KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kiskakukk

Turcsányi Sándor

 

A háború borzasztó dolog, és az benne a legszörnyűbb, hogy minduntalan belekeverednek rendes, egyszerű emberek is. Mint például az a derék finn orvlövész, akit a cudar németek odaláncolnak egy sziklához. Őszintén szólva hősünk csak annyiban tér el Prométheusztól, hogy ráadtak egy SS egyenruhát, illetve senki se marcangolja a máját, aminek az lehet az oka, hogy a világ tele van előítéletekkel, miszerint a finnek isznak, mint az állat, s egy részeges disznónak pedig még a keselyű sem kér a bizonnyal puffadt májából.

Szerintem egyébként nagyon helyes, ha egy film harcol az előítéletek ellen, mint ez, melyben az aktuális finn nagyon is rendes, sőt egyetemista: fejből idéz Dosztojevszkijt (a zenét is szereti, de ez nincs a filmben, a rádiója mindig az FM Dosztojevszkijre van állítva).

Olyan rendes csávó ez a finn orvlövész, hogy nála már csak egy lapp buckalakó asszonyka meg egy ruszki katonatiszt a rendesebb, mi meg reménykedhetünk: majd csak átaranyoskodják a nehéz napokat édeshármasban. Szó, ami szó intenzíven dolgoznak ezen a nekik rendelt bukolikában, de vajon sikerül-e?

Fesztiválfogyasztásra készült dolgozatunk eredetinek csak némi elfogultsággal nevezhető befejezése egy népszerű viccet idéz, amit én speciel egy német filmben hallottam. Doktor úr, valami van a heréimmel! Nem tudom, mi, de érzem, olyan nagyon ott vannak. Lézeres vizsgálat, manuális vizsgálat, átvilágítás. Nézze, ilyennel én még nem találkoztam a prakszisomban! Minden vizsgálat azt mutatja, hogy az egyik heréje fából, a másik fémből van, de ez lehetetlen, ilyet nem ismer az orvostudomány. Mondja, van magának gyereke? Hogyne, doktor úr! Két fiam: Pinocchio és Terminátor.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2130