KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Mennyit ér egy filmrendező? Hintsch György (1925-2005)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan zenekar Szemle előtt
• Muhi Klára: Mágikus hely Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Hungler Tímea: Sperma, nyál, vér Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Csillag Márton: A nevetés értelme Beszélgetés Goda Krisztinával

• Kárpáti György: Bolondok és megszállottak Tudományos ismeretterjesztő film
• Bori Erzsébet: Csúcsragadozók Fekete Afrika
• Schubert Gusztáv: Fekete tükör Mesebeli Afrika
• Varró Attila: Nem a repülők King Kong
• Beregi Tamás: Pokoli édenkert Elveszett világok
• Kolozsi László: Metafizikai darázsfészek Filmes utazások az agyban
• Kömlődi Ferenc: HAL gyermekei Mesterséges elmék
• Vágvölgyi B. András: A guru John Lennon
• Köves Gábor: A talált zseni Preston Sturges
• N. N.: Preston Sturges legfontosabb munkái
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Intimpiac Délutáni talkshow
• Hirsch Tibor: Ki korán kel… Reggeli tévémagazinok
• Reményi József Tamás: A piszok Nagyüzemi romantika
FESZTIVÁL
• Báron György: A terror árnyékában Kairó
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Ha megáll az idő A Herceg haladéka
• Takács Ferenc: ...annál inkább ugyanaz Good Night, and Good Luck
• Vágvölgyi B. András: A viking Bukowski Tótumfaktum
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel
• Ádám Péter: Ha te nem lennél
• Köves Gábor: A nyughatatlan
• Nevelős Zoltán: Dominó
• Wostry Ferenc: A barlang – The Descent
• Mátyás Péter: Űrfogócska
• Vörös Adél: Azt beszélik
• Kárpáti György: Első a szerelem
• Barotányi Zoltán: Nagy Kommunista Bankrablás

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Reggeli tévémagazinok

Ki korán kel…

Hirsch Tibor

Mit nézünk reggelire? Gipszkartont, tegnapi híreket.

 

A televíziónak műsorsávjai vannak, biológiai órája meg a nézőnek. Tudhatjuk, a reggeli műsorsáv közepes értékű az esti tévés prime-time értékéhez képest, és szerény értékű a vele egy időre számított rádiós reggel értékéhez képest. A televízió reggel dolgában tévelyeg. „Valami van”, de messze az igazitól.

A kereskedelmi televíziók hamis képzete a reggelről, hogy a reggel hangos és színes. Esetleg, hogy azért kell hangosnak és színesnek lennie, hogy kiverje az álmot a néző szeméből, mint egy durván csörömpölő ódivatú vekkeróra. A közszolgálat korai napszakhoz között hamis eszméje viszont nyilván régebbi a televíziózásnál: eszerint a Hír földi természetű, mondhatni földhözragadt, tehát, ha éjszaka ellebegtünk a sárgolyótól távolabbra, a Hír majd visszahoz minket, ugyanakkor a Hír a jövőnek szól: fölkészít arra, ami kezdődik. A televíziós reggeli friss hír persze megtévesztés: éjszakai tengerentúli eseményekről alig van kép, van helyette a tegnapról. Érdekes is volna azonos televíziós hír ilyenforma hatásvizsgálata: hogyan tud nyugtalan álmot okozni este ugyanaz, ami friss tülekedéshez kínálja az infosokkot a reggeli műsorsávban, miközben – ez az igazi vicc benne – egyik is, másik is egy megelőző nap délutánjáról való? Bizony, a reggeli televíziós hír haszon helyett hangulat, információnak nem friss, de lehet képzelni róla, hogy frissítő. És persze a hírrel együtt ilyen volna a hagyományosan hozzákevert közéletiség is. A Magyar Televízió Napkeltéje korán invitálja stúdiójába a közéleti embert – politikust és MLSZ-elnököt – hogy újságírók provokálják, hogy a műsor hosszú karrierjét is beleszámítva kínpadon kínozzák, össztűzzel lőjenek rá, máshol szaunában izzasszák – mindenesetre úgy hozzák helyzetbe, hogy provokálva-provokáljon. Hogy a néző összekösse általa a tegnapot a mával, fölidézze hogy miről szólt a világ, mielőtt nyugovóra tért, kit szeretett és kit gyűlölt, ugyanakkor muníciót szerezzen mai szeretetre és mai gyűlöletre. No és van-e ebben az egészben jótékony reggel-érzet? Valaha volt. Az ősidőkben, amikor még a Kossuth tér járókelői bámultak be a Parlament kávéház ablakán, a néző a közéleti tartalmon túl már ebből is tudhatta, odakint langyos eső esik, vagy elkel már a télikabát: igazi praktikus reggeli szolgáltatás, és akkor még a serkentő lelkifurdalásról nem is szóltunk: hogy tudniillik, azok már úton vannak odakint, én még papucsban idebent. Ma bezzeg! A szabad tér, amin a kamera végigpásztáz – ami talán bizony a méltó reggeli műsorhangulat legfőbb titka volna, teljesen ismeretlen, vagy csak totális váltásként szokás bedobni, amikor a kereskedelmiek nyáron az első perctől az utolsóig plázsra és strandra költöznek. Szó se róla, a víz közelsége látványként is frissítő képzet: de ugyanerre a pesti utca havas latyakja is alkalmas volna, frissítő, és földre ráncigáló valóság, mégsem vállalja senki sem. Bluebox bárányfelhő, gipszkarton napkorong fér bele akárki költségvetésébe. A Mokka és Süss fel nap! teret legalább mutat: miénk a soksarkú stúdió, ahol mindig történik valami: én zenélek, te főzöl, a Pa-dö-dö mókázik, szunyókálva-járó vendég ki és bebotladozik, jön az a bizonyos tapintatlan vekker, harsány hangok, harsány színek együtt csilingelnek. A baj a színekkel-fényekkel csak az, hogy éppen arrafelé a televíziós éjszaka sem más. Sajnos legtöbbször konkrétan is: egy késői mulatós műsor, házigazda-show jajvörös és pasztellnarancs világa, máj- és veseformájú asztalkái szépen megmaradnak hajnalra is, ahogy egy nonstop kaszinóban sincs reggeli fény reggeli kulisszával, csupán az esti adekvátból lesz reggelre szánalmas és kijózanító, a pincérlányok elkenődő szemfestékével és a krupiék borostáival együtt. Bizony, akad, akit a kereskedelmi televíziók reggeli műsorai úgy ébresztenek, hogy hatásosan kijózanítanak: „Szégyelld magad, ezeket a színeket-fényeket, ezt a művidámságot szeretted éjszaka, nézd most meg így, felhúzott redőnnyel, hogy a képernyőn megcsillanjon a napfény! Hát nem undorító?

Szégyelled is magad, kivéve, ha neked is megvan a posztmodern garzonod, jajvörös veseasztalkával. Akkor úgyis nonstop a buli nálad, akkor ez neked tényleg csak a reggeli műsorok produceri ideájaként megálmodott háttér-televíziózás. Akkor befordulsz a valóságos konyhasarkodba a kávédért, majd visszanézel a képernyőn túli virtuálisba az elbohóckodott fittnesz-receptért, akkor tényleg narancssárga fürdőszobából hallgatod a cinóber háttér előtti jópofizást, aztán kattintasz, fölpiszkálod adrenalin-szinted egy politikusi gyűlölettirádával, a közszolgálati hírsokkolót is dolgoztatva, csak hogy a kereskedelmi harsányság, és saját playboy enteriőröd el ne feledtesse veled a napszakot. Akkor végül, biztos, ami biztos, kihajolsz az ablakon. Mindegy, hogy tág mezőt látsz-e vagy szigorú tűzfalat. Az ott a valóság. Felébredtél.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8515