MoziAz eljövendő napokRuprech Dániel
L’avenir - francia-német,
2016. Rendezte és írta: Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Isabelle Huppert (Nathalie),
André Marcon (Heinz), Roman Kolinka (Fabien), Edith Scob (Yvette). Gyártó: CG
Cinema. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos.
104 perc.
A
filozófiatanár Nathalie-ra mért sorscsapások egy ébredéssel, helyesebben
fogalmazva, ébresztéssel kezdődnek. Depresszióra és öngyilkosságra hajlamos
anyja panaszai keltik fel. Mire legközelebb beesteledik, férje elhagyta,
szerkesztői munkája megszűnőben van, anyja elhunyt. A két pillanat közötti
napok szinte összefolynak. A film jelenetei rövidek, a felvételek könnyed
mozgásának és a hirtelen, szabad vágásoknak köszönhetően szinte esetlegesnek
tűnik, mikor csatlakozunk hozzájuk, és mikor hagyjuk el őket. A
véletlenszerűség azonban csak látszat, a kiemelt mozzanatok gondosan jellemzik
hőseiket és helyzetüket.
Nathalie
furcsa közönnyel fogadja a történéseket. A visszafogott ábrázolásmód
kihangsúlyozza ezt az érzelemmentességet; nincsenek dramaturgiai csúcspontok,
megindító zene, lélekbe látó nagyközelik. Ebből fakad a film humora is. Az
asszony belső világát sokkal inkább munkája határozza meg, mint élete. Számára
az embert az jellemzi, hogy milyen zenét hallgat, milyen könyvek találhatóak a polcain,
milyen filozófiai gondolatokban hisz. Férje kiköltözésének legfontosabb jelei a
félig üres könyvespolcok, és a hiányzó Lévinas-kötet. Az utalások filozófusokra
és műveikre szellemesen ironikus kommentárjává válnak a cselekménynek. Az eljövendő napokat azonban Isabelle
Huppert játéka teszi igazán élvezhetővé; kiismerhetetlen marad, jelleme mégis
magával ragadó. Következő szerepével Verhoeven Elle-jében ezt a szerethető szenvtelenséget viszi a végletekig.
A
legelső jelenet évekkel korábban játszódik. Nem történik benne semmi különös.
Nathalie egy hajó utasterében dolgozatokat javít, az üvegfalon túl férje és két
gyermeke a vizet nézik. Mikor hívják, ő is csatlakozik. Az emléktáblát olvassa Chateaubriand
névtelen sírhelyénél, amelyet a francia romantikus író magának választott egy
kis szigeten, „hogy csak a szelet és a tengert hallhassa”. Egyszerű, de pontos
bevezetése ez a nő szemlélődő, magába zárkózó karakterének, másrészről pedig
egyik nyugvópontja annak az ívnek, amelyet Mia Hansen-Løve mozija az elfogadás
(vagy beletörődés?) útján jár be.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 7 átlag: 4.29 |
 |
|
