KritikaKutyabaj...Állami ugatásHarmat György
Ön bizonyos értelemben kutya – közli P. úr, a hivatalnok Emilióval, az állathangutánzó művésszel (a film egyik legmulatságosabb jelenetében), s igaza tudatában kiveti rá az ebadót. „Ön mért nem adózik?” – kérdez vissza Emilio, utalva arra, hogy „bizonyos értelemben” P. úr is kutya. Az adószedő válasza nem nélkülözi a logikát: „Állam az államot? Az én ugatásom állami.”
P. úr állami ember – az abszurditásig. Előélete predesztinálja arra, hogy munkanélküliből hamarosan az Ebadó Csoport legsikeresebb munkatársává küzdje fel magát. Mielőtt állás nélkül maradt volna, kiváló jegyellenőr volt meg gyári rendész, s (ahogy ő fogalmaz) ért valamit a kutyákhoz. P. úr alkalmas rá, hogy szinte tökéletesen eggyé váljon feladatával. Ha a zöldövezeti lakók inkább elrejtik ebeiket az adóellenőr szeme elől, mintsem hogy fizessenek, a gazdik helyett a négylábúakhoz kell fordulni. Ők őszinték: ugatásra ugatással felelnek. Ezzel pedig elárulják tartózkodási helyüket, egyúttal leleplezik tulajdonosaik csalási szándékát.
P. úr tettekre váltja gondolatmenetét. Megtanul ugatni, így módszerével komoly eredményeket ér el a bújtatott állatok felkutatásában. Ám tevékenysége visszahat rá, az „elkutyulás” folyamata immár megállíthatatlan: Pedigree Palt kóstol – késsel-villával, négykézlábra ereszkedik, a póráz szorítását próbálgatja a nyakán – még a sintérek is befogják!
Az ötlet (a figura útjának e következetessége) kiváló: Ferreri mester vásznára méltó. Ő szokta a lehető leglehetetlenebb meséket egyedül lehetségessé, érvényessé varázsolni. Ráadásul az állatfunkcióba lépő ember témája vesszőparipái közé tartozik. 1972-es A szuka című (nálunk videóforgalmazásban, Lisa címen bemutatott) filmjében Ferreri is vizsgálta már a lassú kutyává alakulás lehetőségét, okait és következményeit, természetesen a Kutyabaj...-tól eltérő metafora-középponttal, szigorúan a férfi-nő párkapcsolat analízisén belül maradva.
Ferreri (és Buñuel, Kafka) ábrázolásmódja az igazán alkalmas az ilyesféle történetek elmondására. Az abszurditásnak az a száraz elemzése a legkomikusabb, amely Kafka Az átváltozás című novellájára jellemző, rögtön az első mondatában: „Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.” Forgatókönyvíróként Sántha érzi az abszurd e válfaját, ám rendezőként nem tűnik elég mértéktartónak: gyakran tolja előtérbe Melis László ugatással telehintett, agresszív zenéjét és Vékás Péter színvonalas, olykor „túlmozgott”, túlpoentírozott fényképezését. Amennyit nyer így a film lendületben, annyit veszít művészi mélységben.
Hogy nem a rendezőtől és alkotásától idegen megoldás konzekvensebb alkalmazását hiányolom, arra a jó színészvezetés a bizonyíték, legfőképp Bán János alakítása. Az a bámulatos precizitás, komolyság, mellyel felépíti szerepét, a féken tartott energia ereje, átélés és megmutatás perfekt egyensúlya irányt mutat: hogyan lehetett volna a szatírát megóvni attól, hogy időnként kabaréjelleget öltsön.
Sántha László több mint egy évtizedes dokumentumfilmes pályafutás után készítette el első, alig egyórás játékfilmjét. Eszembe sem jutna másolásra biztatni, hiszen van eredeti hangja. Nevéhez fűződik egy négy év távlatából is emlékezetes „költői szociográfia”, a dokumentum- és játékfilm határvidékéről származó Belső mozi, mely többet mondott a filmmítoszok szerepéről életünkben, mint megannyi tanulmány. Hitelesen, szépen.
A Kutyabaj..., e gondolatébresztő mű azzal fejeződik be, hogy eltörlik az ebadót, s egy hét múlva várható a macskaadó bevezetése. P. úr összeomlik. A kérdés nyitott: ő, aki a végletekig azonosult küldetésével, tud-e váltani? Képes leste arra, hogy „elmacskásodjon”? Felhangzik-e majd az állami nyávogás?
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1394 átlag: 5.53 |
 |
|
