KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Feltámad a Vadnyugat

Mészáros István

 

A filmbeli Delos üdülőhelyen méregdrágán kínálják mindannyiunk gyerekálmát: az idelátogatók az 1880-as évek Vadnyugatának, a dekadens Rómának, avagy a XIII. századi középkor maradéktalanul hiteles környezete között válogathatnak. Megfelelő jelmezbe öltöztetett, emberszabású robotok fogadják a vendégeket, akik aztán igényeik és hajlamaik szerint lőhetik le őket, szeretkezhetnek vagy akár párbajozhatnak velük. A gépemberek megtévesztő küllemét bonyolult számítógépek tervezték, a felügyelőség csupán karbantartja őket, működési elvük többnyire számukra is rejtélyes. A rutinos mozilátogató ebből már sejtheti, hogy a robotokon titokzatos agresszivitás lesz majd úrrá, de huncut az, aki az okát firtatja.

A filmnek nem az a legfőbb hibája, hogy infantilis igényekre szabták, hanem hogy ezeket sem elégíti ki. A legnaivabb néző is az első percektől tudhatja a kifejletet. Így aztán másfél órán keresztül kényszerülünk elszenvedni a blőd western-jeleneteket az utolsó pillanatok izgalmának reményében. A legváratlanabb pillanatokban ugyan kimered egy-egy robotember szeme, ám horror-jelenetek helyett ilyenkor egy békés szerelőműhelybe visz bennünket a kamera, ahol fehérköpenyes urak és hölgyek hajolnak robottetemek fölé, elmélyülten bíbelődve az áramkörökkel. Van ugyan közöttük egy izgatott főszereplő, aki ismételten előrejelzi: ebből még nagy baj lesz! Türelmünk jutalmául végül valóra válik jóslata: fellázadnak a robotok, igazi hullák kerülnek terítékre, szemünk pancsikolhat a vérfürdőben.

Természetesen az egy szem főhős megmenekül. Az utolsó képsorban úgy tekint maga elé, mint aki döbbenetes élmények részese volt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5106