KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/június
• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ember Robert Bresson portréjához
• N. N.: Robert Bresson filmjei
• Székely Gabriella: Verebek és emberek A moszkvai moziműsorból
• Margócsy István: Az Olvadás filmjei A negyvenegyedik és többiek
• Reményi József Tamás: A lelkiismeret receptje Gondviselés
• Koltai Tamás: Sorsdrámával a falon át Beszélgetés Maár Gyulával
• Michałek Bolesław: „Csak itthon tudok filmet csinálni” Beszélgetés Andrzej Wajdával
• Molnár Gál Péter: Szociológiai musical Tánckar
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Otthonkeresők Sanremo
• Kovács András Bálint: A kívülállás dühe Pécsi Amatőrfilmszemle
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A kicsi kocsi legújabb kalandjai
• Hirsch Tibor: Hubertusz vadászat
• Tamás Amaryllis: Álomszerelem
• Faragó Zsuzsa: 90 nap
• Nagy Zsolt: A cápa 2.
• Nagy Zsolt: Biztos halál
TELEVÍZÓ
• György Péter: Egy film Kassákról, de nem őérte
• Kassák Lajos: Gró Lajos portréjához
• Keserű Katalin: Nature morte és pfz
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Amerikai ballada
POSTA
• Pálos Miklós: Addig is... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Addig is... Szerkesztői válasz

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Egy film Kassákról, de nem őérte

György Péter

 

Csak örömmel üdvözölhetjük a vállalkozást, hogy a tévé a centenárium alkalmából műsorral adózott Kassák Lajos emlékének.

Amilyen örvendetes azonban a puszta tény, oly kevés örömre és megelégedésre adott alkalmat maga a műsor, amelyet március 21-én, kora estén, a második csatorna mélyére száműzött a gondos figyelem, ha már el is készült a film, azért lássák minél kevesebben.

E film elsősorban indokolatlan semlegességével, magyarázhatatlan információhiányával tüntet, s így az minden további aggodalom nélkül besorolható a „centenáriumi, pantheonavató mű” oly sajátos magyar műfajába. Így a legkülönösebbnek talán azt kell tartanunk, hogy a filmben nem volt semmi sem Kassára jellemző, ad absurdum még maga Kassák sem. A tévé minden egyéni sajátosságot maga alá gyűrő mechanizmusa ismét kiütéssel győzött, az egyébként még ma is hatni képes s cseppet sem múzeumi félálomban szundikáló mestert kontúrja-vesztetten, szinte felismerhetetlenül állította elő. E sajátos műfaj szabályai pédig a következők: a színészek beszéljenek kegyes hangon, ki-ki képessége és kedve szerint olvasson fel; igaz, voltak, akik kívülről megtanulva mondták fel a leckét. A kiválogatott szövegek lehetőleg senki vélt és valódi érzékenységét ne sértsék, ennek megfelelően az értelmesen és arányosan várhatónál foglalkozzunk többet a gyerekkorral, az eszméléssel. Erre természetesen jó apropót nyújtott az Egy ember élete. A szerkezeti felépítés is legyen minél egyszerűbb. Az unott szavalatra következzen a zene, s alatta mutassunk egy-egy képet, szigorúan a kronológia szerint araszolva végig az életművön. Itt, hacsak egy mód nyílik rá, ne osszuk meg a nézővel a minimális információkat, ne közöljük vele, mikor is készültek a képek. A tévé e sajátos intimszférájában az üres lírizálás maximuma találkozik össze a konkrét információadás minimumával. Ami pedig a vizuális megjelenítést illeti: e film is bőven hódolt a tévé a képzőművészetet már-már megalázóan értelmetlenül bemutató esztéticizmusának. A kamera révedt bárány módjára legelész a képmezőn, s itt-ott kiemel egy-egy foltot. Ez az eljárás, tárgyilagosan szemlélve, teljesen értelmetlen, hiszen a néző legfeljebb utólag láthatja az egész képet, sem annak méretével, sem a nagyítás léptékével nincsen tisztában.

Mindennek eredményeként végül Kassák egy halk és magányos lírai költővé, szomorú festővé lett, életének nem voltak fordulatai, barátai ugyanúgy eltűntek, mint ellenségei. Szóba sem került az a máig döntő tény, hogy ez az ember életével botrányt kavart, művészete pedig provokáció volt, nem egy tekintetben még ma is az. Az egyetlen igazi dokumentum, melyet a filmen láthattunk, értelmetlenné lett: hiszen feltűnt előttünk egy szelíd öregember, amint lassított felvételen egy vélhetően tekintélyes kitüntetést vett át, gyaníthatjuk, a Parlament kupolatermében.

A valóság pedig ez. Kassák 1965-ben, halála előtt két évvel hosszú megalázás és elhallgattatás után átveszi a kizárólag irodalmi munkásságáért odaítélt Kossuth-díjat, hiszen festészetéről itthon még ekkor sem vettek tudomást. Karrierje e tekintetben szinte teljes egészében Nyugat-Európára korlátozódott, s a film ennek következményeiről sem szólt. Holott illett volna megemlíteni, hogy eme kultúrpolitikai tévedés következményeként tűntek el korai művei itthonról. Amint arról sem feledkezhetünk el, hogy milyen indokolatlan és intoleráns felfogás volt az, amely a nem kommunista, elkötelezetten baloldali, pártoktól független alkotót elhallgattatta. Hiszen ugyanaz a tiltás, amely Kassákot belső emigrációba kényszerítette, száműzte hosszú évtizedekre a magyar köztudatból a két világháború közötti szociáldemokrata, baloldali tradíció tényét is.

S nem szólt e film, ami talán a legkínosabb mulasztás, Kassák magyar művészetre gyakorolt múlhatatlan fontosságú hatásáról sem. Holott ő volt az első magyar szerkesztő, aki, mint azt lapjainak sora bebizonyítja, felmondta a vizuális és verbális kultúra mesterséges elválasztását. A Ma, a Dokumentum, amint az Alkotás is világos bizonyítéka annak, hogy Kassák egész pályafutása alatt teljes mértékig tisztában volt azzal, hogy a művészet egy és megbonthatatlan, ennek tényét nem pusztán állítani, de gyakorolni is kell.

Hiszen Kassáknak, aki maga sohasem fényképezett és sohasem filmezett, máig meghatározó szerepe van a magyar film és magyar fotó történetében. Mert a Ma volt az a lap például, amely először közölte Viking Eggeling fejtegetéseit a „mozgó művészetről” (1921. augusztus 1.). A ban jelent meg Kassák és Moholy-Nagy közös vállalkozása; a Művészek könyve pedig az első magyarul hozzáférhető, reprezentatív vállalkozás volt – Képes György kifejezésével élve – a „világ új képéről”. Nem véletlen az sem, hogy hosszú évtizedekkel később egy, a magyar kísérleti film történetét áttekintő kiállítás is e munkák dokumentálásával kezdhette meg anyagának bemutatását (Budapest kiállító terem, 1983. Filmművészet, összeállította és rendezte Peternák Miklós). És Kassák emigráció utáni első itthoni lapjában, a Dokumentumban jelent meg a magyar kísérleti film korai hősének, Gerő Györgynek Simon Jolánt ábrázoló fotósorozata és nagyhatású tanulmánya a filmről (1927. január). S Kassák maga is írt a modern filmről a Korunkban, illetve a Nyugatban (Az orosz fi/m, 1926. aug–szept. és az Abszolút film, 1927. dec.). S nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Kassákot itt találjuk a magyar fotómontázs mesterei között is. Nyilván az sem volt véletlen, hogy a mára művészettörténeti jelentőségűvé lett, 1976-os hatvani Expozíció című kiállítás is az ő munkásságának dokumentálásával indult (rendezte Beke László és Maurer Dóra).

De Kassák nem pusztán alkotott, hanem lapjaiban folyamatosan propagálta is a fotómontázs jelentőségét. Úgy hiszem, az a tény, hogy a magyar avantgárdban a montázselv nagy szerephez jutott, ismét csak az ő munkásságához fűződik. Kassák közvetítő, tájékoztató szerepe világosan érzékelhető máig is, munkássága nemzedékek sorának nyújtotta az Európához való kapcsolódás lehetőségét. Hiszen nyilván Kassák hatására válhatott a magyar avantgárd harmadik nemzedéke, hulláma számára a fotómontázs – mint azt Körner Éva írja az Expozíció fent idézett katalógusában – „reprezentatív műfajjá”.

De ennél többről is van szó. Kassák volt e részben világhírűvé vált, részben tragikusan elfeledett nemzedék első igazi mestere, akit mint minden igazi mestert, utóbb meg lehetett tagadni. A Munka-körhöz csatlakozó Hegedűs Béla, Képes György, Korniss Dezső, Schubert Ernő, Trauner Sándor, Vajda Lajos számára rövidebb-hosszabb ideig ő volt a mérték. E festők munkásságában immár függetlenül a fotótól, döntő szerepet játszott a montázselv, ama bizonyos „montázséhség”, amely évtizedekkel később Erdély Miklós filmjeinek is szervező erejévé vált.

Vajda Lajos 1934 utáni festészete sem érthető a montázselv nélkül, hiszen e klasszikus mérték és fegyelem szerint készült munkákban ott lüktet Vajda soha be nem teljesülő vágya, hogy egyszer filmet forgasson, „à la Pudovkin”. S észre kell vennünk, hogy a magyar kísérleti film oly kevés, nem csupán tervben maradt, hanem megvalósult alkotásának egyikében, Korniss Dezső Illuminációkat feldolgozó filmjében is nagy szerephez jut Kassák ihletése: a konstruktivista montázs, melyet ezúttal a szürrealizmus igézete egészített ki.

A Munka-kör rendezte meg az első magyar szociofotó kiállítást is 1932-ben, s Kassák munkatársa volt a magyar fotótörténet több klasszikus alkotója, például Szélpál Árpád, Gönci Sándor, Haar Ferenc. A magyar szociofotó mára oly nagyjelentőségű mozgalmának kezdetén ismét csak e gépet soha kézbe nem vevő mester munkássága állt.

S e vázlatos felsorolás kimeríthetetlenségét mutatja, hogy például a magyar filmelmélet kevés számú autonóm teoretikusának egyike, Gró Lajos szintén a Munka, és Kassák egyik legközelebbi munkatársa volt. Gró a korban oly nagyjelentőségű, az orosz film történetét bemutató munkájának címlapját pedig ugyancsak Kassák tervezte. S jól tudjuk, hogy a modern magyar tipográfia is elképzelhetetlen Kassák nélkül; Lengyel Lajos ugyanúgy az ő munkatársa volt, amint szellemi lekötelezettjének vallja magát Szántó Tibor is. Nem felejtkezhetünk meg a reklámról sem, hiszen Bortnyik és Berény mellett e terület klasszikusává ugyancsak Kassák vált.

De tartott még Kassák hatása a világháború után is. Emlékeznünk kell arra, hogy az Európai Iskola négy alapítója közül három volt Kassák munkatársa, illetve tanítványa: Mezei Árpád, Pán Imre, Kállai Ernő. S Kassák nem pusztán belépett az Európai Iskolába, de ma már láthatjuk, hogy annak létrejötte talán elképzelhetetlen lett volna a „kassáki impulzus” nélkül. S az Európai Iskola festői közül ott találjuk azokat is, akik eszmélésüket nem kis mértékben neki köszönhetik. Bálint Endre például egyike volt azon keveseknek, akik jóban-rosszban kitartottak mellette ugyanúgy, mint Gyarmathy Tihamér is. S itt utalnunk kell arra, hogy Gyarmathy forgatta le 1948 és 1952 között a háború utáni első, és igen hosszú ideig utolsó absztrakt filmet, amely ugyancsak a montázs és a transzparencia elveinek hasznosítására épült. De az „Iparterv” nemzedékének indulásakor is ott kísértett Kassák konstruktivizmusa. A képzőművészetben legalább a hatvanas évek végéig tartó „ötvenes évek” után a fiatal nemzedék számára az a tény, hogy Kassák még élt, felbecsülhetetlen jelentőségű morális bátorítás volt.

Kassák lényének döntő paradoxonja tehát épp e különös erősségű, intenzíven sugárzó hatás. Mert lehet, hogy költészetének egésze nem tartozik a 20. századi magyar líra csúcsteljesítményei közé. De ugyanígy igaz, hogy a 20-as években írott versei nélkül a magyar költészet nem lenne az, ami, s a minőségtől függetlenül bizonyos, hogy más formák divatja járná. Kassák nélkül, fogalmazzunk így, az idős Kálnoky László utolsó kötetének, a Hőstettek az ülőkádban címűnek alcíme, „Álom a magyar avantgarde-ról” is álom maradt volna. Ugyanígy lehet, hogy nem egy tanítványa nagyobb festő lett, mint ő. De ha ő nem festett volna, nem vállalta volna 1926-ban a hazatérést, akkor ki tudja, kivel érthettek volna szót, s kivel különbözhettek volna össze a fent említett festők.

Kassák etikai normává lett, a függetlenség és szabadság mértékévé. Munkássága olyan, Európára nyitott ablak volt, amelyen át bezúdulhatott a friss levegő, amelyre ma is szükségünk van. Tudnunk kell, hogy e hosszú évtizedeket megélt alkotó munkásságában nyomát sem találjuk az árulásnak, illetve a megvásárolhatóságnak. Kassák szabad maradt – minden körülmények között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/06 56-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5267