KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vérvonal

Sólyom András

 

Egy sziklafalon felfelé igyekvő férfi lezuhan, mert a kötele elszakad. Kiderül róla, hogy a legnagyobb amerikai mammutcégek egyikének igazgató-tulajdonosa volt. Rokonsága ujjong, mert ha a cég kiárusításra kerül, egytől egyig hatalmas örökségben részesülnek.

Nyomozó érkezik a történetbe. Közli: az igazgató halála nem volt véletlen, nem baleset történt. Komputerek, számítógépek segítségével keresni kezdi a gyilkost.

Közben az elhunyt leánya úgy dönt: nem szünteti meg a céget. Kinevezi magát igazgatónak, így esélyt ad arra, hogy könnyedén csődbe vezesse a céget, de nem osztozik a rokonsággal, s hogy nem, ismeretlen tettesek az életére törnek. Ezen csak ő csodálkozik el, a rokonok hümmögnek. A nyomozó egyre többet tud.

Sejtetések, félrevezetések segítségével az utolsó pillanatig titok marad a gyilkos személye. És ez így helyes. Persze örülhetnénk a felsorakoztatott sztároknak, ha sablonos figurák illusztrálása helyett jellemek megszemélyesítése lenne a feladatuk. Vagy a történetnek is jobban örülhetnénk, ha – lényegét tekintve – nem volna agyonkoptatott a romlottság, a pénzimádat meséje. Legalább az operatőri leleményesség, vagy a filmes elbeszélésmód magával ragadó lenne! De egyik sem az. Nem marad más, mint bámulni a pompától ragyogó ruhák látványát, a fényűző életet élő figurák világkörüli rohangászását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7280