KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Doctor Strange

Bölcselmük álmodni képes

Andorka György

Misztikus beavatástörténet Escher trükkös geometriájában elbeszélve.

 

A Marvel-széria szűk egy évtizede beindított, azóta is olajozottan kattogó gépezetének töretlen sikerében az egyik kulcsfaktor az agytröszt kitűnő ráérzése volt, hogy szuperhős-univerzumuk falósejtként olvaszthat magába szinte minden plázamozi-kompatibilis narratív sémát spielbergiánus kalandtól politikai thrilleren át heist-filmig, a különböző műfajokkal és sztárokkal horogra akasztott nézők pedig a zseniális árukapcsolásos stratégiának köszönhetően azonnal beszippanthatók a franchise-ba – miközben jól kalkulált vetésforgóval az érdeklődés folyamatosan melegen tartható. A galaxis őrzői után Marvelék a harmadik etapra is betervezték egy vadonatúj portál megnyitását, ezúttal a misztikus harcművészfilm és az urbánus fantasy felé, tiszta lappal induló eredettörténetükkel új belépési pontot kínálva a Potter-kedvelők mellett akár még azoknak is, akiknek a címről egy másik Dr. Strange ugrik be, a csajos kanadai sorozatból.

A Feige-műhelyben úgy vélhették, egyúttal megtalálták a megfelelő alapanyagot, hogy valami frisset mutassanak a katasztrófapornóba belefásuló népeknek is: csekély meglepetést okoz, hogy a képregények Steve Ditko által lefektetett pszichedelikus világának vászonra ültetése a ciklus vizuálisan ezidáig legprogresszívebb filmjét eredményezte. A Doctor Strange egyfelől megidézi a komputeranimáció Michele Pierson által „csodák éveinek” nevezett hőskorát a 80-90-es évek fordulóján, amikor a fotórealizmus felé törő médium párhuzamosan egy új, digitális esztétikát is ünnepelt, és a morphing, valamint a procedurális felületek mással nem létrehozható, sajátos minőségét csodálta; eközben viszont túl is lép rajta, amennyiben az Escher-geometriát és a folyékony transzformációkat nem elsősorban „keretezett” attrakcióként működteti, hanem organikus részévé teszi a jeleneteknek és az élőszereplős akciótérnek, agilisen lecsapva az Eredet által jó pár éve feldobott labdát.

A stúdiónál jelentkező koncepciózus mesterember azonban nem pusztán filmnyelvi játszótérként tekintett az adaptációra: az okkult horrorokra specializálódott Scott Derrickson (Ördögűzés Emily Rose üdvéért, Sinister) pontosan tudta, miért szeretné filmre vinni a képregényeket, és szokatlan vehemenciával küzdött a megbízásért, hogy a szívének legkedvesebb Marvel-hős sztoriját – az egyetlent, amelynek a rendezésére saját bevallása szerint hivatott volt – a kezébe kapja. A balesetben megsérült, majd a gyógyulást keresve a mágia világába bevezetett idegsebész történetében a kulcsmotívum a szenvedés transzformatív ereje volt – a filmben a főhős a Hyperion morbid ötletét halványan idéző fináléban egyenesen megváltó-figurává emelkedik, amikor a főgonosszal időhurokban szembekerülve a végtelenségig, újra és újra kész lenne meghalni a világ megmentéséért. Bármily magával ragadó ez az archetipikus történetív, sajnálatos, hogy míg az alkotók gondosan igyekeztek kigyomlálni az alapanyag mára kínossá vált rassz-sztereotípiáit és – kevésbé dicséretes módon – politikailag érzékeny aspektusait (lásd a sidekickből intellektuális mentorrá előléptetett Wongot, illetve az eredetileg tibeti Ősmágus Tilda Swinton-féle fehér, androgünizált olvasatát), a doktor film eleji figurája baltával faragott, egyoldalú paródiája marad a szkeptikus-racionalista tudósembernek, aki dühösen köpködi, „jelentéktelen porszemek vagyunk egy részvétlen univerzumban”, mígnem testen kívüli utazása nyomán térdre rogyva hódol be a felsőbb erőknek – külön jópofa, hogy mindennek Hawking, Turing és Sherlock megformálóját vetik alá, mikor már azt hittük, semmi nem törheti meg arrogánsan briliáns, egoista humanistánkat.

Ha a nem is oly indirekt sugallat – az önzetlen és céllal teli élethez csak a transzcendensen át vezet királyi út – kissé visszatetsző lenne, koncentráljunk a misztikus beavatástörténetben szelíden és nagyvonalúan „a képzelet teremtő erő” metaforájára, s szórakoztatni fog legott. Hívő keresztény létére maga a rendező is úgy véli, egyedül a művészet nélkülözi azt a rendszerépítő arroganciát, amely megerőszakolja a világ határtalan kiismerhetetlenségét – a jutalom azonban, akár egy önmagába záródó, lehetetlen formákkal teli Escher-képnél, itt is csak a kételkedést felfüggesztőké: a vásznon túli, biztonságosan elszeparált tükördimenzióban néha tényleg vétek felbontani a szivárványt.

 

DOCTOR STRANGE (Doctor Strange) – amerikai, 2016. Rendezte: Scott Derrickson. Írta: C. Robert Cargill. Kép: Ben Davis. Zene: Michael Giacchino. Szereplők: Benedict Cumberbatch (Strange), Tilda Swinton (Ősmágus), Mads Mikkelsen (Kaecilius), Chiwetel Ejiofor (Mordo), Rachel McAdams (Christine). Gyártó: Marvel Entertainment. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 115 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12971