KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Lancester és Volonté

Molnár Gál Péter

Sosem játszottak egyazon filmben. Két dudás eltúlzott volna egy csárdában. A lapzártára érkező gyászhírnél több rokonítja az East Harlem-i ír és a milánói értelmiségi színészt. Jóllehet Hevesi Sándor csípős elméssége szerint „nincs színész és színésznő, csak férfiszínésznő és női színésznő”. Az önérzet kóros megnagyobbodására és a túlingerelt önszeretetre célzott.

Burt Lancester (1913-1994) és Gian Maria Volonté (1933-1994) két komoly komédiás, előbbi 1971-ben bejelentette, hogy visszavonul, tíz évnél tovább forgatott ezután; Volonté nem tett bejelentést, ugyanezen időben nehéz betegsége megszakítani kényszerítette dicsteljes pályafutását. 1990-ben Nyitott ajtókbéli alakításáért Oscarra jelölték, de Félixet kapott.

Művészi rokonságuk abban állt, hogy mindketten a férfi szerepkörön működtek. Nem állítható bátran ugyanez azon színészekről, akik nadrágot viselnek bár és öklöznek is műtermi vadnyugati ivókban.

A most meghalt Lancester maga a kisportolt egészség: a New York University kosarasa kitartóan atletizál. Tizenkilenc évesen fölcsap cirkuszi artistának; Nick Cravat-tal hét évig trapézszámban lép föl a kupolában (húsz évvel később Lollobrigida és Curtis mellett árumintát ad múltjából). Rövid házassága Norma Andersonnal hűség a cirkuszhoz: az asszony is cirkuszi akrobata volt.

Volonté úrifiú. Jómódú polgárszülők gyermekeként választja a komédiásmesterséget. Klasszikus színházi szerepek után spagettiwesternek és peplumos antikizáló mozimarhaságok szereplője Cottafavi, Leono, Sollima, Damiani rendezéseiben. Lancester a háború alatt a tábori színháznál szolgálja a hazát; keményöklűként kezdi mozikarrierjét.

Amint sikereik megengedhetővé teszik: választékosan igényessé lesznek. Volonté a bűnügyi izgalmak helyett előnyben részesíti azon forgatókönyveket, amiknek politizáló izgalmuk van. Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében(1970), Sacco és Vanzetti (1971), A munkásosztály a paradicsomba megy (ugyanakkor), eljátssza Aldo Moro meggyilkoltatását a Todo modoban (1976). Volonté politikai nézeteit Róbert László egy olasz vendégségekbe is belekíváncsiskodó televíziós tudósításából is tudhatjuk: 16 milliméteres filmet rendez egy elfoglalt római gyár történetéről (1971).

Lancester a harlemi ír olasz hercegként az egyetemes filmtörténet legszebb kockáihoz tartozik, amint út porától szürke szempillákkal évszázadok-nevelte meghajlíthatatlan gerinccel üli végig a misét A párduc (1963) családi kápolnájában. Háborús kalandfilmekben is eltántoríthatatlan. Frankenheimer A vonatjában (1964) ügyességénél vonzóbb becsületessége, életrevalóságánál odaadása, küzdőképességénél megnyerőbb állhatatossága.

Volonté tekintetéből komolynak tetszik minden társadalmi probléma. Lancester tekintetéből minden kaland. Volonté szeme sarkában huncutság bujkál a tragikus pillanatokban. Mintha mosolyogna a pillanat fontosságán. Politikai elkötelezettsége nem pártpropagandista munka: a halállal érintkező a tisztességgel áll elszámolási viszonyban. Lancester mosolytalan. Eltökélten hős a mozivásznon. De nem a színészhiúság, macho-gőg miatt húzta magára a heroikus szerepkört: erkölcsi felkiáltójelként példát állított a mozijegyvásárló kereskedelmi ügynökök elé.

Egy amerikai és egy olasz férfi a vászonról. Rendíthetetlenül tisztességesek, erősek, állóképesek. Némileg időszerűtlenek voltak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/02 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1019