az archiválás, megőrzés évente 40 millió frankjába kerül az államnak.
– Ön vezette a Lumière-életmű restaurálási munkáit, melynek reprezentatív eredményét, Az első mozielőadás című tekercset a magyar nézők is láthatták.
– A Lumière-cég katalógusa 1425 filmcímet tartalmazott, s ebből mi 1409-et megtaláltunk. Mára valamennyi film restaurálása befejeződött. Az első mozielőadás filmjeit nem volt nehéz megtalálni, ismertek voltak, de a Lumière-cég operatőrei forgattak a világ minden táján, Egyiptomban, a Nílus partján, Vietnamban, Mexikóban, megtörtént, hogy törzsi ceremóniákat vettek filmre – van például egy sorozatunk, körülbelül tíz film az ashantik törzséről –, aztán a filmeket a helyszínen eladták. Sok országban mutattam be Az első mozielőadást, a vetítéseket az eredeti géppel csináltam, nálunk összesen kettő van belőle.
– Egy eredeti kinematográffal?
– Igen. Lumière-ék kamerája ugyanis nagyon érdekes szerkezet volt, egy olyan gép, amely felvevő, másoló és vetítő egyszerre. De nem volt keresője. Úgyhogy az operatőr vakon forgatott. A kamera nyitott volt, az operatőr egy mattüvegen látta a képet, beállította, beletette a filmet, becsukta, és elkezdett kurblizni. Ezért van az, hogy minden Lumière-filmnek fix a képkivágása. Az emberek mozognak, de a képkivágás nem mozdul, csak kivételes esetben, például, amikor a kamerát Velencében egy gondolára rakták, vagy feltették Egyiptomban egy vonatra, vagy Indokínában egy hordszékre.
– Valójában meddig használták ezt a szerkezetet?
– Tulajdonképpen csak néhány évig, körülbelül 1900-ig. Mert Gaumont és Pathé kamerájának már volt keresője. Az első cinematográf egyébként 1895 elejétől állt rendelkezésre. A legelső felvétel, A munkások kijönnek a Lumière-gyár kapuján 1895. március 17-én készült.
– A vonat érkezése című filmet hiába kerestük az első mozielőadás anyagában. Ez hogy lehet?
– A vonat érkezése később készült. Csak 1896 februárjában mutatták be. De van más tévedés is a köztudatban az első mozielőadással kapcsolatban. A kertész című filmet Megöntözött öntöző címen ismeri a filmtörténet. De ez a cím a legendákból való. A katalógusban A kertész cím szerepel. Pedig még a Larousse is Megöntözött öntözőként tartja számon. Később egyébként leforgatták még egyszer, s annak A kertész és a kis álszent a címe a katalógus szerint. A két Lumière testvér egyébként nem nagyon hitt a találmányban, azt gondolták, nincs jövője. A papa szervezte meg a vetítést Párizsban, egyik gépészével, egy alagsori billiárdteremben, amely a Grand Café tulajdonában volt. December 28-án az első vetítésen csak 33 néző volt. A másodikon már 200-250-en voltak, később 500-an, a dolog tehát beindult. Keresni kellett egy másik termet tehát, s változtattak a műsoron is. Ekkor jelent meg A vonat érkezése is.
– A filmtörténet szerint Georges Méliès is ott volt az első mzielőadáson...
– Igen, és meg akarta venni a cinematográfot. Tudott Lumière-ék kísérleteitől, mert szenvedélyesen érdekelte a mozgókép. De nem adták el neki a találmányt. Méliès ezért aztán Pathé kamerájával dolgozott.
– És milyen állapotban van a Méliès-hagyaték? Az ő életművéről nagyon sok legenda kering.
– Méliès filmjeiből ma még sok hiányzik. S van, amit valószínűleg soha nem fogunk megtalálni. Méliès volt a mozi kezdete, az olyan filmeké, amelyek történeteket mesélnek. Ő találta fel a trükköket, s a trükkök keltették életre ördöngös figuráit, az ördögi kovácsot, meg Kékszakállt. Méliès bolondja volt az átváltozásoknak. Legtöbb filmje varázsmese. A mozi, a mozitermek még nem léteztek, Méliès mutatványosoknak adta el a filmjeit, akik vettek egy vetítőt, és a vásárokon vetítettek filmjeiket az embereknek. A legtöbb megtalált Méliès-film korabeli kópia, amelyet a nagyapa vagy nagymama megőrzött. Pontos adatunk nincs rá, de körülbelül háromszáz filmet forgatott. Ám amikor Amerikából, Olaszországból már bonyolultabb filmek érkeztek, az első Chaplin-filmek 1912 körül, meg a római időket megidéző olasz szuperprodukciók, és elkezdtek mozitermeket építeni, akkor a vásári mozinak vége lett. Méliès csődbe ment, s kétségbeesésében elégette a filmjeit. A saját stúdiójában, a Párizs melletti Montreuil-ben égette el valamennyit. Ezért aztán nagy ritkaság, ha mégis megtalálunk egy-egy kópiát. Tavaly például előkerült egy Gargantua-film, melyet kockáról kockára haladva, kézzel színeztek ki. A szakma nem is sejtette, hogy Méliès valaha is leforgatta Gargantua történetét.
– Tudtommal más filmkészítők is színezték kézzel a filmjeiket...
– Hogyne. A pozitívokat színezték. A vincennes-i Pathé üzemben például kétezer munkásnő festette a filmkockákat. Ez akkoriban külön szakma volt. Méliès-nek is voltak olyan alkalmazottai, akik csak ezzel foglalkoztak. Például A pokoli üst című filmben az ördög egy óriási, tűz felett lógó kondérből pattan elő. A lángok sárgák, az üst barnára van festve, az ördög sapkája meg piros. Mi természetesen a színeket is restauráljuk. Egyenként megfestjük a kockákat, s aztán készítünk egy színes kópiát a mai technológia szerint. Akkoriban tizenhat képből állt egy vetített másodperc, ki lehet számolni, hány kép jut egy félórás tekercsre.
– A megmentett Lumière- és Méliès-filmek meddig maradnak életben? Száz év múlva kezdheti valaki előlről a restaurálást?
– A celluloidgyártás piacán mára gyakorlatilag egyeduralkodó lett a Kodak. A hagyományos, cellulóz-acetátos hordozón kívül gyárt egy poliészter anyagú hordozót is, ami valóban a „holnap nyersanyaga”. Nagyon tartós, nem érzékeny sem a párára, sem a szárazságra, s a Kodak szerint ötszáz évig kitart. Mi az ezüstszulfidos kép időtállóságát ismerve körülbelül háromszáz évig tudjuk garantálni a restaurált filmek élettartamát.
– És miért nem használnak digitális hordozóanyagot?
– Mert ma még nem tudjuk megmondani, hogy a digitális hordozóanyag meglesz-e száz év múlva. S nem vállalhatjuk a kockázatot. Az elektronikus rögzítésről is bebizonyosodott, hogy nem alkalmas a konzerválásra. Ma csak az az egy biztos, hogy az ezüstszulfidkép, az emulzió kitart száz évig.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1288 átlag: 5.41 |
 |
|
