MoziA fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadtFekete Tamás
The
Exraordinary Journey of the Fakir – svéd, 2018. Rendezte: Ken Scott. Írta:
Romain Puértolas regényéből Luc Bossi és Jon Goldman. Kép: Vincent Mathias.
Zene: Nicolas Erréra. Szereplők: Dhanush (Ajatashatru), Berenice Bejo (Nelly),
Erin Moriarty (Marie), Barkhad Abdi (Wiraj), Gérard Jugnot (Gustave). Gyártó:
Brio Films. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált.
92 perc.
A nyugati
filmekben India szinte minden alkalommal összekapcsolódik az utazás motívumával
is (az egyetlen üdítő kivétel Danny Boyle Gettómilliomosa),
ahol a készítők jellemzően az odaútra váltanak jegyet. Az Ízek, imák, szerelmek vagy a Marigold
Hotel szereplői mellett jellemző módon még az Oroszlán ausztrál nevelőszülőkhöz került, indiai születésű
főhősének történetében is a hazafelé vezető út megtalálása jelenik meg az igazi
kihívásként. A Fakír, aki egy IKEA
szekrényben ragadt nem csupán megtartja az utazás motívumát, de hősének
egész Európát átszelő, kényszerű bolyongásával azt a történet legfőbb elemévé
is teszi – miközben az irányt jelölő váltót az ellentétes irányba állítja át,
és immár a mi kontinensünk lesz az utazás célpontja.
A
Romain Puértolas azonos című, magyarul is megjelent regényéből készült filmben
hősünk, Ajatashatru csak egy rövid párizsi kiruccanást tervez, ám végül London,
Barcelona és Róma is állomás lesz, ezek után pedig természetesen nem csak
kalandban és tapasztalatban, de bölcsességben is gyarapodik.
Ken
Scott 2013-as ön-remake-je, a két évvel korábbi Starbuck alapján újraforgatott Elpuskázva
után némiképp újból saját előző rendezéséből készít új variációt; ám az Üzlet bármi áron Amerikából Berlinbe
érkező befektetőinek történetével ellentétben a több helyszín és a nagyobb
kulturális különbség jóval több lehetőséget kínál. Azonban hiába a téma és az irodalmi
alapanyag – amely egyébként kifejezetten jópofiskodó és erőltetett –, ha a
rendezőt magával ragadja a cselekmény száguldása, az eredetileg színes
karaktereket pedig jócskán leegyszerűsíti, és szerethető szélhámos
főhősének változatos svindlijeiről is jótékonyan megfeledkezik a könnyebb
azonosulás érdekében. És ahogy Scott egyre szívesebben használja a humor
helyett az érzelmeket, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a szórakoztatás
helyett a keretként szolgáló, leegyszerűsített tanmese-jelleg a fontosabb:
sorsról, lehetőségekről, sőt, menekültkérdésről.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
