KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jézus Krisztus Szupersztár

Barna Imre

 

Már a némi késéssel „begyűrűzött” dalok is gyanúsak voltak annak idején. Gyanúnk utóbb bizonyossággá és tudatossá érett.

Megvásároltak bennünket, zengő Broadway-kórus lett a kiabálásunkból. És ha már akkor – 1973-ban – egy New York-i kiruccanás pótlásaképp ezt a filmet is sikerül látnunk, azt is láthattuk volna, miként koreografálták meg az ugrabugrálásunkat. Látványosra, „dögösre”.

Persze, a Hair is Broadway-siker volt. De jó egynéhány évvel korábban. És akkor még nem dőlt el: ki kit győz le. Akkoriban még jó „poén” volt, hogy hegedűk szólaltak meg egy Beatles-számban. A Hair nem hippimaskarás Broadway-musical volt, hanem rock-opera. Az első és az utolsó. Mert aztán már az lett a poén, hogy Jézus Krisztus hippi („lám, lám, fiúk-lányok, nincs új a nap alatt!”); sőt, hippi-szupersztár! Szupersztár, akiért őrjöng (és fizet) a közönség; és akit, persze, nem értenek meg igazán. Hiszen nem azért szupersztár ő, hogy bárki megérthesse. El is árulják. Mondja is az utolsó vacsorán a tanítványainak, hogy a kenyér, amit esznek, akár az ő teste, a bor, amit isznak, akár az ő vére is lehetne. Nemigen értik a buta tanítványok még ezt a szájbarágósan jelképes beszédet sem.

Mi meg ülünk, tíz évvel később, egy kelet-európai moziban, és mindent, de mindent értünk. Szomorúbbak vagyunk ugyan a film csinálóinál, de okosabbak is. Mind például Miloš Forman, aki ugyancsak tízéves késéssel vitte filmre azt a bizonyos Hairt. Neki, a messziről és késve jött idegennek, sikerült az, ami a Jézus Krisztus Szupersztár szülőinek talán szándékában sem igen volt: felmutatni az ifjúság utópiáját egy pillanatra, a második világháború megtörténte és a harmadik fenyegetése között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6845