KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az utolsó éjjel

Kint is vagyok, bent is vagyok

Köves Gábor

Brooklyn, Queens és Bronx után Manhattan-re is leszáll az éj. Spike Lee kedvenc nagyvárosa és a melodráma dzsungelében.

 

A közmegegyezés, miszerint kutya és gyerek filmen biztos nyerő, bátran kiegészíthető azokkal a történetekkel, melyek a katonai bevetés, az érettségi utáni fészekelhagyás, a világvége, vagy – mint filmünkben is – a börtönbe vonulás napjának előestéjét térképezik fel. Kis túlzással akár egy komplett al-műfajról, a melodráma leágazásáról is beszélhetünk, melyhez már csak a frappáns megjelölés hiányzik, hogy kedvünkre példálózhassunk vele. Spike Lee mindeddig sikerrel játszotta ki a hollywoodi szisztémát. Filmjei, amelyeket szinte kivétel nélkül a stúdiók pénzén készített, minduntalan túlmutattak választott műfajukon. Bent is vagyok-kint is vagyok – forgasson vígjátékot (Suliláz), kemény krimit (Nepperek), történelmi tablót (Malcolm X), Lee sosem szalasztotta el, hogy megszólítsa, s ha kell, felszólítsa közönségét. Az utolsó éjjel tetszetős film. Stílusában és témájában jellegzetes Spike Lee-darab. Csak ritkán és óvatosan szólal meg benne az aktivista. Hogy Lee hangjára mennyire szükség van, csak most derült ki, hogy alig hallani.

Monty Brogan (Edward Norton), a jobb sorsra érdemes felső-középosztálybeli drogdíler utolsó órái peregnek: a bűnbánó fickó bebarangolja kedvenc metropoliszát, még egyszer utoljára megsétáltatja a kutyát, körmére néz a barátnőnek, rendezi maffiakapcsolatait és elbúcsúzik gyerekkori pajtásaitól. Hét évre ítélték, másnap kell bevonulnia a sittre. Túlélésre semmi esélye.

Az utolsó éjszaka Lee újabb mélyfúrása New York turista szemek elől rejtett beltenyészetébe, melynek feltérképezésén lassan két évtizede, szakadatlan kitartással dolgozik. Brooklyn, Queens és Bronx színesbőrűek, olaszok, portorikóiak, koreaiak, és még ki tudja hány náció által lakott gettóit az ő filmjeiből ismerjük. Lee képes közös nevezőre hozni a szórakoztatóipar és saját lelkiismerete követelményeit. Úgy lett az ún. fekete filmek élharcosa, kisebbfajta intézménye és a gondozásra szoruló tehetségek felkarolója, hogy nem határolódott el a mainstream mozitól. A szerzői filmek és a kommersz határvidékén hasított ki egy szegletet magának, ahol kedvére gazdálkodhat. Műhelyéből hol sitcom-ízű szociográfiák, hol szociografikus sitcomok kerülnek ki.

Az utolsó éjszaka Monty és Manhattan története. Az ártatlanságát vesztett város, testében a World Trade Center helyén tátongó holdbéli kráterképződménnyel, megkerülhetetlen szereplője Lee filmjének, aki a játékfilmesek közül elsőként szerepelteti a tragédia helyszínét, és a túlélők démonjait: a haragét, a félelemét és az elfojtott kétségbeesését. A bukott drogdíler és a megszentségtelenített város: a párhuzam a film alapjául szolgáló regény (David Benioff: The 25th Hour) lapjain még nem létezett, Bin-Laden hiányzik a mellékhelység mosdótükrében önmagával szembenéző Monty kétségbeesetten gyalázkodó monológjából.

A történelem ez egyszer Lee kezére játszott, a World Trade Center tragédiája hitelesíti a melodrámát. Mert kétségtelen: Benioff regénye melodrámai alapanyagra íródott. Bár a fiatal író egy tudósító határozottságával fest erős hangulatképeket a városról, főszereplőinek drámája – akármennyire is igyekszik palástolni – klisé. A New Yorki filmes panoptikum gyakran előhúzott figuráinak szokvány sztorija.

Lee filmjében maga a város a legizgalmasabb, New York, melynek hangulatos sugárútjain ettől fogva Meg Ryan és Tom Hanks sem korzózhat úgy végig, mintha 2000. szeptember 11.-én semmi sem történt volna.

Lee filmje annyiban mindenképpen figyelemreméltó alkotás, amennyiben az első olyan minden ízében hollywoodi mozgókép, amely elismeri ezt a tényt, és ezáltal egy új időszámítás nyitányát jelenti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2355