KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• N. N.: Hibaigazítás

• Radnóti Sándor: Határesetek 56-os filmek
• Dániel Ferenc: Hiánymozi 1956 képmásai
• Báron György: Az ötödik negyed A szabadság vihara
• Hungler Tímea: A harangöntés titka Beszélgetés Szilágyi Andorral
• Vágvölgyi B. András: Fehér paraszt Shohei Imamura
• Karátson Gábor: Mi történt valójában a hegyen? A Narayama balladája
• Fábry Sándor: Celluloid álmok bubusoknak Takeshis’
• Takács Ferenc: „Mi magunk” IRA-filmek
• Muhi Klára: Komoly, komoly világ Reggeli a Plútón
• Schubert Gusztáv: Toronyiránt 9/11 filmjei
• Hirsch Tibor: Amerika: zárva vagyunk World Trade Center
• Herpai Gergely: Sötét bábu Pixelterroristák
• Szabó Tamás: Okok, jelek, dolgok Shyamalan titokzatos világa
• Varró Attila: Az örök trónkövetelő A Stroheim-háromszög
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A képzelet tábornoka Tullio Kezich: Federico
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Fővárosa Arad Magyar plazma
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Takargatott testek Férfiakt
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Miami Vice
• Kassai János: Románc és cigaretta
• Vajda Judit: Cseh Álom
• Pápai Zsolt: Sírugrók
• Herpai Gergely: Kárhozott szeretők
• Köves Gábor: Az ördög Pradát visel
• Vajda Judit: A parkolás művészete
DVD
• Varró Attila: Erőszakos zsaru
• Tosoki Gyula: Kőkemény Minnesota
• Vincze Teréz: Mátkaság és legényélet
• Pápai Zsolt: Véres sikátor

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Férfiakt

Takargatott testek

Zoltán Gábor

A régi szégyen mai filmen. Mégis, kinek a szégyene? Esztergályos Károly két férfi veszedelmes viszonyáról forgatott.

 

Van egy író és egy parkolási ellenőr: a főszereplők. Az író hamarosan betölti az ötvenet, a parkolási ellenőr a húszat. A helyszín: Budapest. Az idő: most. Néhány nap egy meghatározatlan, átmeneti évszakban, amikor nincs túl hideg, de keveset süt a nap. Nyúlós, maszatos idő.

A történet kezdetén még nem ismerik egymást. Egy késő este az író (Gálffi László) a Nyugati téren, a Noa Noa teraszán vacsorázik. Csöppet se hivalkodóan, inkább választékosan öltözött, ápolt küllemű úriember. A parkolási ellenőr (Szabó Dávid) jön-megy, figyel – lesi, amint az író életunt ínyenc módján turkál tányérjában, borát kortyolgatja, távoli városban dolgozó feleségével telefonál, a csinos pincérlány megközelíthetősége felől puhatolózik.

Amikor pedig az író átballag a szomszédos Alexandra Könyvesházba, a fiú követi. Az írónak nem tűnik fel, hogy valaki a nyomában van. Vet egy pillantást a könyvek nyomasztó tömegében arra a kupacra, melyet az ő aktuális művéből raktak, és lopva lefelé fordítja az árengedményt hirdető szégyenletes lapocskát. Aztán még belehallgat egy komolyzenei CD-be, és indul kifelé. A fiú a pénztár előtt dedikáltatja az íróval a könyvét, „szeretettel”, majd meglepetést színlelve közli, hogy nincsen nála pénz. Így tehát az író fizet. A fiú kirohan, a lopást jelző szirénák felvisítanak. Kint, az aluljárónál várja be az írót:

– Ezt neked loptam. – És átadja azt a CD-t, amelyet előzőleg az író odabenn hallgatott.

Azután fölmennek az író lakására, és szeretkeznek.

 

*

 

Milyen az író lakása? Polgári, ízlésesen berendezett, jólétről árulkodó. Talán kicsit elegánsabb, mint a negyvenes éveik vége felé járó írók lakása, különösen, ha nem túlzottan sikeres írókról van szó. Bár a lakás kényesebb zugaiba (konyha, vécé) hőseink nem térnek be, a kamera nem pásztázza ezeket a részeket. Van viszont mutatós kerevet, és van drapéria is, melybe a gyorsan lemeztelenedő fiútest részlegesen ámbár, de illedelmesen és ugyanakkor festőien beburkoltatik.

Kedves Olvasó! Amennyiben Ön szereti a szerelmi történeteket, és nem zavarja, hogy a történet főszereplői azonos neműek, de a férfi nemi szervek látványa mégis felkavarná a gyomrát, a Férfiaktot nyugodtan megnézheti. Ízléses lakás, ízléses díszlettervezői, jelmeztervezői, operatőri, rendezői munka. Mindebből nem következik, hogy a mű ne lenne felkavaró. Hiszen ez egy love story, amelynek tétje van. Tét a hosszú ideje fennálló párkapcsolat, amelyben az író él, és ami azzal nyilván összetartozik: a fentebb leírt belvárosi lakás. A fiúval fenntartott viszonyával az író ezeket teszi kockára.

Idővel megismerjük a feleséget, a vidéki állomáshelyéről időnként hazalátogató színésznőt (Kerekes Éva) is. Szép, ízlésesen öltözködő nő. Vidámságán csak akkor kezd áttörni a keserűség, amikor kénytelen észrevenni, hogy férjének figyelme másfelé fordult.

Tétnek tekinthető még az új szerelem is. Egy ötvenhez közelítő ember, aki régóta úgy érzi, már minden végérvényesen kihűlt, megmerevedett, formákba rendeződött körülötte, és a lassan, de biztosan közeledő halál bekövetkeztéig a burok egyre csak tovább hűl és szilárdul, egyszerre csak mégis meglátja a kiutat, a szabadulás lehetőségét.

Csakhogy az új szerelem, amint a film nézői meggyőződhetnek róla, egyoldalú. A fiú nemcsak tolvaj, de gátlástalan hazudozó is, és mint kiderül, közönséges hímringyó. Tét ezek után, hogy a szerelembe esett író hajlandó-e észrevenni, hogy miféle alak a szerelme tárgya. Meglátni, miféle kapcsolatba bonyolódott, és kiszabadítani magát. Vagy szabadság nem is lehetséges számára, csak különféle kötöttségek, rabságok, vállalt megaláztatások?

De van a játszmában még egy másféle tét is: az írói munka, a szakmai és piaci siker lehetősége. Ha sikerül az életét megújítani, talán jobb és kelendőbb könyvet írhat az író. Már a címe is megvan: A szégyen.

 

*

 

Írtak már könyvet magyar nyelven ilyen címen. Egy negyvenöt évvel ezelőtt kiadott regény „középkorú, beérkezett főhőse méltatlan és megalázó viszonyba keveredik egy tinédzserlánnyal, aki kihasználja és az orránál fogva vezeti a deresedő halántékú férfit. A regény bújtatott önvallomásos jellege csak tovább erősödött a téma színpadi változatában (Hátsó ajtó, 1963), melynek bemutatóján megannyi bennfentes ismert rá a fiús külsejű Béres Ilonában arra a fiatalemberre, aki nem is oly rég még Thurzó rajongásának tárgya volt” (László Ferenc, Magyar Narancs). Az ezerkilencszázötvenes-hatvanas évek fordulóján nagyobb bátorság kellett volna egy az egyben megírni a viszonyt, mint Thurzóé. Ettől függetlenül a szerelem heve és a kis hímringyótól elszenvedett megaláztatások szégyene még a transzponált történeten is átütnek.

Thurzó Gábor nemcsak prózaíró, hanem sikeres színpadi szerző is volt, dramaturg a Művész Színházban, a Filmgyárban és a Televízióban. Számos kulcsjelenetet emel át a Férfiakt forgatókönyvét jegyző Esztergályos Károly az egykori dramaturg regényéből.

Figyelemre méltó vállalkozás. Nem ez az egyetlen szerelmi történet, amely egyszer végbement férfi és férfi vagy nő és nő között, majd megíródott nő-férfi sztoriként. A mai filmes arra tesz kísérletet, hogy átnyúlva a regény fölött helyreállítsa az eredeti történetet.

Csakhogy amit negyvenöt évvel ezelőtt nem vetett papírra valaki az egykor volt testek valóságos alakjáról és mozgásáról, az egyszer és mindenkorra megíratlan maradt. A bennfentesek által ismert fiú nevét nem fogadta magába az irodalomtörténet, a regény pedig semmit se rögzített hajának színéről és illatáról, nem tudjuk, hogyan nézett, hogyan nevetett, és hogyan kínálta oda a fenekét. Az író attól is tartózkodott, hogy saját testének képét megörökítse. Semmitmondó szavak, elmosódott körvonalak maradtak ránk.

A 2006-ban játszódó film forgatókönyvírója kétségtelenül megengedheti magának, hogy ami transzponálva volt, visszatranszponálja. Ami hiányzik, kipótolja. De érdekes módon Esztergályos Károly se vállalkozik rá, hogy megmutassa, milyen az a test, amely a harminc évvel fiatalabb másik testtel kapcsolatba kerül. Pedig nagyon nem mindegy. Thurzó a regényében egy strandra viszi ki a közel ötvenéves pasit és a tizenéves lányt, meg annak hasonló korú barátait, miközben egy szót se szentel annak leírására, hogy miféle fürdőnadrágot visel, nem kell-e szégyellnie lógó pocakját, kinövésekkel teli bőrét, vagy esetleg büszke lehet kidolgozott izmaira, karcsú derekára. Esztergályos férfihősének teste ugyanígy nem játszik a filmben.

Hiányoznak azok a kis gesztusok, odavetett szavak is, amelyek egy valóságos testi kapcsolat során így vagy úgy szükségszerűen végbemennek, illetve elhangzanak. François Ozon valamelyik rövidfilmjében arról beszél az egyik fiú, hogy ő szopás közben nem érinti fogával a partner hímvesszőjét, és erre persze a csajok nem ügyelnek. Ilyen dialógusok nyomokban se fordulnak elő Esztergályosnál.

Jóllehet a határok negyvenöt év alatt odébb tolódtak, szabadságról a 2006-ban készült magyar mű esetében se beszélhetünk. Ma olykor szabad női melleket mutatni, sőt, azokat még kézzel vagy szájjal illetni is. A női mellek csakugyan hitelesek és emlékezetesek a Férfiaktban. Persze ennyi el is várható egy olyan történet eljátszása esetén, amelyben a homoszexuális viszonyok mellett fontosak a heteroszexuálisak is – szakmai minimum.

 

*

 

„Úgy támadt rám, mint a végtelen űr vonzása.” „Nincs szörnyűbb, mint a test pokla.” Kozmológiai és vallásos kategóriákkal dolgozik a régi regény írója. A mai film forgatókönyvírója és rendezője is végtelennek, leküzdhetetlennek, egyúttal kárhozatosnak látja-mutatja a férfinak férfi iránt feltámadó vágyát, általában a testi vonzalmat. Afféle freudi, álommagyarázó módon: kezdetben van a tilalmas vágy, azt előbb beteljesítjük, majd megbüntetjük érte magunkat. Ismert út ez, sokan járták már be. Legemlékezetesebb számomra Thomas Mann Halál Velencében című elbeszélése és az annak nyomán készült azonos című Visconti-film. Megszokhattuk ezt a sémát, olyannyira, hogy nem is könnyű másmilyet elképzelni, használni. Pedig lehetséges – például az előbb említett Ozonnál vagy akár már egyes kortárs magyar írók, költők munkáiban.

Esztergályos tapasztalt televíziós alkotóhoz illően érzékenyen reagál a közízlés módosulására, kitapogatja, hol húzódik éppen a határ, és pontosan addig megy el.

Bár ennél finomabb, ironikusabb és önironikusabb is a játék: a színésznő feleség, kedve és akarata ellenére, leszbikus jelenetbe kényszerül egy filmbeli színpadon, mert az ilyesmit most zabálja a publikum, a főhős egy barátja pedig, egy szerkesztő, megrendelőként fellépve homoszexuális szerelmi történetet kér az írótól. Ahogy a főnök parancsolja: buzizunk, de kizárólag ízlésesen.

Végvári Tamás játssza ezt a szerkesztőt, bölcsen, játékosan. Hasonlóan remek alakítást láthat a film nézője Sinkó Lászlótól. A szerepük is tagadhatatlanul jól lett megírva, ami már nem egészen mondható el sem a színésznő-feleség, sem az író, sem a fiú szerepéről.

De Kerekes Éva érzékenyen és finoman játszik, Szabó Dávid pedig merészen, és ez sokat segít a filmen. Gálffi László kifejező és érett arca, tekintete már-már feledteti, mi minden nem történik meg ebben a filmben, ami pedig megtörténhetne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8757