KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Üldözők

Harmat György

 

Jobb későn, mint soha. Az Üldözők című film tizennyolc éves késéssel érkezett el hozzánk, s ha nem is igazán jó, azért ki-ki megtalálhatja benne azt, amiért moziba jár: a viszonylag lassú, de feszült történetet; a nagy sztárokat; vagy akár azt az örömet, amellyel a mai „új Hollywood” jellemzőinek előzményeit fedezheti fel egy régebbi alkotásban.

„Arthur Penn, az Üldözők rendezője, 1957-ben kezdte pályáját, korábban, mint „új Hollywood” igazi, fiatalabb reprezentánsai (Bogdanovich, Coppola, Lucas és mások). A világhírt tíz évvel később a Bonnie és Clyde hozta meg számára. Ezt a jelentős filmjét mi is láthattuk, akárcsak a Kis nagy embert, valamint a müncheni olimpiáról készített Így látták ők című dokumentumfilmet,  amelyhez Penn is hozzájárult egy epizóddal.

Az Üldözők azzal indul, hogy Bubber Reeves egy társával megszökik a börtönből. Menekülésük közben társa megöl egy férfit, és a lopott kocsival faképnél hagyja Bubbert. A gyilkossággal Rubbert vádolják. Mexikóba szökne, de szülővárosának környékére keveredik, ahol felismerhetik. Calder, a seriff, el akarja fogni, de mivel biztos ártatlanságában, sokkal inkább Bubber pártján áll, mint az amerikai Dél városkájának előítéletekkel teli, könnyen  félrevezethető, unatkozó polgárai.

Nagy lehetőség rejlik ebben a városrajzban, Penn mégis alig ad többet a már ismert filmes ábrázolásoknál.Igaz ugyan, hogy hangulatilag erőteljesen érzékelteti a „mindenki ismer mindenkit”, a „minden az utcán történik”, a „senkinek nem lehet titka” szorongató atmoszféráját, ám a cselekményvezetésben, a figurák megformálásában már a sémák uralkodnak: megjelenik az érző szívű nagytőkés, aki rögtön kimutatja a foga fehérét, ha terveit keresztezik; a hivatalnok, aki felesége nagyravágyásának és hűtlenségének áldozata, amelyet ő maga sunyisággal, „kis” aljasságokkal kompenzál; és természetesen főszerephez jut a makulátlan tisztaságú seriff. E két utóbbi szerepbe két nagyszerű színész lehel életet: a hivatalnokot Robert Duvall játssza (évekkel a M.A.S.H.-ben, valamint az Apokalipszis, most-ban elért sikerei előtt) és Marlon Brando, aki képes arra, hogy Calder forgatókönyv szerinti „síküvegfigurájából” hús-vér embert formáljon.

Ez a két alakítás már „új-Hollywoodot” ígéri, akárcsak a félelmetes záró fortissimo: a cirkusszá, népünnepéllyé átalakuló embervadászat. A jelenet köntöse még a régi, de a kép, ahogy a városszéli roncstelep (Bubber rejtekhelye) melletti üres térség hirtelen megtelik a kisvárosi polgárok odaérkező autóival; ahogyan „játékká” (!) lesz a meggyújtott autógumik görgetése-dobálása; a meg-megcsillanó abszurd humor (az elfogott Bubber-nek bekiabál egy lány a rabkocsiba: „Én vagyok Cuty Best! Emlékszel a nővéremre?”); – mindez már valóban új.

Jó lenne, ha a filmátvevők tovább tallóznának Penn még értékesebb filmeket tartalmazó életművében; ott a 60-as évek légkörében fogant Alice’s Restaurant vagy a Brando–Nicholson párost szerepeltető western, a Missouri Breaks.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6653