KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Sitges

Undorból születnek

Szabó Ádám

A filmes világ egyik legerősebb zsánerfesztiválja jövőre ünnepli fél évszázados fennállását.

 

Noha a kerek évfordulóra még várni kell, a szervezők máris apait-anyait beleadnak a show-ba. Idén a Star Trek 1966-os indulása előtt rótták le a tiszteletköröket, jövőre Drakula szívja a látogatók vérét. Óriási kéz magasodik a Hotel Meliá előtt: „Hosszú és eredményes életet!” kíván a vulkáni köszönés. A rajongók fotóznak, mások viccelődnek: a George Pal-film masinája után formázott Időgép-díj egyik büszke tulajdonosa, a Chekovot játszó Walter Koenig a műemléket puszilgatja. Bruce Campbell lehengerlően humoros sajtótájékoztatón uralja a terepet, Christopher Walken nyugodt hangon anekdotázik Michael Ciminóról és a Tiszta románcról, Paul Schrader teoretikusként összegzi a film médiumának lehetőségeit.

Közbeszól a szeszélyes mediterrán időjárás, napokon át zuhog az eső Katalóniára. A rossz idő illik az idei tematikához. Testroncsolás, pszichózis sokkolja a publikumot, holott a fesztivál eleje még nem ilyesmivel kecsegtet. Szólít a szörny (A Monster Calls), J.A. Bayona young adult-adaptációjában szórványosak a hispán művészhorror-jegyek, a nemsokára Jurassic World-folytatást jegyző barcelonai immár Spielberg könnyzacskóingerlő csoda-blockbustereivel rokonszenvez. Kamaszfantasy-jében a 12 éves Connor meséktől, rajzoktól, famonstrum-mentorától inspirálva békél meg fiatal anyukája halálával. Szimbolikája hol tolakodó (didaktikus mondatfűzés), hol frappáns (az 1933-as King Kong vetítése ősrégi projektorral), a film igazából szupergiccs, de a jóleső fajtából. Kim Ji-woon Árnyak kora (Miljeong) című történelmi drámája ellenben gyomrossal ér fel. Újabb zsánerhez nyúlt a rendező szellemsztorinak álcázott tudathorror (Két nővér), melodramatikus bérgyilkosfilm (Keserédes élet), humoros spagetti western-idézet (A jó, a rossz és a furcsa), felkavaró revanstragédia (I Saw the Devil) és Schwarzenegger nyugdíjas-akciója (Erőnek erejével) után. Velencében startolt friss mozija a japánok által megszállt Koreában játszódik az 1920-as évek végén, és gyorsan kiderül, egyik tábor sem makulátlan. Kémthrillerként épp oly hatásos (a nyitó akciószekvencia, majd a későbbi vonatos espionage nagyszerűek), mint börtönbe vetettek, önmagukat halálra éheztetők, nyelvüket elharapó rebellis páriák traumadarabjaként. Naturalisták, zsigerekig hatolók a japánokhoz fűződő kínzásszcénák, a lázadók bármikor elbukhatnak. Az Árnyak kora patriotizmusát jelentősen tompítja az alkotói szándék: árulásról, lojalitásról, hovatovább, nemzeti és egyéni skizofréniáról ejt keresetlen szavakat a mű. Legutóbbit a főhős, a japánokkal dolgozó, ám koreai sorból való rendszerszolga humánus pálfordulása, illetve összeomlása jelképezi. Hátat fordít a rideg gépezetnek, majd amikor nyomás hatására farkasok elé dobja néhány partnerét, válságba jut. Férfiballadája végül elégtétellel zárul: Kim bajtársias thrillerében csodálatos a Ravel Bolerójára komponált merénylet, a japán megszállók főhadiszállása felé robbanóanyaggal bicikliző anarchista snittje ugyanannyira ijesztő, mint katartikus.

Taylor Sheridan tavaly a Sicario írójaként szerzett kritikai elismerést, a Mindenáron (Hell or High Water) kortárs westernjét látva egyetlen téma mellett elkötelezett szerzőnek látszik: most is az erkölcsi tartás érdekli. Morális pólusok ütköznek: az egyik oldalon makacs öszvérként strázsál Jeff Bridges szűklátókörű, bárdolatlan Texas Rangerje, a másikon két bankrabló fivér, akik más választásuk nem lévén, íratlan parancsolatot szegnek. A törvény őre rasszista, a Howard-testvérek viszont árnyalt figurák. Dinamikájukat Tanner lobbanékonysága és Toby szűkszavúsága, nyugodtsága biztosítja. Sheridan és a rendező David Mackenzie jellemtragédiákból skiccel gazdag tablót nincstelenségről, csonka famíliákról, bankrendszer-kritikáról („Ezek a rohadékok vették el az őseim földjét.” – dörgöli Bridges orra alá a társa zsörtölődéseibe belefáradt indián seriffhelyettes az egyik kirabolt Texas Midlands Bank előtt), ám legfőképpen erőszakos hajthatatlanság és kétségbeesett zsiványkodás oppozíciójáról. Nick Cave, Warren Ellis bús taktusai a klasszikus John Wayne-imágó elfajzása felett törnek pálcát, a Vad bandába, a Clint Eastwood-féle Tökéletes világba illő vándorbűnöző-életmódot gyászolják – a Mindenáron végső etikai összecsapása kétértelmű, saját nézőpontjából ugyanis mindkét félnek igaza van.

Jöhet a feketeleves. Sitgesbe idén több olyan rémdráma is befutott, amelyik így vagy úgy, de a szülő-gyerek viszonyról tár föl szörnyűségeket. Az Édesanyám szeme (The Eyes of My Mother) döbbenetes erejű családi tragédia. Helyszíne az amerikai gótikában, hangulatfestészete a német expresszionizmusban gyökerezik. Az 1990-es születésű Nicolas Pesce 77 perces, fekete-fehér debütje nem éri be hagyományos „őrült nő”-klisékkel, kreatívan fűzi tovább Polanski Iszonyatának tematikáját és épít a Bergman-művekre is. Hősnője, Francisca traumája generációról generációra ívelő beteges matriarchális családmodellnek ad alapot. Múltját ugyanúgy fertőzi, mint jelenét, ráadásul a lány mindezt a jövőre is kiterjeszti, olyannyira rátelepedett a betegsége. Szülei „home invasion”-áldozatok, őt magát egy életre megnyomorította, de újjá is szülte a rémtett. Pesce celluloid-rémálma depresszív pillanatokban tobzódik. Fordulópont, amikor Francisca egy védtelen anya kocsijába kérezkedik, elrabolja a csecsemőjét, hogy a sajátjaként nevelje, a nőt pedig foglyul ejti. Házában raboskodik a szülők egykori támadója is. Örök visszatérést láttat az Édesanyám szeme: a régi iszonyatra patologikusan vágyakozó Francisca úgy láncol magához kisdedeket, ahogy ő és a lakásba zárt támadója tették egymással. Retinába égnek a meditatív távoli felvételek, a sötétbe burkolózó arcok. Lebénít a torokvágástól némák fojtott sikolya, az aszott testű, katatón édesapa dermedtsége.

Okkult horror-e vagy sem? – teszi fel a kérdést csendben, sorok közé rejtve Ali Abbasi lassú tűzön égő Shelley-je. Tavat pásztáz, sűrű erdőbe hatol a felvevőgép, valami misztikus, leírhatatlan eljövetelét hirdeti a természet. A Shelley halk szavú Rosemary gyermeke-repríze az utolsó pillanatban sem tisztázza a román házvezetőnő által kihordott, a jómódú dán családnak szült csecsemő eredetét. Abbasi gyorsan leszámol a prekoncepciókkal. Nemhogy lemond az explicit erőszakról, egy árva lelket sem hoz be a képbe, akiről kiderülne, valamilyen kapcsolat fűzi Shelley-hez, a születendő kislányhoz. Atmoszféraköltőként a némaság erejében hisz, képekben fogalmaz. Hirtelen elsötétül a bébit mutató ultrahang-monitor, látomások, suttogások viszik tévútra a karaktereket, a gyanakvó családapa megsérül favágás közben. Vagyonos skandinávok zsákmányolnak ki egy kelet-európai nőt. Önző okból cselekednek, bűnhődésük is ebből fakad. A házastársi horror matrónája, Louise végül foggal-körömmel ragaszkodik a lányához, és hiába teszi el láb alól Kaspert, a férjét, a borzalom sosem fogja elkerülni őt. Nyugtalanító darab, örökké csak várunk a rosszra.

Babak Anvari iráni kísértetmeséje, az Árnyék alatt (Zir-e Sayeh) valójában földhözragadt tétel. Műfajnyelven, ám zseniálisan közelít rá egy anya-lány kapcsolatra. A történet színhelye Teherán 1988-ban, az iraki-iráni Városok Háborúja idején. Láthatjuk, miképp űzi az apát a csatamezőre háború, miként szakít szét családokat és hogyan bír helytállásra egy fiatal nőt, akit a patriarchális társadalom csador viselésére kényszerít, majd kiebrudal az orvosi karról. Feminista rémrege ez, centrumában a bizalom/ bizalmatlanság kínzó dilemmája. Az anya eleinte hókuszpókusznak véli lánya beszámolóit, később rájön az igazságra, és ekkor már gyermeke szeretetéért is küzdenie kell. Dzsinn ólálkodik az otthonban, az ártó szellem egy kislány testébe költözik, alvajárásra és bőrkarmolásra bírja őt – az anyának már csak ezért sincs könnyű dolga. Beszakadt plafonon át suhan a rém, jelenléte legalább olyan hátborzongató, mint az Ördöggerinc című del Toro-horror árvaházudvarába fúródott bombája. A film vége nyitott, akárcsak a szabadban magasodó robbanófej, a leomlott tető kísértete sem tűnik el.

A nemi szerepek és a domesztikált lét határai mosódnak el a Vadvidékben (La región salvaje). Amat Escalante újabb sokkterápiája társadalmi drámát ötvöz erotikától fűtött creature feature-rel, a felbukkanó szörnyeteg az emberi relációk metaforája Zulawski Birtoklása után szabadon. Újfent bátrabbak a nők: a szörnnyel intim viszonyba keveredett szépség, Veronica felszabadítja a rossz házasságban sínylődő édesanyát, Alejandrát. Escalante férfialakjai jóval esendőbbek: az utóbbi nő bátyja jó szándékú, ám halálra ítélt homoszexuális, férje betegesen féltékeny, agresszív, de gyenge férfi, akit idősödő szülei hoznak ki a börtönből. A gender-metamorfózis eközben a beteljesülés felé közeledik, de ennek is ára van. Vero, az üstökössel érkező földönkívüli beavató ténykedése révbe viszi Alét, de addigra mindketten bemocskolódnak.

*

Iko Uwais, A rajtaütés-mozik sztárja és Ti West, a vérfagyasztó lassúsággal araszoló horrorok (Az ördög háza, The Sacrament) kortárs wunderkindje parádéval kápráztatták a nézőket. Bár a Fejlövés (Headshot) élvezetes indonéz Bourne-átirat temérdek anatómiai brutalitással, Az erőszak völgye (In a Valley of Violence) emlékezetesebb. Ügyes, karikírozó posztmodern bosszútörténet, West a vadnyugati idiotizmust húzza karóba. Leszolgált polgárháborús veterán és egy helyi keményfiú akasztják össze a bajszukat – ha az utóbbi nem inzultálja a katonát, semmi baj nem történik. Így viszont halál követ halált, a direktor szikár tempóban terel bennünket a fekete humorban dúskáló nagy leszámolásig.

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12982