KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Lovaglózene és dodekafónia

Fáy Miklós

A hatvanas évek filmzenéit nem szakosodott mesteremberek írták, hanem a kortárs magyar zene legjobbjai. Levélváltás Petrovics Emillel a korabeli műhelymunkáról.

 

A Szevasz Veráról beszélt a rendező, Herskó János a televízióban és elmondta, hogy a filmet egymillió-háromszázezren látták a moziban. Egymillió-háromszázezren. A döbbenetes számhoz én csak a magam videón való háromszori megtekintésével tudok hozzájárulni. Pedig nem mondhatom, hogy nagyon tetszene a film, persze, Ráday Mihály fantasztikus hajjal és szakáll nélkül, hogy csak a hangjáról lehet fölismerni, Horváth Teri csodálatos színésznő, Neményi Mária arca kedves, de ez már egy másik világ. Sajnos egy másik világ a filmzene is. A lakodalmi jelenet, a tolongás, és hozzá a teljes zenei zűrzavar, a cigányzenekarba beálló gitáros kisegítő, magyar nóták, Bunkócska beat-kísérettel. A hatalmas kavarodás, ahogy egzotikumból félelmetes nyomasztássá, részeg őrjöngéssé válik a lagzi. A menekülő Vera és az utána siető, Úri István által alakított fiú, aki vall a szénakazal tövében, míg távolról odalüktet a zenekar basszusgitárja. Aztán, szinte észrevétlenül a zenekar lüktetése egy szál nagybőgővé vékonyul. Az éjjel meghalt nagybőgős gyermeke rángatja a vonót a hangszeren. Nem vitte el az éjjel az ördög a kapu mellé kitámasztott hangszert, ami azt jelenti, hogy a nagybőgős nem került Pokolra.

Ilyen összhang kép és zene között ma nincs a magyar filmeken. Hogy miért nincs, amiatt lehet keseregni, lehet az oktatási rendszert hibáztatni óvodától egyetemig, de nem érdemes. Hogy akkor miért lehetett, arra lehetne most elméleteket gyártani, de számomra egyszerűbbnek tűnt, ha kérdéseimmel levélben fordulok a film zeneszerzőjéhez, Petrovics Emilhez, aki (ekkor még így tudtam) a hatvanas években tizenhat egészestés film kíséretét írta meg.

– Mit gondol, miért esett a filmek esetében éppen Önre a választás? A tizenhat film tizennégy különböző rendező munkája. Ők kérték fel Önt, vagy valahol javasolták, esetleg meghatározták a zeneszerző személyét?

Mindenekelőtt: a hatvanas években több mint 20 nagyjátékfilmhez, 8 rövidfilmhez, báb- és rajzfilmhez írtam zenét. A filmzenével még főiskolás koromban kerültem kapcsolatba. Kisinasi munkákat végeztem a Szinkron Filmgyárban az ötvenes évek folyamán, ahol egy barátom kezdte éppen szinkronrendezői pályafutását. Valószínűleg ott figyelték meg, hogy érzékem és kedvem van a dologhoz. A Hunniában Fehér Imre kért fel a Kard és kocka zenéjére, 1959-ben. Ez jól sikerült – divatba jöttem. Nem javasoltak „valahol”. Bizonyára azért nem, mert akik annak idején „javasoltak”, azok nem értettek a zenéhez. Egy szemernyit sem. Ilyenformán nem is határoztak meg semmit. (Első kérdésének ez a motivációja és általánosítása egyébként alig megengedhető tájékozatlanságról tesz tanúságot.)

– Hogyan zajlott maga a munka? Látta Ön a kész anyagot, és ehhez komponált kíséretet, vagy elmondták Önnek a film cselekményét, adtak forgatókönyvet, és Ön mintegy társszerzőként működött közre, meghatározva esetleg a jelenetek tempóját, vágások ritmusát?

Kérdésében felsorolta az összes metódust. Mindegyikre volt példa. Minden témát, forgatókönyvet ismertem a forgatás megkezdése előtt. A rendezők többsége igényt tartott a nem zenei jellegű vonatkozások alapos megbeszélésére is. A filmben felhangzó funkcionális zenéket előre megírtam, azokkal együtt forgattak. (Egy példa a sok közül: A Pál utcai fiúk.) A kísérőzenék pontos helyét és időtartamát, hangulatát, dramaturgiai feladatát már a vágóasztal mellett határoztuk meg. Itt véglegesítettük a hangszer-összeállítást (szimfonikus zenekar vagy éppen big band, jazz-combó, cimbalom-kettős vagy vonósnégyes, stb.) Sokszor volt szükség lanyhuló tempójú vagy feszültségű jelenetek felfrissítésére, élénkítésére. Szép munka volt.

Hatottak Önre az akkori idők külföldi (elsősorban a francia filmekre gondolok) filmzenéi?

Hatottak, bár zenei nyelvezetemet inkább a film stílusa, modora, műfaja és rendezőjének meglévő (vagy nem létező) ízlése és kívánsága határozta meg. A francia „nouvelle vague” zenefelhasználási jellegzetességei korántsem összehasonlíthatóak az olasz filmek igényességével, jómagam éppúgy írtam romantikus, szimfonikus lovagló- és tűzvész-allegrókat, mint az akkortájt divatos szabad „dodekafóniát” a krimikhez (gyakran a jazz világából kölcsönzött big bandre, kvintetre), vagy érzelmes dallamosságot a szocreál édes szerelmi jeleneteihez. Felmérhetetlen tapasztalatokat szereztem ilyenformán.

Mennyire számított komoly munkának a kísérőzene komponálása? Önálló zeneműveket alkotott, vagy inkább csak zenei effektusokkal nyomatékosította a látványt? Előfordult, hogy egy filmzeneként alkalmazott zenei részletet később valamelyik önálló zeneművében is alkalmazott? És fordítva: kész zeneművet alkalmazott-e valaha is filmzeneként?

– Komoly munka volt. Én annak tekintettem. Egy-egy hosszabb jelenetsor már szinte (!) önálló zeneművet igényelt, de voltak néhány másodperces effektusok is. Volt film, amelyhez 30-40 percnyi zenét kellett írni, de olyan is, amelyhez csak 5-10 percnyire volt szükség, sohasem tekintettem e zenéket önálló műveknek, nem is annak készültek. Néhány motívumot, témát, gesztust, harmóniai fordulatot felhasználtam. (Első vonósnégyes, Fúvósötös, cimbalomdarabok, sőt C’est la guerre operámban a Fehér Imre által rendezett Gyalog a mennyországba című film során a Törőcsik Mari által énekelt Ophelia-dalt is belekomponáltam.) Ez azonban a több tucat órából csupán néhány percnyi „tiszta haszon”. Saját darabot nem használtam fel filmzenéimben. Mindig az izgatott, hogy megtaláljam a filmhez, a képhez, a témához maximálisan alkalmazkodó, leginkább kifejező és dramaturgiailag leghasznosabb zenei anyagot. Ha ezt valaki komolyan gondolja, akkor igencsak próbára teszi zeneszerzői leleményét és tudását.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3603