KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

George Waggner: A farkasember

Köztes szerep

Pápai Zsolt

A farkasember nem lett akkora horrorsztár, mint a vámpír, a zombi vagy Frankenstein teremtménye.

 

A vérfarkas máig kuriózumjellegű figura a mozi más monstrumai mellett, annak ellenére, hogy az egyetemes kultúrában valamennyi rémalak közül az egyik legtekintélyesebb múlttal rendelkezik. Tény, hogy a film történetében a horror szubzsánerei közül a farkasember-legenda nem tett szert akkora jelentőségre, mint amekkorára például a vámpírmesék vagy a skizomozik, és ennek legfőbb oka, hogy a mítosz a kizárólagosság érvényével fogalmaz. Folyamatot ír le, nem állapotot. A farkasember nem légüres térben lebeg, nem két világ között egzisztál, mint Drakula vagy Dr. Jekyll, hanem egyenes vonalú pályát fut be, amely az embertől az állattá válás felé vezet. Ez a transzformáció végleges és visszafordíthatatlan, így a farkasember sorsa kevéssé értelmezhető a 20. század embere billenékeny határhelyzet-élményének metaforájaként. Míg Drakula folytonosan élet és halál között ingázik, míg Dr. Jekyll vég nélküli bolyongásra ítéltetett a szellemi szféra és az ösztönlét között, addig a farkasember csupán átmenetileg – a transzformáció időszakában – kapcsolódik egyszerre két világhoz. Mítosza sokkal inkább korhoz kötött, mint számos más horrorlegenda, nem véletlen, hogy gyakran ordas időkben, a végítélet bűzös levegőjét árasztó társadalmi vagy történelmi kataklizmák során bukkan fel. A farkasember nem tud az örök visszatérésről, ezért is társtalan a szörnyfigurák között. Mindenkihez tartozik, és senkihez sem: mivel emberből állattá alakul, egyszerre rokona az animális tulajdonságokat felvevő ember- és az antropomorf karakterjegyeket öltő állatfiguráknak a rémlények családjában. Az a történelmi kontextus – a negyvenes évek legeleje –, amelyben George Waggner munkája megszületett, mindkét változatra bőven mutatott példákat.

A horror eme alapdarabja hasonlóképpen bizonytalan pozíciót foglal el a borzalommozik rendszerében, mint címszereplője a szörnyfigurák között. Waggner opusza nem az első vérfarkasfilm a mozgókép históriájában, még csak nem is az első ilyen hollywoodi mozi (1935-ben Stuart Walker már leforgatta A londoni farkasembert), viszont a műfaji sztenderdeket kodifikáló jellege miatt kitüntetett szerepű a zsáner történetében. A reprezentáns Universal-horrorokat egybegyűjtő sorozatba tartozó DVD a szokott módon, extrákkal alaposan megpakolva (dokumentumfilm, audiókommentár, képgaléria, trailer) jelenik meg, a kiadás színvonala tehát méltó a film jelentőségéhez.

A történet Wales-ben játszódik. Bátyja halála után hazatér amerikai tanulmányútjáról a család kisebbik fiúja, hogy apja bevezesse a birtok igazgatásának rejtelmeibe, a jóravaló, derék Larry azonban érkezése után röviddel letér a neki szánt pályáról. A rendezők gyakran azzal fejezik ki rokonszenvüket a társtalan farkasemberrel szemben, hogy bűn nélkülivé teszik a későbbiekben transzformációt elszenvedő embert. Larry is ilyen, bűntelen, pontosabban egyetlen bűne az, hogy szerelmes. Abban a pillanatban, amikor közvetlenül hazatérése után először pillantja meg az imádott nőt, elindul a végromlás felé vezető úton: a nő vezeti el a szerelmes férfit abba az erdőbe, ahol a transzformáció nem sokkal később elkezdődik, és a nőtől származik a vérfarkas ellen kizárólagos fegyverként bevethető ezüstfejű bot, mely a zárlatban valóban végez is a hőssel.

A vérfarkas-filmekben a bűn nélküli ember válik gyilkológéppé, így a néző számára markánsabban érzékelhető és sokkolóbb a transzformáció okozta pusztítás. Waggner ennek a kontrasztnak a nyomatékosítása céljából döntött a kifejezetten jámbor tekintetű, szinte bamba Lon Chaney, Jr. címszereplőként szerződtetése mellett, ami telitalálat, azonban nem volt következetes, és rokonszenvét megtartotta a figura iránt annak átalakulását követően is. A farkasmaszk mosolyt fakaszt. Waggner munkája keletkezésének időpontja alapján hiába tartozik a második generációs Universal-horrorokhoz, valójában még a régi iskolához sorolható, a direktor a klasszikus rémfilm egyik utolsó mohikánja, nem pedig az új idők pionírja.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2353