KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bori Erzsébet: Ember Judit (1935–2007)
TARR
• Kovács András Bálint: Körbezárva A londoni férfi
• Várkonyi Benedek: Szép a rút, és rút a szép Beszélgetés A londoni férfiről
RADVÁNYI 100
• Muhi Klára: Összeszedni a szétdobált világot Radványi Géza
• N. N.: Radványi Géza (1907–1986) filmjei
• Muhi Klára: A kételkedés tudománya Bacsó Péter Radványi Gézáról
GAÁL ISTVÁN
• Bikácsy Gergely: A hajnali utas Gaál István városai
• Jancsó Miklós: A Prédikátor könyve
• Gaál István: A birnami erdő Macbeth – Az utolsó kézirat
AMERIKA-PARANOIA
• Barotányi Zoltán: Kumulatív gránátok Hollywood háborúba megy
• Géczi Zoltán: A Keselyű három éve Bourne-trilógia
• Klág Dávid: Kínoz a haza Tortúra a moziban
NEO-NOIR
• Varró Attila: Vezér-gondolat Amerikai gengszter
• Sepsi László: Sötét tornyok Szerepjáték és film noir
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Bori Erzsébet: Eldobott nemzedék 4 hónap, 3 hét és 2 nap
• Dániel Ferenc: A Conducator árnya Román új hullám
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Demokrácia-leckék Verzió
MÉDIA
• Deák Dániel: A világháló Lumière-jei YouTube-sokk
HATÁRSÁV
• Palotai János: A vágy lakhelyei Dalí és a film
MOZIPEST
• Kelecsényi László: A lázadás mozija Art-kino
KÖNYV
• Bajtai András: A halászó ember Hogyan fogjunk nagy halat?
KRITIKA
• Csillag Márton: Kis lépés Egonnak… Egon és Dönci
• Stőhr Lóránt: Könnyű pára Medúzák
• Nevelős Zoltán: Szigorúan ellenőrzött közterek Red Road
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Kasszandra álma
• Kolozsi László: Szappanopera
• Kovács Gellért: Vágy és vezeklés
• Pápai Zsolt: Kalifornia királya
• Tüske Zsuzsanna: Mesterdetektív
• Vajda Judit: Mindennapi kenyerünk
• Schreiber András: Hideg nyomon
• Klág Dávid: Beowulf – Legendák lovagja
• Vízer Balázs: Golyózápor
DVD
• Ardai Zoltán: Ne nyúlj a fehér nőhöz! A hétköznapi őrület meséi
• Csillag Márton: Shortbus
• Alföldi Nóra: Rosszbarátok
• Pápai Zsolt: A dzsesszénekes

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Medúzák

Könnyű pára

Stőhr Lóránt

Arany kamerás elsőfilm: Tel Aviv, rövidre vágva.

 

Csodák pedig igenis vannak! Ha egy nő szomorú, mert szakított a kedvesével, ingerült, mert a főnöke ott rúg bele, ahol éri, szorong, mert koszlott albérletéért már megint több pénzt kell fizetnie, ha elárvult, mert a szülei is fütyülnek rá, akkor a legmélyebb kilátástalanság közepette megtörténhet, hogy egyenesen a tengerből toppan elé egy kajla fülű kisgyerek, derekán úszógumival, hogy jókedvre derítse és társul szolgáljon neki. A Tel Aviv-i Batya, akivel megtörtént ez a varázslat, maga sem tudja, hova legyen meglepetésében, a rendőrőrsre szalad, aztán mégis magára vállalja a nemes terhet. Ám hiába az áldozathozatal, a varázslat így is elvész. Szívből sajnálom ezt a kicsike csodát, melynek ilyen gyorsan lába kélt a Medúzák című filmből, mert a vörös hajú, szeplős, tágra nyílt, kék szemű kislány tünde bájt és habzó életet vitt a rosszkedvű, haszonleső, egymást gyötrő felnőttek világába. De hát mit van mit tenni, előre meg volt írva sorsa, hogy az elbeszélés csodálatos metamorfózisában a fiatal nő elveszett gyermekkorának törékeny szimbólumává változzon. S ahogy ez az icipici játékos szürrealitás elpárolog a történetből, akár a sokat emlegetett medúzák a tengerparti fövenyről, úgy szívódik fel a filmből az egyetlen szokatlan s merész vonás, ami egy hajszállal megkülönböztetné a bánatos nagyvárosi sorsokat édesbús lagymatagsággal megéneklő, sokszereplős, több szálon futó elbeszélésektől.

Mert nem ám egyedül Batya cipeli súlyos batyuját, egész Tel Aviv csupa testi baj és lelki kín. Keren kitöri a lábát lagziján, így egy koszos, büdös szállodában kénytelenek múlatni mézesheteiket férjével, Michaellel; a bezártság hamar kihozza mindkettőjükből a lappangó elégedetlenséget – az ifjú arából ráadásként még a költői hajlamot is. Hála neki, újabb két szimbólummal gazdagodik az elbeszélés: az üvegbe zárt hajóval, amit aligha kell magyaráznunk, valamint a medúzával, melynek értelmezését segíti, ha elképzeljük, ahogy az áttetsző állat a tenger mélyén, láthatatlanul sodródik arra, amerre az ár hajtja, s ha partra veti a tenger, percek alatt, nyom nélkül tűnik el az életből. Egy tekintélyes példány a maga opálos valóságában felbukkan a vásznon is, de a filmművészet költői képsorait bizonyosan nem gazdagítja, ahogy Michael undorodva rugdossa a kocsonyás tetemet. Mint ahogy az a beállítás sem, amelyen a filippinó ápolónő büszkén viszi haza kisfiának makett formájában a film másik szimbólumának számító hajót. Rosszindulatú öregasszonyok e béketűrő mindenese gyermekétől elszakítva, úrnői kénye-kedvének kiszolgáltatva éli a vendégmunkások sanyarú életét Izraelben. Ám a magányos, jómódú, idős nők sorsa sem irigylésre méltó, betegségeik mellett szintén az elmagányosodástól, a gyermekeikkel való kapcsolatuk elhidegülésétől szenvednek. A kommunikációképtelenség és a modern, nagyvárosi elidegenedés minden nemébe és fajába beavat a Medúzák: szülő és gyermek, férj és feleség, barát és barátnő, főnök és beosztott egyaránt küszködik a megértéssel, nincs közös nyelvük arra, hogy elmondják egymásnak szeretetüket, fájdalmukat, s a gyerekkorban a szülők közönyéből és önzéséből felépülő falakat csak a traumák képesek felrobbantani. Időnként mégis megtörténik a hétköznapi csoda, egy-egy apró gesztussal, tekintettel, öleléssel, versben üzenni tudnak egymásnak a palackba zárt hajók.

Etgar Keret magyarra is fordított izraeli író, a játékos-szürreális Csuklónyiszálók forgatókönyvírója és felesége, Shira Geffen eredeti kötődésüket megőrizve irodalmias filmet alkottak számos elhasznált szimbólummal és elbeszélői motívummal, amelyeket inkább szavakban, semmint képekben gondolkodó alkotókként ágyazták a film közegébe. Írói tehetségüket dicséri viszont a gördülékeny fogalmazás, hogy egy-két vonással, pár jelenettel életre tudtak kelteni tipikus sorsú figurákat, s ezt Cannes-ban a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerával díjazták. Keret és Geffen a lokalitásból kovácsoltak erényt: a szerzőpáros az izraeli társadalom helyi színeivel festette ki a filmek tucatjából ismerős kontúrokat és formálta élményszerűvé a távoli világokról sugárzott híreket, például azt a tényt, hogy ma már tízezrével vándorolnak ki a Fülöp-szigetekről a képzett ápolónők gazdagabb országokba, többek közt Izraelben keresve boldogulásukat. A humoros és szomorkás cserepekből kirakott mindennapiságból Batya és a kislány kettőse mutathatott volna kiutat a költői varázslat vagy a megértés drámája felé, de ez az álomszerű találkozás csupán egyetlen szál maradt a többi között. Manapság nemcsak a hírnév, a csodák sem tartanak tovább tizenöt percnél.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9232