KrónikaEmigránsokOperett és foxtrottSchauschitz Attila
Magyar művészek a két világháború között Berlinben. Königer Miklós kiállítása.
Semmi kétség, jó lett volna: ott lenni egy bulin a harmincas években, a berlini Fasanenstrasse rokokó villájában, vagy később Párizsban a „gulyáspartik” egyikén, azokon a heves hangulatú, cselekményben gazdag összejöveteleken, s megérteni valamit abból, miként pörgött akkoriban az élet. A házigazda, Ábrahám Pál sikereiről már az is elárul valamit, hogy villát vásárolhatott Berlinben; Párizsban, ahová a nácik elől menekült, korántsem volt ilyen rózsás a helyzet, az ottani partikra nőktől kellett pénzt kölcsönöznie – például azzal az ürüggyel, hogy fogait kezelteti.
Voltak, akiknek élete nem alakult oly tragikusan, mint az övé; a drámai vég azonban jól érzékelteti annak a zsidó származású magyar művésznemzedéknek a sorsát, amely Budapestről indult, Bécsen keresztül Berlinig, s ott az európai, sőt világhírnévig jutott, majd többségében amerikai emigrációba kényszerült.
Ábrahám hiába volt az elsők között, akik az operettet a dzsessz és a foxtrott elemeivel gazdagították, Amerikában már nem versenyezhetett a könnyebb zenei műfajok képviselőivel. A pénz- és állásnélküliség New Yorkban alighanem hozzájárult a valóság iránti közömbössége kifejlődéséhez. Pizsamában kószált éjszaka a Central Parkban, vendégeket hívott kitalált esküvőjére és láthatatlan zenekart vezényelt a Broadway forgatagában.
Ábrahám Pált és sorstársait, többek között Darvas Lilit, Gaál Franciskát, Kálmán Imrét és Verebes Ernőt az Emigránsok című kiállítás jelenítette meg Berlinben, újabb állomásaként annak a sorozatnak, amellyel Königer Miklós, Komjáthy Anna közreműködésével, fáradhatatlanul emlékeztet a húszas-harmincas évek Berlinjének magyar sztárjaira a német Werner Mohr és saját gyűjteménye darabjaival: egykorú fényképekkel, plakátokkal, hirdetésekkel, képeslapokkal, műsorfüzetekkel, lemezekkel, könyvekkel. Az anyag egy másik metszete, a kottagyűjtemény egyébként jelenleg a budapesti Goethe-intézet kávézójának kínál hangulatos díszletet.
A berlini kiállítás a korábbiaktól eltérő kompozícióra törekedett: a bensőséges, színes bársonyok uralta, sűrű és a kiállítótermet felosztó prezentáció helyett nagy, nyitott paravánok övezik, asztalvitrinek súlypontozzák az egységes teret a középpontban csillogó fekete zongorával.
A berlini Duophon zenei kiadó CD-t jelentetett meg a kiállításra Alpár Gitta dalaival a harmincas évekből, köztük a Bál a Savoyban című Ábrahám-operettből. Az operaénekesnőként indult koloratúrszoprán, aki gyaníthatóan a lényegesen jobb kereseti lehetőségek miatt tért át a Berlinben igen népszerű operettre, a beszámolók szerint ebben a darabban aratta legnagyobb sikerét – pedig akkor már mögötte volt 1932 áprilisában első filmjének bemutatója, amely után filmbeli partnerével és egészen friss férjével, Gustav Fröhlichhel (esküvőjüket a bemutató napján tartották) 27-szer kellett megjelenniük a függöny előtt.
Alpár Gitta, született Klopfer Regina 1933 márciusában, egy Goebbels által adott fogadáson értette meg végleg, amikor a náci propagandaminiszter magához kérette férjét, de vele nem akart szóba állni, hogy el kell hagynia Németországot. Élete nyugodtabban alakult Amerikában, mint Ábrahám Pálé, de sikereit ő sem tudta ott megismételni. 1962-ben az NDK-ban portréfilmmel, 1987-ben Nyugat-Berlinben filmdíjjal emlékeztek rá. 1991-ben, 88 éves korában halt meg Palm Springsben.
A kiállítás különleges érdeme, hogy a ma is ismert hírességek mellett újra felfedezi a húszas-harmincas évek magyar származású lemezsztárját, Lóránd Edithet, aki klasszikus zenei képzettségű hegedűsből lett Berlinben egy csak férfiakból álló szalonzenekar dirigense. 1921 és 1927 között 1000 lemezfelvétele készül, 1927-28-ban pedig egy év alatt félmillió lemezt adnak el felvételeiből. 1934-ben ő is távozik Németországból, először Magyarországra, majd Amerikába. 1960-ban, 61 éves korában halt meg New York Cityben.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1956 átlag: 5.53 |
 |
|
