KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: Sidney Pollack (1934–2008)
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: Finom vonal, tiszta vonal Szuperhősök reneszánsza
• Zsubori Anna: Mi lenne, ha mindenki szuper lenne? A hősök evolúciója
• Géczi Zoltán: Maszk mögött az embert A szupermen-biznisz
• Baski Sándor: Civilek a pályán Hősök
REÁLFANTASZTIKUM
• Schubert Gusztáv: Űrreál Arthur C. Clarke kozmosza
• Schreiber András: A mi kis univerzumunk Magyar sci-fi
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 2. rész
• Radics Viktória: Az idő puszta misztikuma Von Höfler vagyok
KEN RUSSELL
• Varga Zoltán: A gyönyör összeesküvője Ken Russell műfaji provokációi
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Geller a kanálban A kiválasztott
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Elátkozott veteránok Titanic: Amerika felfedezése
• Klág Dávid: És a gyerekek játszanak tovább Titanic: Tajtékos napok
MEDIAWAVE
• Körösi Zoltán: Szúnyogok és űrmalacok Mediawave
KRITIKA
• Vajda Judit: Meditációs gyakorlat A nagy csend
• Stőhr Lóránt: Kötött oldás Blueberry Nights
• Nevelős Zoltán: Apáról fiúra Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
MOZI
• Teszár Dávid: Perfect Blue
• Hungler Tímea: Szex és New York
• Vajda Judit: Guca!
• Kolozsi László: Szerelem másképp
• Fekete Tamás: A hihetetlen Hulk
• Schreiber András: Narnia krónikája – Caspian herceg
• Tüske Zsuzsanna: A banki meló
• Parádi Orsolya: Baby Mama
• Varró Attila: Kung Fu Panda
DVD
• Pápai Zsolt: Mielőtt az ördög rád talál
• Kovács Marcell: A gazdatest
• Alföldi Nóra: Fido – Hasznos a zombi a háznál
• Klág Dávid: Festeni gyerekjáték

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A nagy csend

Meditációs gyakorlat

Vajda Judit

Visszaadható-e filmes eszközökkel a tökéletes csend? Philip Gröning művéből úgy tűnik, igen.

 

A nagy csendet ugyan leadta már a Duna Televízió, de ennek a közel háromórás német dokumentumfilmnek a tökéletes átéléséhez a mozi csendjére és sötétjére van szükség. Gröning alkotásában szinte nincs semmi beszéd – de nem néma. Harangkongás, az ima hangjai, lépések zaja, hétköznapi zörejek, a természet zsongása járja át – ezernyi bizonyítéka annak, hogy a Grenoble melletti Grande Chartreuse-ben, azaz a Nagy Karthauzi Kolostorban igenis van élet.

Az egyik legszigorúbb szerzetesrend, a némasági fogadalmat tett karthauziak életét Philip Gröning forgatókönyvíró-rendező-operatőr-producer-vágó a legdirektebb módon, úgy mutatja be, mintha mi is részei lennénk. Kizárólag az eredeti helyszínről származó hangot használ (nemcsak aláfestőzene, de még narráció sincs benne), és abból is nagyon keveset. Témáját pedig nem is pusztán bemutatja, sokkal inkább átadja, mivel ő maga is több hónapon keresztül élt együtt a szerzetesekkel – nem izgalmas érdekességként, egzotikumként kezelte tehát alanyait, hanem (ha rövid ideig is) azonossá vált velük.

Az 1085 óta létező karthauzi rend tagjai teljes némaságba burkolózva élnek – de nem csendben. Irigylésre méltó közelségben állnak a természettel – a filmben ez is megjelenik: zöld erdő, kék ég, madárcsicsergés, tökéletes csend és nyugalom. A nagy csend a figyelmes szemlélődés filmje.

Mintegy mellékesen megtudjuk, hogy a karthauziak fehér kámzsát hordanak, hogy a közhiedelemmel ellentétben néha azért megszólalhatnak, s hogy mi mindent csinálnak még az imádkozáson kívül (az „ora et labora!” jegyében kertészkednek, főznek, házi- és műhelymunkát végeznek, olvasnak stb.). De nem az ismeretterjesztés A nagy csend lényege, hanem a szerzetesi létforma érzékeltetése, a tökéletes empátia, hogy a néző is átélje ezt a szinte már transzcendens módon lelassult, „más világot”. S ha valaki számára még kérdéses lenne, hogy mi végre a 162 perces játékidő, máris megvan a válasz.

Philip Gröning munkájában néha olyan mozdulatlan minden, mintha csak állóképet néznénk – A nagy csendnek ugyanakkor van ritmusa. Az évszakok váltakozása eleve ritmust ad neki, ezenkívül pedig tárgyak (szenteltvíztartó, pislákoló lámpa), helyszínek (a folyosó, a felülről mutatott csodálatos kápolna, az apátság látképe) és cselekvések (az imákon kívül például olyan hétköznapi rítusok, mint a hajnyírás) visszatérő képe, a szerzetesek portréi (akik egyszerűen és őszintén egyenesen belenéznek a kamerába), ismétlődő inzertek segítik az elmélyülést. A ritmikus ismétlődés a képeken belül is megjelenik, amikor például gombok halmazát vagy tetők sormintáját látjuk. Emellett pedig a költészet sem áll távol a filmtől, hiszen képeibe, képsoraiba több mindent is beleláthatunk: magzat pózba helyezkedő embriót a térdepelve imádkozó szerzetes közelképébe, s valami ősit, elemit a lobogó tűzbe. A nagy fehérségből pedig, ha türelmesek vagyunk, egy havas táj bontakozik ki. A nagy csend ráadásul önmagába tér vissza, hiszen a végén a kezdet képei és a nyitóidézet köszönnek vissza – ez pedig nemcsak a körforgást, hanem a szerzetesi életforma örökkévalóságát is sugallja.

A nagy csend rádöbbent, hogy ebben a nyüzsgő, zajos világban milyen ritka és különleges élmény, amikor csaknem három órán keresztül hallgathatjuk a csendet. Lassan telnek benne a percek – és ez így van rendjén. Teljesen más, lelassult tempót, a szokványos filmnézéstől eltérő, elmélyültebb hozzáállást követel. A lelassuláshoz napjainkban kapcsolódik valamiféle pejoratív zönge – Gröning filmjét nézve egyszerűen nem értjük, miért. Végignézni A nagy csendet a legteljesebb kikapcsolódás – a szó szoros értelmében véve. Kilépés egy másik világba. Mint egy meditációs gyakorlat, melynek során más dimenzióba kerülünk, elemelkedünk. Ennek fényében pedig a forgatási engedélyt oly nehezen megadó szerzetesek (az alkotó 16 évet várt arra, hogy filmjét elkészíthesse) tökéletesen elégedettek lehetnek a végeredményt látva.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9415