KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Éjszaka az éterben

Koltai Ágnes

 

Ha valaki Kracauer szellemében megírná a mai lengyel film történetét, könnyedén kimutathatná, milyen összefüggés van a tartós társadalmi-gazdasági válság és az új típusú, morális konfliktusokra érzékeny, publicisztikus filmek születése között. A hetvenes évek közepén-végén bemutatkozó, fiatal, jobbára elsőfilmes rendezők – Kie¶lowski, Falk, Holland, Kijowski, Kidawa, Piwowski, Zygadło – könyörtelenül pontosan ábrázolták (a „kisembertől” a funkcionáriusig bezárólag) a társadalom elbizonytalanodását, értékvesztését, morális válságát. Mintha beértek volna a morál-filozófus Zanussi erkölcsi tantörténetei, vagy ami 5–10 évvel ezelőtt elvont filozofálgatásnak tűnt, az ma az általános életérzés? Talán..., de kétségtelen, hogy Zanussi Védőszínekje – Wajda Érzéstelenítés nélküljével együtt – a forrásvidéke a hétköznapok felé forduló „új lengyel filmművészetnek”. Kie¶lowski Amatőre úgy tetszik, máig felülmúlhatatlan remeke a mindennapok kisszerű csatározásaiból, apróbb-cseprőbb kudarcaiból szőtt történeteknek.

Az Amatőrhöz hasonlóan letisztult, szomorkásan higgadt film az Éjszaka az éterben is. Hőse a Rádiótelefon című, éjféltől hajnali ötig élő lelki segélyszolgálat műsorvezetője, megtörik az elviselhetetlen terhek súlya alatt. Éjszakánként „egyenesben” hallgatja a segélykérő hívásokat, s egyre reménytelenebbül, kétségbeesetten kapkodva próbál vigaszt és tanácsot adni a zaklatott, kisiklott életű telefonálóknak. Jan a lehetetlenre vállalkozott: azoknak szeretne segíteni, akiket a közönyös társadalom és a tudományos tolvajnyelvet beszélő pszichiáterek „leírtak”. (A film legkíméletlenebb jelenete, amikor egy szakember, egy pszichológus latin szakkifejezésekkel árasztja el a szerencsétlen telefonálót.) Nem betegek emelik fel a készüléket, „csak” iszákosok, tépett idegrendszerű, fáradt emberek, akik nem találják a helyüket a világban, de Jannak mindössze általánosságokra futja...

Zygadło nemcsak egy tehetetlenül vergődő értelmiségi kálváriáját ábrázolja, hanem a személytelen kommunikációs eszközök rabságába hajtott emberét is. Az Éjszaka az éterben nem tételdráma. Árnyalt figurái, tragikus-ironikus mellékszálai, az éjszakák súlyát és a nappalok tovaröppenő reményeit érzékeltető különös fényjátékok a rendező formaérzékéről tanúskodnak. De elsősorban: a színészek filmje. A gumiarcú Roman Wilhelmi (már az Érzéstelenítés nélkülben is felfigyelhettünk rá, ő játszotta a kiégett, cinikus jó barátot) vibráló érzékenységgel alakítja a csupa ideg rádióst. S feltűnik a filmben a hetvenes évek lengyel színészcsillaga, Jerzy Stuhr (az amatőr!), elmesél egy viccet, és idült alkoholistákhoz illően csuklik egyet; ebben a nem egészen tízmondatos szerepben egy hátborzongató dráma sejlik fel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6841