Svéd zsáner

Camilla Läckberg krimik

Hideg nyomon

Vajda Judit

Az északi szelek szárnyán újabb skandináv bűnfilm érkezett – újfent egy sikeres könyv adaptációja.

A svéd Camilla Läckberg Erica Falck – Patrik Hedström-, avagy Fjällbacka-krimisorozatának nyolcból az ötödik darabja, az Eltitkolt életek nemcsak tartalmazza mindazokat a vonásokat, melyek az utóbbi időben egyre népszerűbbé váló skandináv bűnügyi regények legtöbbjét jellemzik, de egyszersmind koncentrálja is azokat.

Ha van valami közös az észak-európai krimikben, akkor az az, hogy a nyomozás tárgya és a nyomozást végző személy vagy személyek egyformán fontosak, ennek megfelelően maguk a nyomozófigurák is alaposan kidolgozottak és egyénítettek. Legyen szó egy lelkiismeretes újságíróról és egy különc hackerlányról (a skandináv krimilázat ha nem is elindító, de annak világszerte hatalmas lendületet adó Millennium-trilógia Stieg Larssontól), hallgatag felügyelőkről (a norvég Karin Fossum Sejer-, az izlandi Arnaldur Indridason Erlendur-sorozata) vagy egy egész nyomozócsoportról (Arne Dahl: Misterioso), biztosak lehetünk benne, hogy a szakmain kívül magánéletüket is alaposan megismerjük.

Hogy a nyomozó személye közel sem mindegy, azt remekül példázza, hogy gyakran tapasztalhatunk átfedést a nyomozás és a nyomozó között. Erre az összekapcsolódásra legjobb példa a Millennium-trilógia második és harmadik kötete, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől, melyben a főhősnőnek saját ügyében kell kiderítenie az igazságot, illetve maga az Eltitkolt életek is, amiben Erica Falck írónő tulajdon édesanyja múltjában kezd kutakodni.

További közös tulajdonsága a skandináv bűnregényeknek, hogy tetemes részükben a jelenben elkövetett gyilkosság motívumai a múltba vezetnek (de előfordul olyan is, amikor a jelenben fedeznek fel egy, a régmúltban elkövetett rémtettet). A Millennium-trilógiában, a Kihantolt bűnökben és a Vérvonalban (Indridason), de Camilla Läckberg magyarul is olvasható műveinek mindegyikében (Jéghercegnő, A prédikátor, A kőfejtő, Vészmadár) a múlt kísért valamilyen formában. A „kísért a múlt”-tematikát pedig sok esetben családi és gyerek-tematika egészíti ki, azaz a múltbeli történések középpontjában gyerek vagy gyerekek állnak, illetve súlyos családi titkok lapulnak a bűnügy hátterében.

Az Eltitkolt életekben sincs ez másképp – ahogy arra a könyv eredeti (Tyskungen, jelentése: „a német gyerek”) és angol címe (The Hidden Child) egyértelmű utalást is tesz. Sokkal fontosabb jellemzője azonban a regénynek, hogy az írónő mostanra már szinte szappanoperai szinten közel hozta állandó hőseit az olvasóhoz. A korábbi négy mű során majdnem mindent megtudhattunk a fjällbackai rendőrség tagjairól és hozzátartozóikról: románcaikat, titkaikat, bűneiket, hibáikat. A szigorú szerialitásnak köszönhetően pedig az az érzés is kialakulhatott bennünk, hogy ezek a figurák egy párhuzamos univerzumban valóban léteznek (a történetek helyszíne, Fjällbacka egyébként valós helyszín: az írónő szülőfaluja, Svédország délnyugati részén található, és a valóságban idilli kis halásztelepülés). Läckberg mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy egymáshoz képest rendkívül pontosan helyezze el az időben a Fjällbacka-regényeket – akár konkrét időintervallumok, évszakok emlegetésével, akár magánéleti történések segítségével (lásd Patrik és Erica szerelmének és kapcsolatának fejlődését, gyermekük születését és növekedését stb.). Ennek köszönhetően tehát – a szappanoperahősökhöz hasonlóan – szinte személyes ismerőseinknek érezhetjük az írónő karaktereit.

Mindezekből a felsorolt jellemzőkből az Eltitkolt életek alapján Per Hanefjord rendező által megvalósított nagyjátékfilmben (a cselekménybe foglalt „kísért a múlt”- és gyerek-tematikát leszámítva) semmit sem őriztek meg. Ehelyett egy, a regényeredetiben rejlő további tulajdonságra erősítettek rá. Szintén nem ismeretlen a skandináv bűnügyi irodalomban a femikrimi fogalma, hiszen az észak-európai krimik jelentős részének hangsúlyosan nő –vagy nő is – a főhőse, sőt van, hogy a sztoriban is erőteljesen női témákra és problémákra reagálnak, akár hétköznapi (lásd a Läckberg-regényekben Erica terhességét, anyaságát, majd visszatérését munkájához), akár egy magasabb, társadalmi szinten (lásd a teljes Millennium-trilógiát, illetve a Fjällbacka-sorozatban az Erica húgához kapcsolódó családon belüli erőszak-vonulatot).

A cselekmény szempontjából alapvető fontosságú fordulatokat leszámítva (a főhősnő szüleinek halála, emiatt hazaköltözése a családi házba, anyja naplójának és egy náci medálnak a megtalálása, majd ennek hatására magánnyomozásának megkezdése) az alkotók kihagytak minden érzelgős privát részt (a könyvben nemcsak Erica húga, új szerelme és családi életük kapott külön szálat, de a szerző még az eleinte ellenszenves rendőrfőnököt is megajándékozta egy remek saját sztorival). Eközben a feminista vonalat olyan szinten felerősítették, hogy még egy A bárányok hallgatnak-utalást is elhelyeztek a filmben: Clarice Starlinghoz hasonlóan a főhősnőt is látjuk futás közben az erdőben.

Emellett persze sokkal feltűnőbb, hogy – éles ellentétben a könyvvel – Erica férjének, a rendőrnyomozó Patriknak itt szinte alig van szerepe, és az egész nyomozást Erica veszi kézbe, a könyvben szintén rengeteg terepet kapó egyéb figurák, nagyrészt a helyi rendőrség tagjai pedig vagy teljesen kimaradnak (Mellberg új szerelme, Rita és családja, illetve a Gösta nevű rendőr és Annika, a rendőrségi recepciós), vagy biodíszletté degradálódnak (Mellberg, a rendőrség parancsnoka, Paula, az új kolléga). Ezzel párhuzamosan – habár ő maradt az egyedüli főhős – Ericából is jóval kevesebbet kapunk. Miközben a regényből még olyan kedves apróságokat is megtudhattunk róla, hogy imádja a Dumlekola nevű édességet, addig a filmben maradnak a szikár tények: Erica Falck egy rendőr felesége, kisgyerekes édesanya és írónő, aki az anyja II. világháború idejébe vezető múltja után nyomoz.

A film természetesen máshogy is építkezik, mint a könyv: a tömörítés és az érthetőség kedvéért kicsit összerántották az eseményeket, és több mindent is idevettek az előző regények történései közül. Läckbergre jellemző egyébként, hogy annak ellenére, hogy regényei nem túl terjedelmesek, rendkívül szerteágazóak, és a két főszálon, a múlt felelevenítésén és a jelenkori nyomozáson kívül is vannak benne egyéb csapások. Ezek kihagyását a filmből (terjedelmi okokról lévén szó) nyilván nem lehet számon kérni az adaptáción. Vannak azonban egyéb markáns változtatások is, hiszen a filmesek több poént is hamarabb elárulnak, sőt kissé hatásvadász módon nem átallanak megölni egy kulcsfontosságú alakot (aki a könyvben életben maradt). Ami pedig a régmúlt titkait illeti, az izgalom kedvéért, s hogy a gonosz még gonoszabb legyen, a könyvből már ismert gyilkosságok mellé kapunk egy plusz fordulatot is.

Mindennek köszönhetően az adaptáció sajnos nem lett több, mint közepesen izgalmas egyszerű nyomozós krimi, amiből tizenkettő egy tucat (és sajnos innen a Skandináviában játszódó bűnfilmekre jellemző speciális atmoszféra, borongós hangulat is hiányzik, ahogy a színészi játék sem kelt különösebb feltűnést). Az Eltitkolt életek csak regényként kiváló, a film még csak meg sem közelíti a Vérvonal vagy A tetovált lány, de az erőteljes központi figura hiánya miatt még annak folytatásai (A lány, aki a tűzzel játszik; A kártyavár összedől) színvonalát sem – inkább a sokkal kisebb port kavart A hipnotizőrhöz áll közel (bár a hangulatteremtést, a színészi játékot és a nagy finálét tekintve kicsivel még attól is elmarad).

A Läckberg-könyvek egyéniségét megadó vonások (a nyomozó figura egyénítése, a privát szféra fontossága, a szappanopera-szerű ismerősség) elhagyása miatt pedig a film sem nem olyan személyes, sem nem olyan szerethető, mint az eredeti alkotás. Mindez persze a regényekben sem egy csapásra alakult ki, hanem a sorozat egyes darabjai folyamán. Ezt a jelek szerint a film alkotói is felismerték, hiszen a továbbiakban már nem a könyvek, csupán a karakterek alapján útjára indítottak egy tévésorozatot is, ugyanezekkel a színészekkel: a Fjällbackamordernnek eddig három része került adásba.

Eltitkolt életek (Tyskungen) – svéd, 2013. Rendezte: Per Hanefjord. Írta: Camilla Läckberg regényéből Maria Karlsson. Kép: Marek Weiser. Zene: Klas Baggstrom, Magnus Jarlbo és Anders Niska. Szereplők: Claudia Galli (Erika), Richard Ulfsater (Patrik), Jan Malmsjö (Axel), Charlie Gustaffson (Per), Eva Fritjofson (Kristina). Gyártó: Tre Vanner Produktion AB. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 100 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 24-25. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11657

Cikk értékelése:

szavazat: 590 átlag: 5.53