KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
   2018/május
'68 LÁZADÓI
• Vágvölgyi B. András: Rebellis tekintet Cinéma ‘68
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 2. rész
• Ádám Péter: Godard, a rettenetes
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múlt-fogyatkozás Kádár-kori álmok
• Csákvári Géza: Szemben a gonoszsággal Beszélgetés Bogdán Árpáddal
• Bokor Ágnes: Modernkori rabszolgaság Beszélgetés Tuza-Ritter Bernadett-tel
• Kolozsi László: Magyar forgatókönyvírók I. Nem sablonos válaszok
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Az apai árnyék kiradírozása Sebastián Lelio
JÁTÉKSZENVEDÉLY
• Borbíró András: Kockamesék Társasjátéktól a filmig
• Sepsi László: A programozó neve Ready Player One
• Herpai Gergely: Dávid Góliátban Mecha játékok és filmek
FILMTÖRTÉNET
• Gervai András: Könyvek a Mesterről Fellini – négyszer
FESZTIVÁL
• Szalkai Réka: Veszedelmes mobilok Rotterdam
• Buglya Zsófia: Látásjavító gyakorlatok Graz – Diagonale
KRITIKA
• Margitházi Beja: Szemüveg nélkül Arcélek, útszélek
• Soós Tamás Dénes: Nincs újjászületés Genezis
• Tóth Péter Pál: Sós kútba tesznek Kifutás
• Baski Sándor: A sztratoszférába és tovább Lajkó – Cigány az űrben
• Gelencsér Gábor: A tizenharmadik apostol Mária Magdolna
MOZI
• Zalán Márk: Veszett vidék
• Benke Attila: Téli fivérek
DVD
• Pápai Zsolt: Megmaradt Alice-nek
• Kránicz Bence: Marston professzor és a két Wonder Woman
• Kovács Patrik: Marshall – Állj ki az igazságért!
• Benke Attila: Gyilkolj vagy meghalsz
• Géczi Zoltán: Az idegen
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Csak a szerelem

Kifosztott szeretők

Bársony Éva

 

Az első pillantásra meglepő hasonlóságot fedezhetünk fel a bolgár Boriszlav Saraliev Csak a szerelem és Rózsa János Vasárnapi szülők című filmje között. S bár a nyilvánvaló egybeesések utóbb háttérbe szorulnak a két filmet meghatározó különbségek mellett; a lényegi összecsengés elgondolkodtató.

Az intézetben nevelkedett 17 éves bolgár kamaszfiú, Radoszlav (Ivan Ivanov) épp olyan reménytelenül próbál kitörni a társadalom peremére szorítottság testi-lelki állapotából, mint sorstársa, a magyar kamaszlány. A fiú kudarcba fulladt szökési kísérletét sem önmagában a visszatoloncolás teszi végül is tragikussá. Inkább az azt közvetlenül megelőző tapasztalat. Találkozása a társadalommal. Ez pedig nem más, mint a visszautasítás, a megalázás, az elzárkózás lesújtó élménye.

A bolgár változatban a kudarc nem csak a történet végső kicsengésében kap tragikus értelmet. Radoszlav esetében konkrétan is tragikus eseményben ölt testet a kísérlet reménytelensége. A címével ellentétben a Csak a szerelem egy szerelem megcsúfolásának filmje. A lányt a biztonságosan berendezett „kinti” világ védi a fiútól; érzéseik megsemmisítése egy szociológiailag motivált konfliktus végkifejlete. A szerelmeseket a legdrasztikusabb módon fosztják meg születendő gyermeküktől, a működésbe lépő védelmi gépezet kifogástalan munkát végez. Kifosztottan és összetörtén látjuk őket az utolsó jelenetben, a mindenről lemondás apatikus stádiumában.

Az erős hatásokra épülő Csak a szerelem mégsem olyan átütő erejű, mint a Vasárnapi szülők, és ez az ítélet nem a hazai szemlélő elfogultságából fakad. A hagyományos játékfilmes módszerből eredő túlrendezettség, az irodalmias megoldások, a dramaturgia kiszámított működése – mindez a kiválasztott valóságról mint idegen anyag lepattogzik. A rendező szociografikus érdeklődését lépéshátránnyal követi a művészi ábrázolás. Ez az ellentmondás a bolgár film egy általánosabb ellentmondására utal. Az utóbbi években új törekvés kibontakozásának jelei mutatkoznak; az ennek a jegyében fogant filmeket nemcsak az erőteljes szociografikus érdeklődés különbözteti meg az elődöktől, hanem az a szerzői szándék is, hogy spontánabb, közvetlenebb ábrázolási móddal haladják meg a bolgár film moralizáló, pszichologizáló hagyományait, és levessék magukról a képi szürrealizmus elhasznált holmijait. Ezek a filmek már nem a nagy társadalmi eszmékből indulva közelítenek a valósághoz, hanem a valóság apró metszeteit kritikusan vizsgálva kutatják az élet mindennapi tényeiben a társadalmi folyamatok érvényesülését és ellentmondásait. Az új szemléletmód egyelőre azonban csak kivételes esetekben képes megteremteni az egységet az ábrázolás tárgya és módszere között.

Boriszlav Saraliev több mint negyedszázados rendezői pályával a háta mögött (még Rommnál tanult a moszkvai főiskolán) kora szerint nem tartozik az új rendezőgenerációhoz, filmjének szociográfiai szemléletmódja viszont velük rokonítja. Következésképp a Csak a szerelem fontosságát nem a részmegoldások minőségében, hanem a bolgár film új törekvésének erősítésében kell látnunk.

A társadalom egy elhanyagolt és kényelmetlen konfliktusával néz szembe Saraliev filmje. A lelki otthontalanság állapotában a szerelem – minden. (Az eredeti cím is erre utal: A szerelem minden.) Az intézeti szökevény és az értelmiségi környezetnek hátat fordító lány egymásba kapaszkodásában felfedezhetjük a bizakodást, hogy az emberség, az etika magasabb rendű, mint a jog. Saraliev nemcsak a befejezésben utal e hit gyakorlati érvénytelenségéből fakadó veszélyekre. Aggodalma ott húzódik a durva és lélektelen bánásmódról tanúskodó intézeti jelenetekben is. Ha azokat a szabályokat, amelyek a társadalom védelmét hivatottak szolgálni, zsarnoki és embertelen módon alkalmazzák, akkor ezek a szabályok újabb veszélyeket szülnek. Kiölik a beilleszkedés és elfogadás készségét, ugyanakkor kikényszerítik az önvédelemnek azokat a formáit, amelyek ellenőrzése és szabályozása bizonytalan. Kamaszhőse útjában ezt a folyamatot szinte „fejlődéstörténeti” pontossággal követi a film. Radoszlav először óvatossággal, majd ravaszsággal, végül agresszióval válaszol. Kiszámíthatatlan, hogy melyik útra lökődik, miután a film végén ismét rácsapódik a rendőrautó ajtaja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7424