KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/október
• Zalán Vince: Történelmi ingajárat Együttélés
• Koltai Tamás: Falusi Siegmund és Sieglinde
• Hegedűs Zoltán: Vektoranalízis Krzysztof Zanussi filmjei
• Kovács István: A létezés harmóniájáért Krzysztof Zanussi
• N. N.: Krzysztof Zanussi filmjei
• Feuer Márta: A halál tartósít, az élet elemészt Gaál István – készülő operafilmjéről
• Zsugán István: Brácsaversenyek, nem pop-slágerek Beszélgetés Maár Gyulával
• Greskovits Béla: Meghasonlott humánum Ólomidő
• N. N.: Eseménynaptár Ólomidő
• Zoltai Dénes: Vadonlakók operamániája, fényben és ellenfényben Fitzcarraldo
• András László: Egy világtörténelmi erkölcsbotrány Eltűntnek nyilvánítva
• Szilágyi Ákos: A fonák tudat meséi Panelsztori
• Fáber András: Színházi jelenetek háborús időben Az utolsó metró
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Észak dél mellett Taormina
• Zsugán István: Új szerzők, fiatal nemzetek Locarno

• Bódy Gábor: A fantom elment – a fantom visszatér Luis Buñuel
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Borsalino
• Lajta Gábor: Anna és a vámpír
• Harmat György: A két rodeós
• Varga András: Kémek a lokálban Őrült nők ketrece II.
• Kapecz Zsuzsa: A repülő szélmalom
• Soós Péter: A szép ismeretlen
• Harmat György: Hüvelyk Panna
• Kapecz Zsuzsa: A Szervezet
• Greskovits Béla: Prof. Kuruzsló
• Varga András: A tagrifti csata
• Zsilka László: Csak egyszer szeretünk
TELEVÍZÓ
• Szilágyi János: Hatvanhat – tizenhatodszor Beszélgetés Bán Jánossal
• Koltai Ágnes: Kísérlet a túlélésre A Fiatal Művészek Stúdiójáról
TÉVÉMOZI
• Hegedűs Zoltán: Egy halálraítélt megszökött
• Bikácsy Gergely: Jeanne d’Arc

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Borsalino

Ardai Zoltán

 

Az elsô Godard-film hőse, Jean-Paul Belmondo, és a Visconti Soccoja révén világhírűvé vált Alain Delon egy évtizeden belül a francia közönségfilm „új hullámának” lettek rivális fenegyerek-sztárjai, kosztümben és modern ruhában egyaránt abszolút főszerepek sorával. Nehéz kérdést szegeztek a publikumnak: a Philippe de Broca-féle Cartouche és Riói kaland esendőén vagány szuperférfija vagy Christian-Jaque Fekete tulipánjának, Enrico Kalandorok-jának fekete angyala – melyik a tüneményesebb? Amikor (tizenhárom éve) közös főszerepre szerződtek, nem volt kétséges, hogy filmjük hazai bevételi csúcsot ér el.

A Borsalinoban két ágrólszakadt gazembert játszanak, akik véletlen találkozásuk után szembefordulnak a 30-as évekbeli Marseille üzleti életét uraló klánokkal. Saját gazdagodásukért fognak össze; itt csak az ügyeseknek és elszántan kegyetleneknek van esélye, egyéb erények másodlagosak. Örvendünk tehát a mi kegyetlen embereink sikerének, akik legalább bohémek és nőtisztelők, szemben a humortalan és fogcsikorgató klánfőnökökkel. (Avagy annak örvendünk, hogy az oly fontos agresszív értékeket nem sajátíthatják ki a vaskövetkezetesen ellenszenves figurák?) Csakhogy így már nem igazán műfajszerű Deray kísérlete egy lezser-szellemes átrajzolású Bonnie és Clyde megteremtésére. Sikerült jó kalandfilmet csinálnia, de a Borsalino, mint éppen gengszter-film, túlstilizált mű. Könnyed nagyvonalúsággal szórakoztat, de ebbéli törekvésében már a forgatókönyv is a kelleténél többet épít a két színész-aura sikamlós egyensúlyi játékára, s a kelleténél kevesebbet az alárendelt történet saját sodrására. Előre eldöntött kérdés, hogy bármennyire különbözzék is Belmondo kalandora Delonétól (a kikezdhetetlen tartású, felszabadultan urizáló népfi az előkelőkényes alkatú, visszafogott modorú késelőtől), itt minden körülmények közt együtt a helyük, így B. és D. mindvégig B. és D. marad számunkra, csak percekre lényegülnek Capellává és Siffredivé, életüket kockáztató marseille-i banditákká, akik egyre jobban gyűlölnek épp egy bizonyos Polit és egy bizonyos Morellót.

Máskülönben, a leszámolási jelenetek dinamikájától a fényképezésen át a kellékezésig jó értelemben vett amerikai fajta látványosság a Borsalino. A „franciásítás”, a sztori-szerkezet parodisztikus fellazítása, ellenpontozva némi bizsergető, vérszagú érzelmességgel, ezúttal inkább gyengíti az összhatást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6619