Rekordot dönteni, a világon a legjobbnak lenni valamiben – tiszteletre méltó célkitűzés. A csúcsteljesítmények iránti olt-hatatlan vágy majd mindany-nyiunkban ott munkál. A mérhető teljesítmények hagyományos területe, a sport, azonban nem mindenkinek megfelelő terep képességei és tehetsége kibontakoztatásához. A vágy, hogy a figyelem középpontjába kerüljünk, a másiknál mindenáron különbek legyünk – értelmes célok hiányában – sokszor meghökkentő kifejezési formákban ölt testet.
Daniel Helfer filmjének hősei is joggal szerepelhetnének a különös világrekordokat számon tartó annalesekben. A két fiatalember műsoros videókazetták kalózkópiáit árulja üzletében. Míg szállítójuk le nem bukik. Az anyagi csődtől csak egy eredeti ötlet mentheti meg őket. A távtévézés ugyan ostoba és oktalan produkció, a tömegeket hatalmában tartó „légszomj” (és a tévékultusz) mégis sikert ígér.
A rendező sajnos megelégedett annyival, hogy bemutassa az egyszerre abszurd és tragikusan felesleges vállalkozás gyötrelmes stációit. Így a közel 240 órát – egészen az eszméletvesztésig – a képernyő előtt töltő fiatalember groteszk „világcsúcsa”, ez az akarat diadalának kikiáltott cirkuszi attrakció csak elborzasztó különcség lehet a néző szemében. A céltalanságból, feleslegességből ilyesfajta pótcselekvéssel kitörni próbáló személyiség drámájának bemutatása – mint valódi művészi feladat – beváltatlan ígéret marad.
