KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bűnös életem

Simándi Júlia

 

Minden történeti vizsgálódásnál szemléletesebb bizonyítéka közép-kelet-európai sorsközösségünknek egy-egy olyan figura, mint Janusz Kidawa szerzői filmjének főhőse, Franciszek Buła. Ismerős számunkra ez a bőbeszédű, agyafúrt „rossz pénz”, aki nem vész el, akármilyen csavarásai közé kerül is a történelemnek: ilyen Ábel, ilyen Kakukk Marci. És ismerős a hangvétel is: Hašeket vagy a maiak közül Hrabalt idézi fel. Úgy látszik, külső elnyomás és a belső ellentétek együttese kitermeli azt a hőstípust, amely „békeidőben” egyszerű csínytevő, de a körülmények hatására képes tisztességből hőssé válni.

Franciszek Buła „bűnös” élete a két világháború közé szorult: s ráadásul két ország közé is, mert életének helyszínét, a sziléziai bányásztelepet a lengyel–német határ metszi ketté. A kor: a második világháború kitörését megelőző szélcsend. Franci egy vándorkomédiás társulattal járja a vidéket, és előadásaiban – flash backek formájában – felidézi korábbi életének egyes fordulatait. Ez az alaphelyzet meghatározza a film szerkesztésmódját: lazán kapcsolódó epizódokat látunk. Franci születése, iskolaévei, gyerekkori gazemberségei, szüzességének elvesztése, félreértésen alapuló bebörtönzése, személyes életének minden apró eseménye szoros szálakkal kötődik országa, népe sorsához. Ahhoz a kis bányászvároshoz, ahol az iskolában egy padban ülnek az egykori népfölkelők és a németekkel szimpatizálók gyermekei, a kocsmában együtt isznak a megalkuvásra hajlamos szakszervezeti vezetők és a titkolózásba kissé belemerevedett kommunisták: ahol mindennaposak a sztrájkok, elbocsátások, letartóztatások; ahol egyesek tőkét kovácsolnak mások nyomorúságából. Ahhoz az országhoz, amelyet a legkíméletlenebbül sújtott később az akkor még csak erejét próbálgató fasizmus.

Ám Franci ízes előadásában az élmények megszelídülnek, a humoros oldalukat mutatják, szinte ártatlannak látszanak. Mintha nem ezeknek az eseményeknek közvetlen folytatása lenne a film aggasztó jelen ideje.

Ugyanolyan meseszerűek és távoliak Franci anekdotái, mint a komédiások összetákolt színpadán bemutatott élőképek Pisztulkáról, a híres rablóról, akit természetesen Franci alakít. A kezdetleges színjátékban a gyilkosságot csupán egy félbehagyott mozdulat jelzi, a levágott fej papírmaséból van, és piros festék rajta a vér. Franci történeteinek képi megjelenítése is efféle stilizációs szándékot mutat. Hiányzik azonban az a következetesség, amitől a havat imitáló borotvahab vagy a félrecsúszott paróka egyértelműen a stilizáció, a távolítás eszközének minősül, és nem tetszik sutaságnak, hibának. A film valóságillúziót keltő műfaj, nehéz tisztán filmi eszközökkel „elemelni” az ábrázolt világot a valóságtól. Bár nem elég erőteljesen, de azért érezhetően ezzel a céllal különül el a kamerakezelés módszere is a jelen idejű és a flash back jelenetekben. Míg utóbbiakra a színpadias, rögzített nézőpont a jellemzőbb, addig a jelent, a csepűrágók előadásait, vándorlásait híradószerűen mozgékony kézikamerával vették fel. A színészi játékban is keverednek a realista megszemélyesítés és a túlzó, játékos jelzés elemei. A néző elbizonytalanodik, nem tudja, hogy most az „így történt”-et vagy az „én így emlékszem”-et mutatják neki. Ha nem elég nagy a különbség két eltérő ábrázolásmód között egy filmen belül, akkor fennáll a veszély, hogy az egyik csak hibának, sikertelen megoldásnak fog tűnni a másikhoz képest.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6846