KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
   2018/március
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Vágytárgyak, enteriőrök Kádár-kori álmok: lakásmesék
• Gelencsér Gábor: Isten szemével Beszélgetés Jeles Andrással
• Soós Tamás Dénes: Az éjszaka misztériuma Beszélgetés Máthé Tiborral
• Mészáros Márton: „A nehezítő körülmény én vagyok” Beszélgetés Sándor Pállal
• Szivák Bernadett: A pozitív hős és egy aljas módszer Beszélgetés Tóth Barnabással
• Varga Zoltán: Papírvizsla, madárkomédia Cseh András és Mata János animációi
ÚJ RAJ
• Vajda Judit: Egyedül nem megy Laurent Cantet
A ZSÁNER MESTEREI
• Géczi Zoltán: Halhatatlan kardok, örökkévaló kamerák Miike-jubileum
• Varga Zoltán: A látszat világai John Carpenter víziói
SZERELMI ÁTKOK
• Szabó Ádám: Szenvedélybűn Sokszorosított sztárok
• Baski Sándor: Beépített anyaghiba Fantomszál
NET/PAPÍR/OLLÓ
• Huber Zoltán: Hasadó valóságok Az álhírek és a közösségi média
• Pernecker Dávid: Travis Bickle meghalt Rajongói elméletek
• Szíjártó Imre: Filmmániások Jelentés a blogoszférából
• Pápai Zsolt: Az elnöknő emberei A Pentagon titkai
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Kiazmus és felemásság Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés
FILMTÖRTÉNET
• Paár Ádám: Egy örökzöld német műfaj A Heimatfilm
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Bajnokok, mint mi BIDF
KÍSÉRLETI MOZI
• Varga Balázs: Enyészet The Rub
KRITIKA
• Schreiber András: Germán anya Sötétben
• Tóth Klára: A kultúra folytonosság A sátán fattya
• Kolozsi László: A félfülű Getty A világ összes pénze
• Pethő Réka: Küzdelmes kamaszbohóságok Lady Bird
MOZI
• Soós Tamás Dénes: Láthatás
• Huber Zoltán: Sztálin halála
• Kovács Kata: Mrs. Hyde
• Sepsi László: Vonat Busanba – Zombi expressz
• Sándor Anna: Az útvesztő: Halálkúra
• Baski Sándor: Ősember
• Benke Attila: 12 katona
• Alföldi Nóra: A hűséges
• Fekete Tamás: A szabadság ötven árnyalata
• Kránicz Bence: Fekete Párduc
DVD
• Benke Attila: A ferde ház
• Géczi Zoltán: Buena Vista Social Club: Adios
• Varga Zoltán: Dargay Attila gyűjteményes kiadás
• Kovács Patrik: Bővérű nővérek
• Pápai Zsolt: Novemberi gyilkosság
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szerelmi átkok

Fantomszál

Beépített anyaghiba

Baski Sándor

Anderson csak országot váltott, témát nem. A filmművészettől búcsúzó Daniel Day-Lewis pályája méltó lezárást kapott.

 

Paul Thomas Anderson amerikai rendező, a szó minden értelmében. Túl azon, hogy eddigi összes filmje – a pályanyitó A szerencse zsoldosai kivételével – Kaliforniában, egy pár száz négyzetkilométeres területen belül játszódik, történeteiben legtöbbször az amerikainak mondott alapértékeket és mítoszokat vizsgálja a 20. század különböző periódusaiban. Mesél a korai olajkapitalizmus gátlástalan törtetőiről (Vérző olaj), a háború utáni Amerika önjelölt messiásairól (The Master), a pornóipar kialakulásáról a 70-es években (Boogie Nights), és a modern nagyvárosi életformával együtt járó magányról és elidegenedésről (Magnólia, Kótyagos szerelem). Első nem Amerikában forgatott és nem Amerikáról szóló filmjéből válik egyértelművé, ami eddig is sejthető volt: legfontosabb rögeszméi egyetemesek, kifejtésükhöz nincs feltétlenül szükség a kaliforniai kulisszára.

 „Ha rájöttél, hogyan lehet élni anélkül, hogy szolgálnál valamilyen mestert, bármilyen mestert, tudasd velünk is”, szól a kulcsmondat a The Master fináléjában a Philip Seymour Hoffman által alakított szektavezér szájába adva, és a dilemma, a jelek szerint, még mindig foglalkoztatja a rendezőt. Valójában ez a motívum – a különböző világokat képviselő, alá-fölé rendeltségi viszonyban lévő emberek kölcsönös kapcsolati függése – az, amely végigvonul szinte a teljes életművén. A kiindulópont mindig ugyanaz: az idősebb, saját jól kitaposott szabályai szerint élő mentorfigura felkarolja a semmiből érkező, helyét kereső nincstelen outsidert, és ezzel beinvitál egy kontrolálhatatlan, felforgató erőt a világába.

Attól, hogy a két pólust a Fantomszálban egy férfi és egy nő képviseli, a kapcsolati játszma is összetettebbnek és árnyaltabbnak tűnik, de az alapképlet maga nem változik. A 20. század úttörő divattervezőiről mintázott, beszédes nevű Reynolds Woodcock is hasonlóan megszállott, autoriter figura, mint Daniel Plainview (Véres olaj) vagy Lancaster Dodd (The Master), csak a pénz vagy a hatalom helyett ő az esztétikai tökéletességet hajszolja. Öntörvényű művész, aki minden kapcsolatát az alkotásnak rendeli alá, modelljei és szeretői fogyóeszközök, csak addig van rájuk szüksége, amíg inspirálni tudják őt. Új felfedezettjét, a pincérnőként dolgozó Almát is élő manökenként kezeli első randevújukon – nem a férfi, hanem a dizájner szemével mustrálja a testét, feljegyzi a méreteit, és próbababaként használja. Alma, talán éppen idegensége, bevándorló háttere miatt, egy ponton túl nem hajlandó elfogadni a rá szabott szerepet. Megzabolázhatatlan ösztönlény, mint a The Master Freddie-je, de az elszakadás és a menekülés helyett ő inkább az ellentámadást és a játékszabályok megváltoztatását választja.

Ahogy a kapcsolat pontos természetét sem hajlandó az író-rendező definiálni, úgy azt sem egyértelműsíti, pontosan kinek a történetét látjuk – a Fantomszál ennyiben mindenképp megtöri az életmű sormintáját. Anderson folyamatosan váltogatja Alma és Reynolds nézőpontját, filmje így egyszerre értelmezhető (női) emancipációs tanmeseként és egy alkotóművész profanizálódásaként. A Férfi, aki megfeleltethető a rendező alteregójának is – mindketten rajzokból, storyboardokból kiindulva konstruálnak színes fantáziákat egy szorgos, jól összeszokott stábot irányítva –, valójában a hivatásába és saját egójába szerelmes, a nőre addig van szüksége, amíg az segíteni tudja az alkotásban, utána már csak visszahúzó és zavaró tényező. A hasonló allegorikus olvasatot kínáló anyám!-ban a Nő nem tud kilépni az egyszer használatos múzsa szerepköréből, Almának ellenben sikerül megtörnie, meggyengítenie annyira a Férfi egóját, hogy feloldódhassanak mindketten – legalább ideig-óráig – egy tradicionális kapcsolatban.

A genderolvasatok mellett Anderson egy harmadik réteggel is bevonja a filmet. Ahogy korábban Scorsese (Boogie Nights) vagy Altman (Magnólia) világát emulálta, úgy adaptálódott most is a hely és a kor szelleméhez. Kedvenc kubrickos kameramozgásairól és a hangsúlyos zenei jelenlétről nem mondott le, a képi világ mégis klasszicizáltabb, ahogy Jonny Greenwood soundtrackjéből is hiányoznak az absztrakt elemek. Letisztultsága, mívessége okán joggal definiálhatja Anderson gótikus románcnak a filmjét, de nézhető akár inverz Pygmalion- vagy sajátos A szépség és a szörnyeteg-átiratként is. Hogy ez a mese végül happy enddel zárul-e, az már megint csak nézőpont kérdése.

 

 

FANTOMSZÁL (Phantom Thread) – amerikai, 2017. Rendezte, írta, kép: Paul Thomas Anderson. Zene: Jonny Greenwood. Szereplők: Daniel Day-Lewis (Woodcock), Vicky Krieps (Alma), Lesley Manville (Cyril). Gyártó: Annapurna / Focus Features. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 130 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 33-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13573