KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• N. N.: Hibaigazítás

• Radnóti Sándor: Határesetek 56-os filmek
• Dániel Ferenc: Hiánymozi 1956 képmásai
• Báron György: Az ötödik negyed A szabadság vihara
• Hungler Tímea: A harangöntés titka Beszélgetés Szilágyi Andorral
• Vágvölgyi B. András: Fehér paraszt Shohei Imamura
• Karátson Gábor: Mi történt valójában a hegyen? A Narayama balladája
• Fábry Sándor: Celluloid álmok bubusoknak Takeshis’
• Takács Ferenc: „Mi magunk” IRA-filmek
• Muhi Klára: Komoly, komoly világ Reggeli a Plútón
• Schubert Gusztáv: Toronyiránt 9/11 filmjei
• Hirsch Tibor: Amerika: zárva vagyunk World Trade Center
• Herpai Gergely: Sötét bábu Pixelterroristák
• Szabó Tamás: Okok, jelek, dolgok Shyamalan titokzatos világa
• Varró Attila: Az örök trónkövetelő A Stroheim-háromszög
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A képzelet tábornoka Tullio Kezich: Federico
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Fővárosa Arad Magyar plazma
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Takargatott testek Férfiakt
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Miami Vice
• Kassai János: Románc és cigaretta
• Vajda Judit: Cseh Álom
• Pápai Zsolt: Sírugrók
• Herpai Gergely: Kárhozott szeretők
• Köves Gábor: Az ördög Pradát visel
• Vajda Judit: A parkolás művészete
DVD
• Varró Attila: Erőszakos zsaru
• Tosoki Gyula: Kőkemény Minnesota
• Vincze Teréz: Mátkaság és legényélet
• Pápai Zsolt: Véres sikátor

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Shyamalan titokzatos világa

Okok, jelek, dolgok

Szabó Tamás

Shyamalannál az igazság ideát van, de hogy ezt felismerhesse, közösségeit mindig odaátról éri sorsfordító sokkhatás.

 

Kevés olyan tudatosan és következetesen felépített tematika és történetmondói stílus akad a századforduló hollywoodi rendezőinek életművében, mint az indiai származású M. Night Shyamalané. A filmek műfaja igen széles spektrumot fog át, van köztük inváziós sci-fi (Jelek), sajátos képregény-megfilmesítés és újraértelmezés (Sebezhetetlen), mai környezetbe átültetett klasszikus kísértethistória (Hatodik érzék), a virtuális valóság problémakörét különös összefüggésben felvető mozi (A falu), a Lány a vízben pedig a sellőmítosz újramondására vállalkozik. Mozifilmjeiből azonban egységes kódrendszerre alapozott sajátos világértelmezés rajzolódik ki. Ha összehasonlítjuk dramaturgiájukat, mitológiájukat, hatásmechanizmusukat, a színészvezetést vagy akár a szín- és zenei világot, azt tapasztaljuk, itt bizony egy nagyon szerves és kifinomult, jól átgondolt szemléletmód és technika jött létre, mely – a bevételi adatok bizonysága szerint – egy fölöttébb széles befogadói réteg misztikumra és félelemre alapozott vonzódását is megtalálta.

 

 

Okok

 

Okok, jelek, dolgok – Borges rajzolta meg így a realitás mögötti titkos tartomány topográfiáját, e felosztás Shyamalan rejtelmes világának feltérképezésében is segítségünkre lehet.

Shyamalan világában visszatérő motívum a közösség és egyén, illetve a közösség/egyén és az ismeretlen, rejtélyes, de mindenképp támadó jellegű erő konfrontációja. Mind az öt film tétje a felbomló közösség újrakovácsolásának kísérlete. Az amerikai közvéleményt az alapító atyák óta érdekli saját nagy és mikroközösségeinek sorsa, főképp azok a negatív jelenségek, melyeket Fukuyama „nagy szétbomlásként” aposztrofál a modern társadalomban. Ám amíg a társadalomtudósok, pszichológusok, viselkedéskutatók ezt a folyamatot egy rendkívül bonyolult rendszer végeredményeként írják le, Shyamalan többnyire nagyon is hétköznapi traumákból indul ki. Ez a jelenség éppúgy felléphet egy csonka családban, ahol az anya az apaszerepet is kénytelen felvállalni (Hatodik érzék), a házastársi elhidegülés okozta válásközeli állapotban (Sebezhetetlen), a családot összetartó anya tragikus balesetében (Jelek) vagy a rokonok brutális utcai támadásokban való elvesztésében (A falu) – egyedül a Lány a vízben tár elénk egy olyan antiközösséget, melyben ez az elidegenedés már öröktől való, társadalmi adottság.

E tendenciák nyújtják a filmek realista, hétköznapi, kényelmetlen és megoldhatatlannak tűnő konfliktusait a sötétebb és ijesztőbb fordulat, a voltaképpeni fenyegetés megjelenéséhez. A drámai alapszituáció így csak nyitány, háttér, mely mögül minduntalan kilép valami sokkal rosszabb.

A meggyöngült közösségek, egy apartmanház lakói, az anya-fiú csonka párosa, az anyanélküli család vagy elárvult rokonok a film jelen idejében kénytelenek szembenézni egy természetfölötti vagy reális, de szokatlan támadással, olyan durva külső beavatkozással, mely változtathatatlanságba vetett mindennapjaikat alapjaiban rázza meg. Shyamalan válasza a film végére érik be: a krízisszituációt mindegyik csoport megoldja, így vagy úgy, a küzdelemből győztesen, sőt megerősödve kerül ki, s a harc segít számukra a múlt egyéb, fájdalmas élményeinek feldolgozásában is.

Vagyis a félelem, a szokatlannal, idegennel való szembesülés és szembenézés összetartó erővé válhat. A tételmondat legpontosabb kifejtésére az utolsó két film során kerül sor, hisz a modern nagyvárosi civilizáció ellenében alapított falu mesterségesen archaikus világát, a menedéket a tanács Vénei egy külső fenyegetés, az erdőben megbújó „Azok” segítségével tartják fenn és együtt, míg a Lány a vízben minden szempontból heterogén lakóközösségét a sellőlány felbukkanása és rejtélyes mitológiája alakítja jól működő homogén csoporttá. Rejtetten, ám könnyen dekódolhatóan erről szól a Jelek családjának egymásra találása az idegenek elkergetése után, melyben a halott anya is tevékenyen részt vesz, ezzel mintegy elbúcsúzva szeretteitől. A Hatodik érzék kísértetdoktora a film katarzisában végre képes elengedni feleségét, ahogy a médium kisfiú is bevallja anyjának különös látomásait, új bizalmat és köteléket teremtve kettejük közt. A Sebezhetetlen házaspárja is csak a különös események hatására mond le a szétköltözésről, az apa pedig szuperhősként végül nehezen kezelhető fia tiszteletét is elnyeri.

Magánszövetségek, feléledő bizalom és szeretet fűzi egybe a közösségeket – válaszul a Támadásra. Ami mindig bekövetkezik, többnyire megmagyarázhatatlanul, váratlanul. A közösség életébe behatoló erő a veszély különböző fokozatait képviseli: a Hatodik érzék kísértetei a médium kisfiút nem bántják, a Sebezhetetlen főhősének szuverén döntése, hogy felveszi-e a harcot a világban csak általa érzékelt Rossz ellen, ám a Jelek idegen lényei már tápláléknak tekintik a megtámadott családot, A faluban az álszörny-maskarát magára húzó bolond is valóra váltja a lakosok titkos rettegését. Az új Shyamalan-film történetében ismét az a Bryce Dallas Howard válik üldözötté, aki a falut körülvevő erdőn át menekült – ám most félig kutya, félig majom támadója egyenesen a mitológia alaktalan mélységéből, hibridlények láthatatlan világából kerül a miénkbe.

A fenyegetés lényege, hogy a lelki fájdalom kézzelfogható és rémítő külső erővé szublimálódjon, a minket kísértő mindennapi konfliktusok a mindennapokból kiemelő, próbára tevő támadássá változzanak. Ugyanakkor a támadás mindig kiválasztott közösségre, egyénre irányul, olyanokra, akik kifejezetten fogékonyak a megmagyarázhatatlan, földöntúli jelenségekre – a Hatodik érzék halottlátó kisfiúja, az erőszakot megérző és látó biztonsági őr a Sebezhetetlenből, a Jelek hitét vesztett lelkésze, a világtalan, de auralátó lány A faluból és a vízből származó sellő-nimfa különleges áldozatok.

A fizikai erőszak a történet exponálásában (Hatodik érzék) vagy a film utolsó negyedórájában (Jelek) robban, mindig váratlanul; a Sebezhetetlen végkifejlete a családot túszul ejtő őrülttel való leszámolás, míg A faluban a bolond késelése s szörnyeteggé transzformálódása indítja el a véres eseményeket. A Lány a vízben, mely talán a legszemélyesebb Shyamalan-opus, már csak igen elnagyoltan, a film utolsó öt percében szembesít a torz támadó lényével – az előzményekben felvillanó sziluettek, baljós árnyak és hangok jelzik benyomulását a film valóságába. Ez a technika – a szörny félelmetesen lassan vonódik bele a sztori történetébe és látványterébe – a Predátor óta seregnyi B-horror elkoptatott paneljává vált. Jelen műben emiatt azt érezni, hogy immár nem a rossz, a pusztító, hanem a szelíd, mesebeli protagonista ábrázolásán volt a hangsúly – a Lány a vízben valóban gyermekek ihlette tündérmese. A támadó már csak kötelező kellék, odakent szín az amerikai átlagpolgárok világának egy szeletét festő tablón, s talán ezért érezzük kevésbé hatásosnak, fölöslegesnek a fantasyfilm e horrorelemét. Olyan lény ő, amit sokáig csak a szemünk sarkából látunk – ám másfél órán át így nézni a gonoszt: ez igen sovány egy horrorrajongónak. (Nem beszélve a meglehetősen kiábrándító, A Gyűrűk Ura főhőseinek megmenekülését utánzó suta lezárásról).

 

 

Jelek

 

Ebben a meglepetésekkel teli világban Shyamalan hősei – szétzilált családi viszonyaik miatt – leginkább önmagukra számíthatnak. Életbevágó számukra a támadás megelőzése, vagyis a feltünedező előjelek felismerése.

Shyamalan világát a jelek uralják. A Jelek kidomborítja ezt a felfogást, ám a jelkultusz mindegyik alkotásra igaz. A hősök sorsa a természetfölötti felé mutató jelek helyes értelmezésén múlik. A középkori embernek a szimbólum és allegória iránti szenvedélye éled föl ezekben a mozikban, egyszerűbb és profánabb változatban. Minden, a szokványostól eltérő eleme életünknek sötét változás előhírnöke, baljós iránytű. A jelek sűrűsége és fontossága a filmidő előrehaladtával egyenlő mértékben növekszik. A hősök, kik eleinte tudatlanságuk miatt nem képesek, illetve mindennapi realizmusuk okán nem hajlandók felismerni a mindennapjaikat megzavaró előjeleket, utóbb kénytelenek minden figyelmükkel a felfejtésükre koncentrálni, ha túl akarják élni a csapást. A jelértelmezés vonja bűvkörébe a nézőt is, ki a jó krimik befejezéséhez hasonlóan a beavatatlan, naiv főszereplő szemszögén keresztül éli át a tudás és a tisztánlátás pillanatát, amikor is a világ okszerű és félelmetesen egyértelmű jelrendszerré áll össze a szeme előtt.

A kulcsfilm, a Jelek főhőse Graham tiszteletes, ki a hit elvetésével épp a legősibb allegóriát, a biblikus hagyományt törli ki életéből. A film történéseinek nyomán kénytelen belátni, hogy életét magasabb és rejtett összefüggések alakítják, haldokló feleségének szavai csak évek múltán, az idegennel vívott csatában nyerik el értelmüket, ahogy kislánya vízmániája, a gabonakörök és még fia asztmatikus megbetegedése is szépen beleillik a rendszerbe. A tiszteletes belátja, hogy a valóság nem a realista, pragmatista szemléletmódban rejlik, a jelek az isteni terv bizonyosságát tárják fel előtt, ezért veszi fel ismét hivatását a mű végén.

A Hatodik érzék Cole-ja csak rettegéssel teli jeltanulás által képes rájönni, hogy az őt kísértők tulajdonképp a segítségét kérik – pszichiáter alteregója a saját halálát kell hogy megértse a külvilág jelzései nyomán.

A Sebezhetetlen főhősét látszólag sötét párja, a képregények ősgonoszát eljátszó gyűjtő ébreszti rá különleges képességeire, azonban a férfi saját kételyei nyomán, múltjának eseményeit kutatva bizonyosodik meg arról, hogy valóban szuperhős. Érintés által, látomásos képekben érzékeli az emberi gonoszságot, első igazságtevő útján a brutális gyilkoshoz ezek a tapasztalatok juttatják el.

A falu egésze komplex jelrendszer útján, mesterségesen szerveződött, filoszok posztmodern világteremtése a vadon közepén, Thoreau után szabadon. Elébe mennek a sorsnak – a rituális életmód a külvilág, a könyörtelen nagyváros kegyetlenségét hivatott távol tartani: innen a vért jelző piros szín tiltása, a település körüli limes, és az alapítók által gondosan kiagyalt megfélemlítési technikák, melyek jelek sorozatából állnak (vörös festékvonás az ajtókon, az erőből felhangzó üvöltés, a fák közt megbújó álszörny.)

A Lány a vízben hőse a különös látogató, a lakásába csöppent/csöpögő vízi lány/lény történetét kutatja, egy ősi mesét, mitológiát alkot újra az apró jelekből. A fizikailag érzékelhető jelek, képek köréből ebben a filmben átkerülünk a szó még ősibb világába. Cleveland Heep, a rögeszmés gondnok túlszárnyalja összes shyamalani elődjét – ő már saját világot és magánmitológiát teremt, egy nem ismert tartományt, meserendszert, mely eddig ott rejtőzött a gondjaira bízott medence vizében.

Shymalan láthatóan nosztalgiát érez a letűnt korok iránt. A vallásos jelképek által irányított középkori lét a modernség zavarosságával szemben érthető, átlátható és otthonosabb volt, és emiatt nagyobb lelki biztonságot nyújtott a benne élőknek. Shyamalan romanticizmusa a tragédia és a gonoszság iránti fogékonyságából származik. Fausti hősei magasabbrendű, természetfölötti jelenségekkel kerülnek szembe. Ebből a nézőpontból az élet küzdelmes próbatételek sora, a rájuk adható válasz pedig valódi hőst kíván, olyasvalakit, aki képes túllépni józan, hétköznapi énjén.

 

 

Dolgok

 

Shyamalan mindig erős színészgárdával dolgozik. Karakteres férfiak köré építi történeteit (Bruce Willis, Joaquin Phoenix, Mel Gibson), kik könnyedén hozzák a többnyire meghasonlott, önmagukkal és a meglepő tényekkel vívódó figurákat. Érdekes váltás a most futó film gondnokának szerepében a Kerülőutakból ismerős Paul Giamattit látni, aki kitűnő színész ugyan, de semmiképp sem illik a fenti társaságba. A választás ennek ellenére indokolt és törvényszerű – egyrészt a Lány a vízben hangsúlyos alakja a címszereplő, másrészt a férfi figurája nem kerül olyan konfliktushelyzetbe, ami a keménységre is képes, erőteljes hőskaraktert megkövetelné. A lassú, dadogós, megfontolt és két lábbal a földön járó Cleveland Heep karaktere méltó ellenpontja és társa az éteri Storynak (Bryce Dallas Howard).

Shyamalan filmjeiben eddig a nőalakok voltak a férfihős és a történet kiegészítői: házastársként a megromlott kapcsolatot képviselik (Sebezhetetlen, Hatodik érzék), hiányukkal, halálukkal a széthullott családot (Jelek). A falu öntudatos Ivy-je szerelme helyébe állva annak veszélyes tervét valósítja meg, mikor nekivág az erdőnek, hogy gyógyszert hozzon a városból. A Lány a vízben sellője (Bryce Dallas Howard) pedig maga a rejtély és különösség a nagyon is hétköznapi térben.

Shyamalan filmjeiben mindig is fontos szerepet játszottak a gyerekek, a gyerekfigurák előtérbe kerülése a felnőtt világlátás kritikája. Míg a szülők képtelenek észlelni a környezet jeladásait, a veszély közeledtét, addig a tiszta, valóság által kevésbé gúzsba kötött gyermeki szem pontosan látja az előjeleket. Graham tiszteletes fia hátborzogató pontossággal megjósolja az idegenek támadásának dramaturgiáját, a Sebezhetetlen kamaszodó hőse felismeri apjában a szuperhőst, a Hatodik érzék kisfiúja pedig egész egyszerűen a világ egy másik vetületét, a holtak birodalmát érzékeli. A Lány a vízben történetében az egyik karakter, egy hivatásos rejtvényfejtő (!) kisfia segít a kirakós utolsó darabjának a helyreillesztésében.

A shyamalani dramaturgia a hősök személyiségépítését – s persze a jelrendszer aprólékos kifejtését – szolgálja. Terjedelmes, lassú tempójú menete az ábrázolt környezet mind pontosabb rajzolatát eredményezi. Minden jelenet új és új talányt, megfejtendő titkot tár fel ebben a gondosan kidolgozott akadálypályán, melyeken a főhősnek át kell küzdenie magát.

Shyamalan által szívesen alkalmazott múltbeli visszatekintés a történet váratlan csavarjának előkészítését szolgálja: a Hatodik érzék végén visszatérünk a kezdőjelenethez, a Jelekben ugyanitt az anya hajdani haláltusájához, A falu hősei pedig ugyancsak a film zárlatában fedik fel múltjukat, kinyitva Pandora szelencéjét, a gondosan lezárt faládákat, melyből kiderül, hogy a történet nem a XIX. században, hanem napjainkban játszódik.

Az operatőri munkában a színek és a térhasználat kerül előtérbe. A filmek ragyogó színvilága – talán az indiai kultúra hatása – sok helyen igazodik az ábrázolt eseményhez: a Sebezhetetlen rosszkedvű világában a sötétkék és szürke árnyalatai dominálnak, a Jelek sárgái a kukoricaföldekből ragyognak elő, A falu a tiltott piros és a megtűrt barna-szürke puritánjának ellentétéből festődik. A Lány a vízben persze kékben fürdik, ezt a gyep zöldje és a ház fehérje ellenpontozza.

A helyszín minden esetben az Egyesült Államok egy jól körülhatárolt szeglete, de ez a tény nem annyira fontos, a környezet és a korszak csak jelzésértékű. A belső-külső tereket gyakorta a fény-árnyék határvonal választja el: a ház menedéket biztosító kivilágított tere s a kinti világ éjszakai sötétje főképp a Jelekben és A faluban kerül ellentétbe. Ez a választóvonal a Lady in the waterban immár a szárazföldi és a medence alatti vízivilág, vagyis a realitásnak hitt fenti , és egy meseszerű lenti tér közt húzódik. A határ a víz, bár egy jelenet erejéig védjegyként itt is feltűnik a Jelekből ismerős kukoricás s a benne bujkáló gonosz.

Shyamalan számára fontos a jól elkülöníthető limes, amelyen átkelve érzékelhetővé válik a fenyegetés. Ha nincs védvonal, akkor nem marad különbség világunk és a félelmekkel teli túlnan közt. A falu határában a légiós táborokat idéző zóna húzódik, mely csak egy a külső betonfal és az erdősáv hármas védőgyűrűjéből. A Hatodik érzékben a szoba közepére állított kezdetleges sátor hivatott szent ostyakörként megóvni gyermekhősünket a kísértettől. De a legjellegzetesebb, több műben visszatérő határvonal a végeláthatatlan kukoricatábla széle lesz, ami a ház privát, családi terét, udvarát szegélyezi a Jelekben.

A támadás többnyire éjszaka éri a hősöket, s az addig megbízhatónak hitt belső terekben csúcsosodik ki. Ekkor a már jól ismert szobák és helyiségek, a lezárt ajtók új és új veszedelmet rejtegetnek. A biztonságos terület egyre kisebb részekre szűkül, a hős menekülése során bezárkózik önmagába, közösségébe – és házába is. A falu körülhatároltságában az épületek szigetek, Cole a Hatodik érzékben sátrába szorul vissza, a Jelek családja házuk szobáit fokozatosan kénytelen feladni az idegenek éjszakai ostroma során. A végső állomás a pince, a lent helyisége, ahonnan nincs tovább. A pincébe bújnak a Jelek hősei és A falu lakosai, míg Cole-t egy szekrényszerű szűk tárlóba zárják gonosz osztálytársai. A támadás intenzitása fordítottan arányos a tér tágasságával – az ijesztgetéstől, rémületkeltéstől (a Jelek éjszakai jelenete a kukoricásban) az apróbb konfliktusokon, sérüléseken át (karomnyomok Story, a meselény nagyon is Prada-modellszerű lábán) a fizikai megsemmisítésig terjed a skála, arányosan a történet ívével.

Shyamalan filmjei mindig különlegesek, finom precizitással összerakott félelemgenerátorok. Néhol klisészerű és közhelyes megoldásai a nagy egész tükrében megbocsáthatók, az utalások, idézetek, kölcsönvett elemek elsikkadnak a lassan növekvő feszültségben. Shyamalan ismeri a módszert, mellyel apró tényekből, felvillanó képekből félelmet és kételyt lehet építeni. A kötelező, néha kikövetkeztethető csattanó szinte védjegyévé vált, témái, főképp a halottlátás, a köztünk sétáló kísértetek swedenborgiánus ábrázolása a Sebezhetetlen óta filmes klónok sorát hozta létre. Meglehet, nem magas művészet ez, de Shyamalan legalább is kiváló mesterember, a szó nemes, kézműves, a szakmát értő és szerető jelentésében. Képmutogató, hisz nála minden más, mint aminek látszik, a titkok, jelek hálózatát kínálja megfejtésre. Csak legyen merszünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 40-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8753