KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A profi és az amatőr

A magánharc esélyei

Lajta Gábor

 

Roland Graf munkája nem az alkotói egyéniség ereje és nem is filmnyelvi újítások miatt érdemel  figyelmet.  Nélkülözi ezeket az erényeket, mint ahogy a legtöbb „mozi” is, de valamivel azért szolgál: története van, mondanivalója van.

A profi (hogy egyúttal a magyar címet is megmagyarázzuk) – kelet-berlini irodalomtörténész professzor, az amatőr – vidéki tanító, aki kedvtelésből kutat. Kettejüket ugyanaz a személy érdekli szenvedélyesen: Max von Schwedenow, az elfelejtett költő és historikus. Az elmondottakból valami unalmas pepecselésre, hosszú, száraz okfejtésre gyanakodhatunk. Nem így van. Az alkotók javára írható, hogy az irodalmi búvárkodással együtt (és nem annak leple alatt!) figyelemre méltóan politizáló hangot ütnek meg.

A filmnek olyan személyes alapkonfliktus a magja, amely jelzi a nagyobb társadalmi ellentmondásokat is. A hivatásos történész és a lelkes amatőr ellenségekké válnak. A professzor ugyanis már írt egy 600 oldalas tanulmányt Max von Schwedenowról, melynek minden sora, minden állítása az elfelejtett költő forradalmiságán alapul. Ennek a tanulmánynak a korrektúráit bízta a tanítóra, aki ahelyett, hogy engedelmesen végezné az aprómunkát, kideríti: a forradalmár költő valószínűleg a tudottnál később halt meg, más néven, konzervatív porosz hivatalnokként. A professzor nem értékeli az új momentumot, hanem előbb felbőszültén válaszol a „kihívásra”, majd hízelegve harcmodort változtat. Pedig ellenfele nem is támadta meg, csak éppen magatartása, gyermeki makacssága kezdte ki demagógiára, megalkuvásra épülő pozícióját. Itt van a film lényege, a tanító gondolkodásában, abban, hogy nem ismeri el a hierarchia megváltoztathatatlan szerkezetét, a tekintélyelvet, az értékektől elszakadó megítélést. Nem csoda hát, hogy – mint a film egyik hangsúlyos jelenetében láthatjuk – kihívja a gyanakvást, mikor a Nyugat-Berlintől elválasztó fal előtt bizonygatja a rendőrnek, hogy ő csak egy költő sírját akarja megtalálni a falon túl, s hogy nem valamilyen szervet, ő saját magát képviseli...

A profi és az amatőr nem kiemelkedő film. Hogy mégis túllép a színészi játék és a rendezés kisebb-nagyobb hibáin és élmény marad, az nagyrészt a felhasznált kisregénynek, Günter de Bruyn Märki kutatások című művének köszönhető. (Néhány írását, többek között a Buridán szamara című regényét magyarul is olvashattuk.) De Bruyn (aki irodalomtörténész is egyszemélyben) csipkelődőn száraz stílusát, megélt helyzeteit, figuráit sokszor egy az egyben veszi át a rendező. Persze képen már nem lesznek ugyanazok, de így is megmarad a váz, a gondolat. És a szereplők. Az enerváltan demagóg ötvenes professzor, luxusvillájával és műkincseivel; intrikussá torzult munkatársai, íróasztalfiókba rejtett gondolataikkal; velük szemben a megszállott falusi tanító, szimpatikus-naivan, és rokonai, akiket az író találóan jellemez: „sokat és hangosan esznek...”

Nemrégiben mutatták be nálunk az Isten veled kicsikém! című NDK-beli filmet, amely a drámaíró Georg Büchnert kényszerítette a forradalmi szócső sematikus szerepébe. Pontos válasz lehetne erre A profi és az amatőr, melynek egyik tanulsága éppen az, hogy a múlt öröksége nem vagy átkos reakciós eszme, vagy haladó forradalmi hagyomány, amellyel aztán ki-ki igazolhatja saját teóriáját. Mint ahogy a Szövetségi Köztársaságból átlátogató kutató is, akinek hősünk kéziratát elküldte (miután belföldön elutasították), s aki szintén saját – ellentétes – érdekeinek megfelelően akarta felhasználni azt. A falusi tanító megmaradt saját mosolyogtatóan heroikus küzdelme mellett: keresi a mélyen eltemetett végső bizonyítékot, hogy majd az értetlenek arcába vágja. Talán ennyiből is kiderült, hogy A profi és az amatőr érdekes alapanyagú film, amely, ha az ironikus regénystílusnak megfelelő képi világot is talál (valahogy olyképpen, ahogy Jiři Menzel lett „hűtlen” Hrabal prózájához), kitűnő film is lehetett volna. így azonban az irónia inkább ügyetlenség, hiába vesz át a rendező helyenként minden apró regénybeli mozzanatot: a viselkedések precíz leírása a filmvásznon zsúfoltnak hat. Ahol pedig nem adott támpontot a szöveg, a színészek játsszák túl a szerepüket. Elsősorban a főszereplő, aki beleszeret saját arcrángásaiba és szemmeresztgetéseibe – ezeket a gesztusokat premier plánban produkálja hosszan. A professzor, a tanító feleségének és bátyjának alakítói már visszafogottabbak. Jellemző és természetes a sokféle helyszín, tartózkodó és pontos az operatőri munka.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6642