KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/január
• Muhi Klára: Képtelen év Filmrendszerváltás 2011
• Barkóczi Janka: Válságok és választások Beszélgetés Fliegauf Bencével
• Kolozsi László: „Ez lesz a legnehezebb filmem” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kovács Bálint: „Mint lúd a jégen” Beszélgetés Körösvölgyi Zoltánnal
PIXEL VS. CELLULOID
• Ádám Péter: A fejlődés ára Digitális mozi

• Huber Zoltán: Kóma és virágzás Beszélgetés Szabó Gáborral
SPORTMOZI
• Varró Attila: Az utolsó dobás Film és baseball
• Bikácsy Gergely: Sakk a művészetnek! Bábok és filmek
• Varga Dénes: Lyukra játsszák A svindler
SZÍNÉSZ/RENDEZŐ
• Baski Sándor: A politika hálójában George Clooney filmjei
• Géczi Zoltán: A nevem Jackie A Jackie Chan-brand
SCHORM/KISHON
• Zalán Vince: Minden rossz és minden jó Evald Schorm 2. rész
• Barkóczi Janka: Van szerencsénk Ephraim Kishon, a filmrendező
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: Képi balett Résfilmek és egyéb kísérletek

• Bilsiczky Balázs: A kikerülőművész Beszélgetés Kardos Sándorral
FILM / SZÍNHÁZ
• Roboz Gábor: Mint a vakablak Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Varró Attila: Négy fél között Roman Polanski: Az öldöklés istene

• Forgách András: Ördöge van Faust
KRITIKA
• Vajda Judit: Csoda Le Havre-ban Kikötői történet
• Pápai Zsolt: A szívem visszahúz Kopaszkutya Kettő
MOZI
• Barkóczi Janka: Martha Marcy May Marlene
• Varró Attila: Texas gyilkos földjén
• Kovács Kata: Fifti-fifti
• Hlavaty Tamás: Álcák csapdája
• Kolozsi László: Szűz vonalban
• Forgács Nóra Kinga: Legjobb szándék
• Vincze Teréz: Retró szerelem
• Sepsi László: Ördögsziget
• Baski Sándor: A rend őre
• Kovács Marcell: Trancsírák
• Alföldi Nóra: Jack és Jill
• Tüske Zsuzsanna: SOS Love: Az egymillió dolláros megbízatás
• Nevelős Zoltán: Mission Impossible: Fantom protokoll
DVD
• Pápai Zsolt: Szövetség az ördöggel
• Czirják Pál: Csillagosok, katonák
• Nagy V. Gergő: Greenberg
• Varga Zoltán: Végső menedék
• Tosoki Gyula: A szabadság himnusza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Színház

Roman Polanski: Az öldöklés istene

Négy fél között

Varró Attila

Polanski új kamaradrámájában is rögeszméjéhez tér vissza: a kifinomult polgári rend igencsak sebezhető.

Noha művészi fénykorában az emigráns Roman Polanski minden újabb állomáshelyét jelentő nyugati nagyvárost megtisztelt egy erősen önreflektív, izolációs tébolyfilmmel (Iszonyat, Rosemary gyermeke, Lakó), a bezárt terek használata elsősorban nem az alkotói magány, az „idegenként egy idegen világban” életérzés kifejezésére kapott markáns helyet az életműben. Miként ezt a debütáló nagyjátékfilm alapsztorija is bizonyítja, a rendezőt már permanens vakációja előtt is erősen vonzották a párnégyzetméteres mozgásterek – a Kés a vízben jachtjának vitorlájára azonban nem egyetlen főhős szubjektív portréja vetítődik, hanem feszes háromtagú kamaradráma, ahol a belső démonok helyett társadalmi/generációs ellentétek feszítik pattanásig a kereteket. Ez az alaphelyzet kerül elő jóformán minden évtizedben (Zsákutca, Keserű méz, A halál és a lányka, valamint a modell paródiájaként tekinthető Micsoda?), minimális variációkkal: kiüresedett párkapcsolatban élő polgári házaspár tengeri otthonában (sziget, parti ház, hajóút) feltűnő harmadik fél jelenlétével megzavarja a status quo-t, előtörnek a régi indulatok és eredendő ellentétek, majd a folyamatosan átrendeződő erőviszonyok végül erőszakba torkollnak, ami vagy elpusztítja (Zsákutca) vagy új alapokra helyezi a házasságot (A halál és a lányka), esetleg egyszerre mindkettőt (Keserű méz). Polanski behatárolt szerelmi háromszögeiben minden esetben társadalomkritikai célzattal ereszti egymásnak a feleket, ahol a két vetélkedő férfialak harca nem is annyira a nőért, a nő miatt folyik, mint inkább azokért a kényelmes illúziókért, amiket a nyugati társadalom kínál privilegizáltjainak. Nem véletlen, hogy házaspár-hőseit a rendező saját törzsközönségének köréből, a fogyasztói jólét többnyire önámító, felszínes kultúrpolgárai közül válogatja, akik üres pótcselekvésekbe menekülnek az értelmiségi lét díszletei között, mígnem agresszor vendégeik egy-két fős invázióként bezúzzák középkori festett üvegablakukat, nemi erőszakhoz használják kedvenc Schubert-darabjukat vagy épp vastag sugárban leokádják a kávéasztalon hivalkodó ritka Kokoschka-albumot.

Miután Polanski másfél éve a Szellemíróval már részben leporolta a régi Kés a vízben sémát (sziget-helyszín, szerelmi háromszög, osztott alteregó), az idei opusz meglehetően hű Yasmina Reza-adaptációjában teljes pompájában eleveníti fel a hajdani felállást. Az öldöklés istene kíméletlen humorú francia négyesében az Öldöklő angyal alaphelyzete köszön vissza, a négy fal közé zárt szereplők gyors lépésekben jutnak civilizált hangnemű elvi nézeteltérésből testi-lelki leamortizálódások során át a személyes problémák erőszakig fajuló lelepleződéséig – miközben szövetségek bomlanak és alakulnak a négy fél közt, mintha csak a Keserű méz szexualitásról szülőiségre áthangolt expressz-verzióját látnánk. Bohózati hangnemével és precízen vezényelt csoportdinamikájával az ifjúkori rendezések örömteli élményeit idézi a szerző (két évtizednyi tömény borzalom után sátánimádástól holocaustig, katonai diktatúrától Twist Olivérig), de a közelmúlt tapasztalatai otthagyták nyomaikat a régi modellen. Nem csupán Polanski imádott tengere tűnik el belőle (helyébe Rosemary New York-i lakása lép), de a középosztálybeli házigazdák kirakatotthonát felforgató vendégek sem a primér ösztönlények soraiból válogatódtak: renitens autóstoppos, szökött gengszter és szadista börtönorvos után immár hamisítatlan nagypolgári álompár (vállalati jogász férj, tőzsdeügynök feleség) kapta a detonátor szerepét. Nem mintha a drága öltöny civilizáltabb belsőt takarna, a friss film cinikus ügyvédje épp olyan lelkes híve az öldöklés istenének, mint kívülálló elődei – a rendező azonban immár a felsőbb körökben, a gazdagok és szépek világában látja a pusztító dögvészt. A fordított hatalmi helyzeten túl a párhuzamok is komplexebbek lettek, nem két különálló társadalmi réteg ütközik meg, inkább egyazon osztály önpusztító tudathasadását követhetjük nyomon. A háromszög séma megkettőzött férfihősei után a kvartett-forma lehetőséget ad arra, hogy valamennyi fél, mindkét nemből egymás tükörképeként jelenjen meg az események egy-egy pontján – hála az eredeti Reza-darab szigorú szimmetriáinak, amelyeket a pergő filmverzió finom vizuális megoldásokkal hangsúlyoz. Polanski az éjsötét, erősen önkritikus Szellemíró után ismét a külső szemlélő kényelmesebb szerepkörét választja, amolyan csínytevő Puckként mozgatva két házaspárját szerepcseréről szerepcserére – a film egyik csúcspontján kíváncsian ki is kukucskál a szomszéd lakásból, hogy a nézőkkel együtt élvezze saját kis szentivánéji álmát.

AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE (Carnage) – amerikai, 2011. Rendezte: Roman Polanski. Írta: Yasmina Reza. Kép: Pawel Edelman. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Jodie Foster (Penelope), John C. Reilly (Michael), Kate Winslet (Nancy), Christoph Waltz (Allan). Gyártó: Constantine Film. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 76 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10921