KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: Sidney Pollack (1934–2008)
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: Finom vonal, tiszta vonal Szuperhősök reneszánsza
• Zsubori Anna: Mi lenne, ha mindenki szuper lenne? A hősök evolúciója
• Géczi Zoltán: Maszk mögött az embert A szupermen-biznisz
• Baski Sándor: Civilek a pályán Hősök
REÁLFANTASZTIKUM
• Schubert Gusztáv: Űrreál Arthur C. Clarke kozmosza
• Schreiber András: A mi kis univerzumunk Magyar sci-fi
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 2. rész
• Radics Viktória: Az idő puszta misztikuma Von Höfler vagyok
KEN RUSSELL
• Varga Zoltán: A gyönyör összeesküvője Ken Russell műfaji provokációi
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Geller a kanálban A kiválasztott
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Elátkozott veteránok Titanic: Amerika felfedezése
• Klág Dávid: És a gyerekek játszanak tovább Titanic: Tajtékos napok
MEDIAWAVE
• Körösi Zoltán: Szúnyogok és űrmalacok Mediawave
KRITIKA
• Vajda Judit: Meditációs gyakorlat A nagy csend
• Stőhr Lóránt: Kötött oldás Blueberry Nights
• Nevelős Zoltán: Apáról fiúra Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
MOZI
• Teszár Dávid: Perfect Blue
• Hungler Tímea: Szex és New York
• Vajda Judit: Guca!
• Kolozsi László: Szerelem másképp
• Fekete Tamás: A hihetetlen Hulk
• Schreiber András: Narnia krónikája – Caspian herceg
• Tüske Zsuzsanna: A banki meló
• Parádi Orsolya: Baby Mama
• Varró Attila: Kung Fu Panda
DVD
• Pápai Zsolt: Mielőtt az ördög rád talál
• Kovács Marcell: A gazdatest
• Alföldi Nóra: Fido – Hasznos a zombi a háznál
• Klág Dávid: Festeni gyerekjáték

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szuperhősök

Hősök

Civilek a pályán

Baski Sándor

A legfrissebb szuperhős-trend a Heroes-ban is érvényesül: az újgenerációs világmegmentők speciális képességeik birtokában is hétköznapi emberek maradnak.

 

„Ki akar szuperhős lenni?” – ezt a kérdést tette fel pár éve a képregénytörténelem élő legendája, Stan Lee egy valóságshow keretében. A „Who Wants to Be a Superhero?” című műsor szereplőinek saját szuperhős-alteregót kellett kreálniuk – minél testhezállóbb kosztümöt, művésznevet és virtuális képességeket –, hogy a legrátermettebb jelöltet végül maga Lee válassza ki, és egy új képregény főszereplőjeként garantáljon számára halhatatlanságot. A műsor ugyan saját jogán nem érdemelne említést, de hűen tükrözi az átlagembernek azt a vágyát, hogy kiemelkedjen a tömegből. A kérdés valójában így szól helyesen: „ki ne akarna szuperhős lenni?”.

A 2006-ban indult Hősök című sorozat éppen ennek a kollektív vágynak a képernyőkön való beteljesítésére vállalkozik, amikor a nézőkhöz hasonló hús-vér alakokat vértez fel szuperképességekkel. A filmvászon jelmezes igazságosztói mára idealizált übermensch-ekből emberi vonásokkal megrajzolt figurák lettek, és ugyanez a trend érvényesül a dobozba zárt hősök világában is. Az Acélember példának okáért, első televíziós manifesztációjakor (Adventures of Superman, 1952), még feddhetetlen nemzeti idolként tűnt fel, az új évezredben viszont már a felnőtté válás problémáival (is) küzdő tinédzserként jelent meg (Smallville, 2001). A klasszikus szuperhősök persze nem tudnak kibújni a bőrükből, Clark Kent vagy Peter Parker bármennyire is földközeli, csetlő-botló alakok, mégiscsak homlokukon hordozzák a kiválasztottság jelét, túlfejlett küldetéstudatuk és lelkiismeretük hős-szerepre predesztinálja, és ezzel az átlagember fölé is emeli őket.

A Heroes szereplői annyiban mások, hogy különleges képességeik felfedezése után is hétköznapi-kisemberi perspektívából tekintenek a világra – legalábbis a protagonisták. Többen közülük nemhogy áldásként, de átokként élik meg szupererejük felfedezését – a tinédzser Claire, aki szörnyszülöttnek érzi magát, semmi másra nem vágyna eleinte, csak szép csendben beilleszkedni a gimnáziumi közösségbe. Különlegesnek lenni ugyanis egyben annyit is tesz, mint másnak lenni, másnak lenni pedig, a konform élethez szokott ember számára mindennél ijesztőbb. A Hősök jórészt éppen arról szól, hogy a módosult DNS-struktúrájú „fejlett emberek” (evolved humans) hogyan döbbennek rá saját másságukra, és milyen módon próbálják ezt összeegyeztetni addigi, normálisnak hitt életükkel. Velük szemben állnak azok, akik viszont épp az elszürküléstől, a jelentéktelenség rémétől félnek, ők azok, akik titokban mindig is hittek benne, hogy többre hivatottak, mint környezetük. Pontosan ilyen a beszédes nevű Hiro is – a tipikus comics-geek megtestesítője –, aki a japán salaryman-létből akar kitörni, és példaképeihez, a képregények kétdimenziós szuperembereihez szeretne hasonlatossá válni. „Miért akarsz mindenáron más lenni?” – szegezi neki a kérdést egy barátja, „Miért akarsz ugyanolyan lenni?” – hangzik a válaszkérdés. A különbözni vágyás azonban, amennyiben öncéllá válik, pusztító hatással lehet az ember személyiségére, a készítők legalábbis ezt sugallják azzal, hogy az egyik főgonosz motivációját a tömegemberek iránt érzett gyűlöletében és a beolvadástól való félelmében jelölik meg. Sylar szerint a különleges képesség a létező legnagyobb ajándék, amit a sors adhat, mert tulajdonosát az átlagemberek fölé emeli, ezért azokat, akik félnek saját másságuktól – mint arra érdemteleneket – likvidálja, képességeiket pedig elrabolja. Hiro ugyan, vagy a másik kulcsfigura, Peter Petrelli is szeretne kitűnni a masszából, de ezt a személyes vágyat a közösség, illetve az egész világ jobbításán keresztül akarják beteljesíteni. Ők már kezdettől fogva érzik, hogy mi az igazi hős kötelessége, a többiek, akik a hirtelen jött változástól megrémülnek, fokozatosan barátkoznak csak meg új adottságaikkal, és fogadják el az ezzel járó felelősséget. A Heroes – legalábbis az első évad – a képregény-mitológiák kötelező genezis-történetének elnyújtott, átlagemberek szemszögéből bemutatott verziója, a hőssé válás morális és pszichológiai szempontból is megterhelő folyamatának krónikája, mely folyamat nyilván a sorozat végére fog csak lezárulni.

Sikerének titka is gyaníthatóan a szuperhős-tematika újszerű – bár A sebezhetetlen című filmben már látott – megközelítésében keresendő. A családi problémákkal küzdő hétköznapi hősök vívódásaira valószínűleg azok is kíváncsiak, akiktől a szuperhős-képregények akcióorientált, alapvetően macsó világa eddig távol állt. A Hősök ugyanakkor, a premissza ellenére, nem kisrealista dráma, a szereplők magánéletével foglalkozó – néhol már-már szappanoperára hajazó – szálak mind kapcsolódnak a sorozat fő csapásirányát képező fordulatos összeesküvés-történethez; így a cselekménycentrikus comics-ok rajongói is kielégítve érezhetik magukat. A Heroes úgy törekszik egyfajta képregényszerűség elérésére – pontosabban a képregényszerűség imázsának kialakítására –, hogy nem adaptál egyetlen konkrét kiadványt sem, helyette az egész műfaj előtt szeretne tisztelegni. A történet ráérős tempója, a mozaikokból építkező szerkezet, vagy a különleges képességű karakterek expozíciójának módja is erre utal. Nem a képregények képi világát akarja visszaadni, hanem a szellemiségét, azt, amit a maszkos igazságosztók jelképeznek, a klasszikus hős-ethoszt, amelyre a készítők a morális útmutatást a képregényekben kereső Hiro személyén keresztül reflektálnak leginkább.

A Hősök oly mértékben merít ebből az ihlető forrásból, hogy hommage helyett találóbb lenne talán egyféle televízióra alkalmazott „comics-exploitation”-ről beszélni. A számos újrahasznosított motívum közül legnyilvánvalóbbak az X-Men univerzumból kölcsönzött elemek. Stan Lee kultikus szériája azzal tűnt ki a szuperhős-történetek közül, hogy a többségi társadalom által bizalmatlansággal és gyanakvással szemlélt mutáns-szereplők sorsát a kisebbségi lét metaforájává tette. Hogy a világot megmentő szuperhősök nem csak példaképek és sztárok, de különbözőségük miatt a hálátlan társadalom szemében gyanús, deviánsnak tartott elemek is lehetnek, itt merült fel először. A Hősökben ugyan – egyelőre – egyik „fejlett embert” sem lincselte még meg a tömeg, ahogy az az X-Men több karakterével előfordult, de számukra is ugyanolyan probléma a speciális képességek garantálta, többnyire nem vágyott kívülállóság. A X-Men tagjainak nem csak személyes szférájukban, hanem a társadalmi keretek között is szembesülniük kell ezzel a problémával, a Hősök első néhány részében a szereplőknek viszont még csak a magánéletükben kell megélniük a következményeit annak, hogy kilógnak a sorból, illetőleg másságukat saját maguknak kell először elfogadniuk. Az első évad végére azonban kiderül, hogy már régóta létezik egy intézményesült szervezet („A Társaság”) – alapítói között a sorozat protagonistáinak felmenői –, amely abból a célból alakult, hogy a „fejlett embereket” felkutassa, tanulmányozza, és ha szükséges, likvidálja közülük a társadalomra veszélyes elemeket, hogy a többieket ezzel megvédje a társadalom haragjától. Az alternatív jövőben játszódó 20. epizód azt mutatja be, hogy mi történik, ha erre mégsem képesek. Miután New Yorkot az egyik „fejlett ember” miatt nukleáris robbanás pusztítja el, a kormány korlátozza a megváltozott DNS-sel rendelkező emberek jogait, megfigyeli őket, bebörtönzi a veszélyesnek bélyegzetteket, az elnök pedig még a kiirtásukat is mérlegeli – mindez egyértelműen azt az X-Men-történetet idézi, melyben a kormány a mutánsokat koncentrációs táborokba zárja (Days of Future Past, 1981). A konklúzió mindkét esetben ugyanaz: egy paranoiás és ehhez mérten antidemokratikus társadalomban, aki túlzottan különleges, azt könnyedén nemzetbiztonsági kockázatnak minősíthetik.

Ugyanakkor ez az epizód – a sorozat talán legmerészebb 40 perce – önkéntelenül is utal a szeptember 11.-i merényletek után életbe lépett, szabadságjogokat megnyirbáló törvényekre. Míg az X-Men univerzumában elfogadott Mutáns Regisztrációs Törvény annak idején a McCarthy-féle kommunista-vadászatot idézte fel az olvasókban, a „fejlett emberekbe” ültetett izotópos nyomkövető a Heroesban, a CIA és az FBI Nagy Testvérré válási törekvéseit, és az egyre bővülő ujjlenyomat-adatbázisokat juttathatja az egyszeri néző eszébe. Az első évad slusszpoénja pedig, mely szerint a New Yorkot fenyegető atomrobbanást a Társaság egyik vezetője tervelte ki, a legvadabb 9/11-es összeesküvés-elméletekre rímel. Linderman szerint, aki maga is mutáns, az embereket csak a közös félelemérzet segítségével lehet egységbe kovácsolni. Igaz, hogy a tervezett robbanásban milliók halnának meg, ám ez vállalható veszteség, cserébe azért, hogy a város, a nemzet és a világ összefogjon egy szebb jövő érdekében; és mindez mellesleg a Linderman által kiszemelt politikus vezérletével menne végbe, akit – újabb pikáns áthallás a megrögzött Bush-ellenesek számára – választási csalással juttatna az elnöki székbe.

 A sorozat készítőinek ravaszságát / szemérmetlenségét bizonyítja, hogy képesek mégis kibújni a szalonképtelen utalgatások vádja alól, hiszen ezúttal is csak idéznek: a világ megtisztítására kitervelt, milliós véráldozatot követelő kataklizma ötletét egy az egyben Alan Moore Watchmenjéből vették át. A kölcsönözött dramaturgiai fogás azonban illik a Heroes alapkoncepciójába, mert megfelelően illusztrálja, hogy a szuperhősök számára nem csak a másság minden fajtájától irtózó tömegember lehet veszélyes, de a szupererő mellékhatásaként kialakuló felsőbbrendűség-tudat is. Ennek ellenére a Hősök, alapjában véve mégiscsak optimista sorozat, mert azt sugallja, hogy az evolúció következő lépcsőfokára lépett, de hétköznapiságukat megőrző szuperemberek, ha összefognak, képesek legyőzni bármelyik hatalmával visszaélő önjelölt messiást. Pont, mint a képregényekben.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9400