KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Törvényszéki héják

Nóvé Béla

 

A művészet pusztító szenvedély – művelése, élvezete előbb-utóbb maradandó egészségkárosodáshoz vezet. Nagyon is érthető hát, ha a világ józanabbik, önkímélő fele látványos méretekben kezd leszokni róla. Szenvedélybetegek, művész-áldozatok – mint arra Ivan Reitman tanmeséje int – azért még így is szép számmal kerülnek. Kiváltképp a hírhedt New York-i műkereskedő maffia ezotériá-val és dollármilliárdokkal fertőzött televényén, hol némelyek, e végzetes mániától űzve, a vesztegetéstől, zsarolástól, rablástól, gyújtogatástól, sőt alkalmasint még tömeggyilkos happeningek rendezésétől sem riadnak vissza, hogy az olyannyira áhított művek birtokába jussanak. A módszer kézenfekvő: a halhatatlanság ára a művész halála – miért is ne lehetne a fentebb említett eszközökkel fölgyorsítani az elmúlás lassú folyamatát. Az ilymódon megkaparintott életművet aztán körüllengi a rejtelmes halál, a művészi mártírium fennkölt aurája – no meg a sznobizmus és a pénzvilág örök bálvány-imádata.

Még szerencse, hogy akadnak immunis egyedek is, afféle érzéketlen, merőben gyakorlatias lények, akiket nem pörköl meg az artisztikum démoni lobogása, s akiket a kortárs művészetnél jobban izgat a kortárs műkereskedelem egynémely kriminális talánya. Robert Redford egy államügyész, Debra Winger egy ügyvédnő szerepében ezen rég eltemetett bűnös titkokat indulnak exhumálni – a szakmai és dramaturgiai pikantéria kedvéért: kéz a kézben. Hősies erőfeszítéseik láttán a nézőt megnyugtató bizonyosság tölti el: a művészet hamis nimbuszát a kérlelhetetlen igazság előbb-utóbb szertefoszlatja. A film végére az egész humbugból nem marad más, csak a pénz, önzés és gátlástalanság csupaszon égnek meredő motívumváza, ami közérthetősége folytán, hála az égnek, nem szorul további esztétikai magyarázatra...

Vae victis! – Jaj a legyőzöttnek!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5385