A Nehéz Istennek lenni filmes fölütése-záróképe: a folyón evező, csónakban ülő Gyabronka Józseffel, majd Nagy Zsolttal, érzésem szerint utalás is a Deltára. A produkció külső helyszíne: a Liszt Ferenc Budapest Reptérre (Ferihegy) vezető gyorsforgalmi út melletti buszgarázs és raktártelep. A Gyömrői úti csarnokban két kamion áll. Az egyikben az egész játékteret látjuk: benne varroda, farmernadrágok, emeletes vaságyak, vackok, továbbá – eufemizmussal szólva – WC-k, konyharész, orvosi szoba. A másik, autógumikkal teli és földdel borított konténer, félig csukva. Az itteni eseményeket élő kameramozgással közvetítik; a néző vetítővásznon és monitorokon követheti egy keménypornó-forgatás borzalmait.

Merthogy dr. Varjassy Károly (Rába Roland / Bánki Gergely) úgy döntött, Istent játszik. Szövetségbe forrva a Maminak becézett Váradi Annamária lánykereskedő-madám-üzletasszonnyal (a pompás Láng Annamária) egy, az interneten a YouTube-ra föltett, általa megrendezett pornófilmmel tervezi leleplezni az apját. Kétségtelen, a Brüsszelben székelő Varjassy György EP-képviselő jelszava, a „Hit, Szeretet”, fájó ellentmondásban áll múltbéli cselekedeteivel. Jelesül: Zsófia lánya megerőszakolásával; a szülésbe belehalt nő földbe kapartatásával, és a „fattyú”, Varjassy Rudolf (Szemenyei János / Ördög Tamás) intézetbe adásával. A (meglehetős iróniával) Spock parancsnok arcképével díszített Star Trek-pólót viselő fiú azonban húsz év után, váratlan fölbukkan.

Apropó, Star Trek. A sci-fi műfajához gyermekkorától vonzódó direktor Arkagyij és Borisz Sztrugackij tudományos-fantasztikus regényének csupán az alapmotívumát kölcsönzi, idézi újra. A Rumatának is szólított, önmagát orvosnak kiadó Doktor (Nagy Zsolt) egy távoli bolygóról a Földre érkezett „progresszor”. Küldetése, hogy az eseményekbe be nem avatkozó megfigyelőként, erőszak nélkül, üdvös irányba terelje a sötét középkori állapotokat mutató társadalmat. Ahol, esetünkben, egy önjelölt Messiás az apjával kíván leszámolni, mindezt Világforradalomnak nevezve. A megtorlás áldozatokat követel, és szed is: az irgalmatlan szado-mazo pornófilmek mit sem sejtő szereplői Mami beregszászi szexmunkásai (a remek Kiss Diána Magdolna, Tóth Orsi, Wéber Kata). A külföldre eladott modern, vagy szakszerűbben szólva „human trafficking”-rabszolgák szenvedésének tanújaként Rumata / Doktor megszegi fogadalmát.

Mundruczó vakmerően vonultatja föl a melodráma, a gótikus rémregények, és a horror számos kliséjét. Valamint – akár A Nibelung-lakóparkban, s a Frankenstein-tervben – veti be a brechti V-effekteket, így a songot. A Nehéz Istennek lenni hideglelősen valószerű, gyakorta mellbevágó jelenetei egyszerre brutálisak, esztrád jellegűek és bornírtak – ezért, hogy itt a halál is banális. A nagyérdemű pedig voyeur – akár a bulvárfogyasztó, és/vagy a híradónéző. (A kettő gyakorta egykutya.) Akit az általános megrendülésből kizökkent egy-egy váratlan fölcsendülő popsláger. Szemenyei János színész-komponista ötletdús zenei összeállításában az alábbi dalokra gyújtanak rá az aktorok, nyolcvanas évekbeli, kiszuperált, hiányzó billentyűjű szintetizátorokon kísérve magukat: Mamy Blue, Like Someone in Love, Flave Lavor, What the World Needs Now, Moonchild, Something’s Gotten Hold of My Heart, Brothers in Arms.

Az egymás mellett heverő Scharf Móric (Martin Vischer) és Solymosi Eszter (a nagyszerű Johanna Bantzer) a The Turtles 1967-es örökzöldjét, a Happy Togethert dalolja a Tiszaeszlári Solymosi Eszterben. Krúdy regényében – melyet 1931-ben közölt 101 részben a Magyarország napilap, és csak 1975-ben jelent meg könyvalakban – nem szökkent szárba románc a zsidóságától irtózó kamaszfiú és a vele egyidős, tizennégy esztendős, szomorkás-szótlan szolgálólányka között. Aki 1882. április elsején, cselédtartóját, Hurainét meglepve a Kék nefelejcset dúdolgatta – eztán elindult a szatócsboltba házfestékért, s nyoma veszett. Mint akkoriban majd’ mindennap egy vele egyidős leánynak. Az ő nevét azonban hamarost vidéki, pesti, sőt, európai lapok zengik. Parlamenti felszólalások, interpellációk tárgya, népballadák, ponyvaregények hősnője lesz. Egy, a megvádolt (1883. augusztus 3-án fölmentett) zsidók bűnösségében rögeszmésen hívő spanyolországi-magyar házaspár síremléket is emeltetett számára, mely antiszemita kegyhely lett. Ahol a MIÉP, a Magyar Gárda, és a Magyar Nemzeti Arcvonal rendez(ett) koszorúzást Solymosi Eszter halála évfordulóján.

A Nehéz Istennek lenni kitűnő díszletét-jelmezeit tervező Ágh Márton naturalista környezetbe helyezi a démoni groteszket. Az idő múlását egy világító gömb, azaz, a Nap-Hold mutatja. A szüntelen esőzéstől sárrá dagad a földtalaj. Furulyaszó, harangzúgás, kutyaugatás keveredik az emberi beszéddel. A játékszínen kopasz, csenevész fák; alacsony, nádfedeles parasztház, az egyik ablakban macska; csónak, halászháló, szák; disznóól, a tetején kakassal. Ide zárja majd be Péczely Kálmán (Andreas Schlager) törvényszéki írnok és Ónody Géza (Aljoscha Stadelmann), a nyomozásban részt vevő, dzsentroid eszlári birtokos, a magyar antiszemitizmus vezéralakja a három, megkínzott, kaftános zsidót. Schwarz Salamont (Florian Hertweck), saktertársát (Sebastian Kaufmane), és Scharf József templomszolgát (Janko Kahle). A gyökereitől szabadulni, és megyei úrrá emelkedni kívánó Scharf Móric – részint kényszer hatására – őket, köztük az apját, vádolja Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával.

Mundruczó néhány napba sűríti a roppant szövevényes, legendák-babonák, észbontó agyszülemények táptalajául szolgáló eseményeket. Melyeknek egyszerre résztvevője, áldozata és megfigyelője Solymosi Eszter. Pontosabban az ő vissza-visszatérő, a padlásablakból szappanbuborékot fújó, háztetőn fölbukkanó (szellem)alakja. A vetítővászonként szolgáló, száradó lepedőn a házban zajló történéseket látjuk, másrészt beleshetünk a vallásából kiugrani készülő Móric fejébe, pubertásos pszichéjébe, erotikus (láz)álmaiba, A Mundruczó-féle vízjelekkel átszőtt, komótos tempójú lidércnyomás elsősorban az alkotó markáns atmoszférateremtő képességét, rendezői erényeit bizonyítja. Azonban míg a Nehéz Istennek lenni esetében korántsem, a Tiszaeszlári Solymosi Esztert látva helytállónak vélem azt a kritikai bírálatot, miszerint a Mundruczó–Bíró Yvette-alkotópáros adós maradt a megírt darabbal. Amely adott volt Térey János irodalmi bravúrteljesítménye, A Nibelung-lakópark, és a Vlagyimir Szorokin jegyezte, Nemzeti Színházbeli A jég esetében. A Tiszaeszlári Solymosi Eszter számomra inspiráló, gondolatserkentő szellemi kaland, ám a Trafó nézőterén többeknek legyűrhetetlen értelmezési akadályokat jelentő, nyomasztóan hagymázas látomásnak bizonyult.

A koncepciós narratívákon alapuló vérvádtörténet mágikus-realista, többször a kísértethistóriákat idéző, lényeglátó színházi földolgozásában boszorkányosan keveredik a (megkonstruált) valóság, a képzelet, a koholmány, a káprázat. Solymosi Eszterből, a páriából, eleven, bohó-mókás, ördöngös lányalak lett, aki szabadon jár-kel két szféra, e világ és a túlvilág között. Krúdytól tudni: a cselédlány alvajáró volt. Adott a kérdés: amikor a szolgálólánykát látjuk, vajon élő, halott, élőhalott, vagy a szokásos éjjeli kódorgására indult holdkóros-e. Az intellektuálisan (is) nagyvonalú munka egyik leglényegibb jellemzője a tabukra fittyet hányó, merészségről tanúskodó játékosság

A közel kétórás, egyrészes produkciók barbár univerzumban játszódnak, ahol – a féktelen, zsigeri romlottság mellett – erősen jelen van a szakralitás. Az apokaliptikus Nehéz Istennek lenni esetében talán még a nyugat-európai turnéelőadásokon sokakat megviselő erőszakjeleneteknél is megdöbbentőbb, amikor hirtelen fölüti a fejét az emberség – ha blődli formájában is. Ilyen, amikor az áthatóan érzéketlen, a lányaival állatidomárként viselkedő Mami némi évődés után megkéri üzlettársa, a zavarát hasztalan leplezni igyekvő, eszelős Varjassy Károly kezét – majd hirtelen előkap egy menyasszonyi fátylat, és a mobiljával lefotózza magukat. A földönkívüli Rumata / Doktor azért vall kudarcot missziója során, mert beleszeret Emőkébe, a madárcsontú-gyermeki, állapotos prostituáltba (Tóth Orsi). A tiszaeszlári Solymosi Eszter elégikus epilógusa – melyet maga a címszereplő olvas föl – pedig megegyezik a Krúdy-regény nép- és bibliai tanmesékhez hasonlatos végszavával. Azaz, hogy a meghurcolt Scharf József visszavárta, és vissza is kapta a fiát, a majd Amszterdamban gyémántköszörűsnek szegődő Móricot – aki bár elárulta a hitét és az apját is. Mundruczó Kornél oeuvre-jének ismeretében újdonszerű, hogy mindkét darabjában a humánum győzi le a félelmet(est), leplezi le a hazugságot, írja fölül-siklatja ki az ördögi terveket – akár egy-egy deus ex machina. Ebben a pokoli kozmoszban a kriminális eseményeknél is meghökkentőbb, amikor érvényt-értelmet nyer a szent ágostoni hittétel: semmi sem győz meg, csak az igazság; semmi sem ment meg, csak a szeretet.

A Tiszaeszlári Solymosi Eszter tüntetően mentes a direkt aktuálpolitikai felhangoktól. A Nehéz Istennek lenniben azonban elhangzik: Európa összeomlott. Többeken vesz erőt a Megváltó-komplexus – fölépítendő az Új Világot, vagy megmentendő a régit. A formátumos, posztmodern próféta-történetről ezért (is) jutott eszembe Feldmár András pszichoterapeuta örökérvényűnek tetsző bonmot-ja: „Ha a világért akarunk dolgozni, mindenki meghal körülöttünk. Ez a baj a küldetéstudattal”.