DVDA gyűlölet, amit adtálPápai Zsolt
The Hate U Give –
amerikai, 2017. Rendezte: George Tillman Jr. Szereplők: Amandla Stenberg, Russell Hornsby, Anthony Mackie.
Forgalmazó: 20th Century Fox. 132 perc.
Jóllehet nem csak az abolicionista
mozgalom győzelme, de az ötvenes–hatvanas–hetvenes évek polgárjogi küzdelmeinek
kis diadalai óta is sok víz lefolyt a Mississippin, a rasszok közötti
konfliktus még manapság is gyakran háborúskodásba csap át az Egyesült Államokban.
Az elmúlt bő tíz évben kiváltképpen megnőtt a kis helyi háborúk száma: a casus belli minden esetben fehér
rendfenntartók feketék elleni, halálos áldozattal járó akciója, illetve a
büntetőperben eljáró esküdtszék feltételezett részrehajlása, az agresszorok
felelősségre vonásának elmaradása vagy bűnösségük elmaszatolása volt. A rasszok
közötti konfliktusban az új időszámítás kezdete 2009. január 1., amikor a
kaliforniai Oaklandben egy fekete fiatal, Oscar Grant igazoltatás közben halálos
lövést kapott. Az ügy nagy vihart, majd pedig hurrikánt kavart, kivált azután,
hogy az eljáró rendőrt csupán két év börtönre ítélték. Oscar Grant halála, majd
a következő évek további tragikus esetei az amerikai feketék jelentős része
mellett a fehérek széles körét is érzékennyé tették a halálos áldozatokkal járó
rendőri akciókkal kapcsolatban.
Csak idő kérdése volt,
hogy Oscar Grant sorsát mozgóképre adaptálják. 2013-ben Ryan Coogler meg is tette: leforgatta dokumentumfilmjét, a Fruitvale Stationt, ami annyira jól
sikerült, hogy rendezője hamarosan nagyköltségvetésű hollywoodi produkciókban (Creed, Fekete párduc) találta magát. Tavaly George Tillman Jr. direktor is
elkészítette a maga filmjét, amely ugyan nem direkten Oscar Grant történetét dolgozza ugyan fel, de az ő tragikus
sorsának apropóján született. Alapja Angie Thomas 2017-ben publikált bestsellere
(The Hate U Give), amit az írónő a
Grant-ügy sokkja nyomán még 2010-ben kezdett írni, és eredetileg rövidebb
elbeszélésnek szánt, de a 2010-es évek további rendőrattakjai végül regénnyé
érlelték a tervet.
A könyv és a film a gyűlöletvírus
terjedéséről és mutálódásáról szól, a címük, egy klasszikus Tupac-sor
rövidítése, is erre utal („The Hate U Give Little Infants Fucks Everybody”,
azaz: „A gyűlölet, amit a gyerekeknek adsz, mindenkit szétcsesz.”). A történet középpontjában a 16 éves, szegénysorról érkező, fekete lány,
Starr áll, aki tanúja lesz, amikor gyermekkori barátját, Khalilt éjszakai igazoltatás
közben lelövi egy (fehér) rendőr. A merénylet egyrészt félreértésen alapul
(Khalil mozdulatát a rendőr támadásként értékeli), másrészt rosszindulaton: a
gyilkos lövést nem előzi meg figyelmeztetés. A helyzetet bonyolítja, hogy
Khalil drogdílerként kereste kenyerét, ráadásul annak a gengszternek, Kingnek
dolgozott, akinek egykor Starr apja is. Amikor a lány ráébred, hogy a gyilkos
rendőr megúszhatja, nehéz döntés elé kerül. Tudja, a gyilkosság egyetlen
szemtanújaként ki kell állnia a nyilvánosság elé, de King megzsarolja: ha
beszél, ő is, családja is rosszul jár.
Mi a jobb (illetve rosszabb), mikor sérül
inkább a lelkiismeret: ha Starr elárulja a halott barátja emlékét – közvetve a
fekete közösség érdekeit – vagy ha veszélyt hoz a családjára? A film erénye ennek
a karakteres drámai konfliktusnak a felépítése és némi hollywoodias dinamikát
sem nélkülöző kidolgozása, továbbá a szélesebb közönség megnyerését célzó
suspense-dramaturgia értő alkalmazása. Az ábrázolás – úgy tűnik – alig
részrehajló, a fehérek nem fenevadak (jellemzően az ügy eltussolásán dolgozó
személyeket nem, pontosabban csak három percig, Starr első kihallgatásakor,
látjuk), míg a feketék között nem csak jóakaratú emberek, de bestiák is vannak.
A rendező megoldja a könyv által támasztott egyik legnagyobb kihívást is: szakértően idegenvezeti a nézőt az ágasbogas kapcsolatok, rokoni
és baráti viszonyok között. Ugyanakkor a karakterépítéssel nehezebben
boldogul. Starr idővel már koraérett Antigoné inkább, mint hús-vér nagykamasz –
lezserül riposztozik bárkinek és szerel le az érveivel bárkit, legyen az sokat
próbált rendőr vagy televíziós szerkesztő –, gondot jelent továbbá, hogy a
rendező láthatóan nem tud mit kezdeni a
mégoly kevés fehér karakterrel (a főhősnő fehér szerelme–barátja, Chris sótlan,
jellegtelen). Lehet még fogást találni a filmen: a tanulsága (a gyűlölet
megeszi a lelket) sulykolt, a kivitelezése (a lassítások, a hangsáv
manipulációi a csúcsjelenetekben) néha hatást vadászó, egészében véve mégis pozitív a mérleg. Igaz,
több volt ebben a vállalkozásban – talán egy új Do the Right Thing is –, de nem lehet minden jó film egyúttal remekmű.
Extrák: Audiokommentár a
rendezővel, a regényíróval és három szereplővel; három kisfilm; képgaléria.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
