KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bűn szépsége

Tamás Amaryllis

 

®ivko Nikolić – témájában szinte szürreális filmjének – hősei a régi világ szülöttei, de már az újtól érintettek. A sorscsere sokkoló élménye – a hegyi faluból egy nudista szigetre kerülő – fiatal pár mélyen gyökerező biztonságérzetét ingatja meg. A szokatlanul szabados közegben nincs semmi, amiben megkapaszkodhatna, otthonra lelne a „hűségre rendeltetett” feleség és a bezárt világú férj. Világképük, tradíciótiszteletük maga a rend, az illem. A szabályok határait átlépve a titok hívóerejének, az ösztönvilág démonainak engedelmeskedve, csak az asszony – öntudatlan – ösztönvilágát érinti meg a teljesség sejtése.

Valódi emberi közelségre vágyva, fenségesnek látja az angol párt (az ő bungalójukat takarítja a szigeten), akiknek életeleme az intimitás, a szenvedélyes testi összetartozás. Megérzi a gyengéd, méltóságteljes életvezetést a szabálytalanban, a megbotránkoztatóban. Egyre inkább azonosul az „idegenekkel”, megérti és elfogadja a csábítást, s a mefisztói pár elkalauzolja „az égnek minden csillaga és a Földnek minden öröme” felé – Sóvárgása az életörömre katarzist indít el benne: megéli bezártságát, az élet szépségétől megfosztottságát. Férje csak a kirekesztettség élményéig jut el, s a tradíciótisztelet, engedelmesség kelepcéjében az életörömre sóvárgással szembekerülve önmaga ellen fordítja a rituálét, amelyben a falu törvénye jut kifejezésre. Gúnyos, meghökkentő paródia?... Ki vagy mi él bennünk?...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5383