|
|
|
MoziOculusVarga Zoltán
Oculus – amerikai, 2013.
Rendezte: Mike Flanagan. Írta: Mike Flanagan, Jeff Howard. Kép: Michael
Fimognari. Zene: the Newton Brothers. Szereplők: Karen Gillan (Kaylie), Brenton
Thwaites (Tim), Katee Sackhoff (Marie), Rory Cochrane (Alan). Gyártó:
Relativity Media / Intrepid Pictures. Forgalmazó: JIL Kft. Feliratos. 103p
A tükör mindig is megkülönböztetett
figyelemben részesült a fantasztikumban, kivált a horrorfilmek használják
előszeretettel; leginkább mint egy másik dimenzióra nyíló kapu, szellemeket s
démonokat megmutató felület kapott szerepet, nem is beszélve a tükrökben
villanásnyi időre feltűnő fantomok okozta sokkhatásról (a Dead of Night brit klasszikusától kezdve). Most elérkezett a műfaj
történetében az a pillanat, amikor maga a tükör avanzsál főrémmé: nem a
szörnyvilág tartozéka immár, hanem a legfőbb ártó lény, ami (aki?) évszázadok
óta romlást s pusztulást hoz birtokosaira, őrületbe kergetve őket, hagymázas
víziókkal bizonytalanítva el valóság és képzelgés határvonalait.
A nagymúltú motívum
újszerű használata tehát ígéretes, a kiváló James Wan-horrorok (Insidious, Démonok között) nyomdokain haladó Oculus azonban felemás módon felel meg várakozásainknak. Előnyt
élveznek az elkoptatott klisék: a kelleténél jóval többször tűnnek föl világító
szemű, semmiből előbukkanó kísértetfigurák, a tükör pedig a cselekmény
előrehaladtával mintha háttérbe szorulna. Ugyancsak ront az összképen a filmet
eluraló cikázás a múlt és a jelen idősíkja között, amit a valóság és a
hallucinációk összemosódása tetéz; ezek ugyan eredményeznek emlékezetes
momentumokat – az almába harapás jelenete nehezen lesz feledhető –, a
szorongáskeltő misztikum helyett inkább a nézői zavart fokozzák. Addig azonban,
amíg nagyon éles az ellentét a tükör rejtélyét felfedni igyekvő és traumatikus
gyerekkorukat értelmezni próbáló testvérpár tagjai között a magyarázat mibenlétéről,
a sejtetésre és kétértelműségekre alapozott feszültségépítés is működik. A
főrém mellett elsősorban ettől érdekes az Oculus:
a megfigyelés kényszere, a nézés aktusa, a látvány értelmezése és az
elkeseredett magyarázatkeresés a műfaj alapelemeire is nyomatékosan és ügyesen
reflektálnak.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 225 átlag: 5.4 |
 |
|
|
|
