KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/november
MAGYAR '68
• Schubert Gusztáv: A ’68-as csapdája Prága árnyékában
• Muhi Klára: Nem követeltük a lehetetlent Magyar ’68
NÉMETORSZÁG: ÓLOMÉVEK
• Schreiber András: Merénylet porszívóval Németország: 1968–77
• Vincze Teréz: Anyák, lányok, nővérek Ólomidő
ULRICH SEIDL
• Simonyi Balázs: Az osztrák beteg Ulrich Seidl, a provokátor
• Simonyi Balázs: „Nincsenek morális problémáim” Beszélgetés Ulrich Seidllel
PUPI AVATI
• Pintér Judit: Emlék-művek Pupi Avati
• Nevelős Zoltán: Baljós házak Pupi Avati horrorfilmjei
TÁVOL-KELET
• Géczi Zoltán: A háború filmművészete Kínai pantheon
• Baski Sándor: A Vörös Sárkány álma Egy másik Kína
• Teszár Dávid: Sziámi szintézis Apichatpong Weerasethakul
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: Obama és a Youtube Amerikai elnökválasztás
• Kemenes Tamás: Hofi háta mögött Kabaré a képernyőn
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: A kamillás hölgy Ralph Barton
KRITIKA
• Muhi Klára: Jobb későn…? Márió, a varázsló
• Pápai Zsolt: A Lajos, a Feri és sok füstölgő puskacső Para
• Csillag Márton: A kilátástalanság diszkrét bája Mázli
• Tüske Zsuzsanna: Csontváz az asztalfőn Gengszterek fogadója
MOZI
• Vajda Judit: Anna bekattanva
• Klág Dávid: Az árvaház
• Varró Attila: Elégia
• Parádi Orsolya: A szerelem határai
• Forgács Nóra Kinga: A zuhanás
• Schreiber András: A hazugság szabályai
• Baski Sándor: Csak egy szerelmesfilm
• Tüske Zsuzsanna: Tükrök
• Nevelős Zoltán: Sasszem
• Vízer Balázs: Ananász expressz
• Kovács Marcell: Törvénytelen
DVD
• Varga Zoltán: Egy amerikai farkasember Londonban
• Géczi Zoltán: CJ7 – A kis zöld látogató
• Alföldi Nóra: Öngyilkos szüzek
• Kovács Marcell: Két nővér

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmemlékezet

Ralph Barton

A kamillás hölgy

Molnár Gál Péter

A 20-as évek népszerű amerikai díszlettervezője rendezte meg a sztárkultusz első szatíráját: a legtöbb híresség a legkisebb területen – groteszk lelemény.

 

Az Amerikai Filmintézet gyűjteményében található, 33 perces Camille című némafilmet ifjabb Dumas drámájából, Ralph Barton rendezte, 60 nemzetközi híresség rögtönzött játékával. David Robinson Chaplin-monográfus hozta nyilvánosságra a Warner Brothers Nagyvárosi fények DVD extrái közt (2003). A főcímen a „cca. 1926”-os év áll. A filmben szereplő Molnár Ferenc azonban 1926 decemberében érkezett meg először New Yorkba, valószínű, hogy a hírességek tömegét felvonultató filmet csakis ezután forgathatták. Annál valóságosabb a későbbi dátum, mert Reinhardt társulatával – értelemszerűen a filmben résztvevő német rendező, színészével, Darvas Lilivel – csak 1927. november 17-én kezdték meg New Yorkban vendégszereplésüket.

Ralph Barton (1891- 1931) karikaturista, festő, díszlettervező, kritikus. Nem minden filmes gyakorlat nélkül fogott társasági filmjének leforgatásába: Rex Ingram Balzac-filmjének (Eugénie Grandet, 1931) technikai rendezője, valamint barátja, Chaplin filmjénél (A nagyvárosi fények, 1931) standfotósként működött közre. Ragadványneve szerint ő a legjobban fizetett művész. Kezdetben a Judge és a Puck illusztrátora, majd a Cosmopolitan, a Vanity Fair és a Life magazin közli Art Deco szerveződésű rajzait. Képei sorba rakva mintha egy Ziegfeld Folies nagy bevonulása volna pénztárcapukkasztó komplékkal, alkalmi kelmetobzódásokkal, sportos nagyestélyikkel, és tengerpartra alkalmas gálaruhákkal.

Barton párizsi kiképzést kapott. Varázslatosan vegyítette rajzain a könnyed francia részletmegfigyelések könnyű, racionalista mosolyát a megbízható yankee szerkezetekkel. Behízelgőn malíciózus pofával tudott asztalra tenni egy-egy frissen elkészült lapot, amelyen gondosan szíven szúrta híres modelljét, legérzékenyebb pontján. Ártatlan kedvességű, lehengerlően szeretetteli őszintesége után mákszem harag sem maradt a krétarajzával legépfegyverezett áldozatban. Barton gyengéden kivégezte modelljét. Az kivérzett önbizalommal, büszkén távozott, adalékként a megnyílt művészettörténet fél-halhatatlanságába.  

Barton festőileg kidolgozott karikaturista modora Beardsleyn és Modiglianin átszűrt jellegzetes látványvilág. A szoknyabolond Barton friss házasként éppen jókedvében volt. Színei élénkek és barátságosak, legfeldúltabb tömegeket ábrázoló lapjain is kompozíciós rend uralkodott. Képei, elbájoló rosszindulatukkal együtt, játékos kedvességgel teltek. Nem azt közölték, hogy a kéjhajhász társaságiak megvetendőek, csupán elképedtek: milyen nevetségesek! Barton fölfedezte a „legtöbb híresség a legkisebb területen” groteszk leleményét. Lapáttal hányta egybe a nevezetes embereket. Hemingwayt iszogatva, szivarfüstjét nyeglén az asztalnál helyet foglaló bika orrába fújva, dúsan hímzett torreádor-ruhában rajzolta meg, gyilkos jellemzőerővel. Kilóra rajzolta művészek telített fürtjeit. Tömegek műélveztek lapjain. Hegyekben konzumálták a művészetet. És a hollywoodi Coconut étteremben kiállították a jazz-korszak egyedi értékű művészeinek túltermelését.

A Kedd este a Coconut Grove-ban a Vanity Fair 1927. júniusi számában jelent meg. A híres hollywoodi étteremben a filmmogulok – Louis B. Mayer, Samuel Goldwyn, D. W. Griffith, Jesse Lasky, Cecil B. de Mille – közös étkezésre gyűlnek össze az Utolsó vacsora modorában. Másik asztalnál írók – a regényíró Theodore Dreiser, a divatos szatirikus újságíró H. L. Mencken, Anita Loos, a fotós Carl Van Vechten, feltűnik Clark Gable, Douglas Fairbanks jr., Mary Pickford és Eddie Cantor arca is.

Fontos szereplő Anita Loos – aki a Camille címszerepét is játssza – Szőkék előnyben könyvét Barton illusztrálta. Hatvany Lili bárónő a fenti címre magyarította a szaporakezű forgatókönyvíró, Anita Loos ügyes regényét: Gentlemen Prefer Blondes (1925). Az olimpiai játékok idején az Ile de France fedélzetén Párizsba tart két barátnő Little Rockból: a pénzéhes helyi szépségkirálynő Lorelei Lee és a férfiéhes Dorothy Shaw. A szőke mohó a pénzre, de frigid a szerelemre. A barna nimfomániás. Viszontagságaikat meséli el a regény. Sikere a következő évben a Times Square Theatre deszkáira hajtotta dramatizálását (1926). A következő évben filmet is forgattak belőle. Musicalváltozatát a Ziegfeld Színház mutatta be: 1949-ben az üvegvágó-élességű Carol Channing szőkéskedett Lorelei Lee szerepében. Howard Hawks megfilmesítette a musicalt (1953). Zene: Jule Styne. Táncok: Agnes De Mille. A barnát, Dorothyt, Jane Russel játszotta. A szőke Lorelei Lee-t Marilyn Monroe. A figura cinikus bölcseletét szabatosan kifejezte Jule Styne cinikus dala: Diamonds Are A Girl’s Best Friend. Könyvsikernél több Miss Loos könyve. Erkölcsi látlelet. Jule Styne dala antifeminista harci induló.

Lorelei címmel 1974-ben újból musical lesz a Palace Theatre színpadán, január 17-től november 3-ig. 320 előadás. Carol Channing Lorelei Leeként visít konferansz-szerepében, akár 15 éve, de a dalszövegeket átgyúrta Comden & Grenn. Anita Loos folytatta a Gentlemen Prefer Blondes sikerét. Megírta folytatását: But Gentlemen Marry Brunettes (1928). Az urak a szőkéket kedvelik, de barnát vesznek feleségül.

A filmben ugyancsak szereplő Nyikita Balijev 1922-ben Chauve-Souris kabarétársulatával New Yorkban kezd játszani, Bartontól rendel előfüggönyt. Moszkvában Sztanyiszlavszkijék Művész Színházában 1907 szilveszterén született meg a Denevér kabaré. A siker túlcsapott a színházon kívülre. 1908. február 29-én megnyílt Moszkvában a Denevér Kabaré, a Művész Színház színészei – Nyikita Balijev és Nyikolaj Taraszov vezetésével – a Kuznyeckij Moszt Trambl cukrászdájában.

A belvárosi utcában működik ma is a Művész Színház. Előfüggönyén a kiterjesztett szárnyú csehovi sirállyal. A kabaré előfüggönyén denevér szárnyalt. Az amerikai karikaturista 139 előkelő, rendszeres premierlátogató társasági ember képmásával szembesíti a premier-közönséget. Ott sorakoztak a színpadon, és szemben a nézőtéren a New York-i kávéházi népek, összevegyítve a színháziak portréjával, a premier-hírességekkel, írókkal, újságírókkal. Az előadásnak a függönyre felrajzolt-felfestett közönsége nem csak néző volt, hanem játszó. A városi kultúra részese. Erjesztője. Heroldja. Konzumálója.

A kereslet-kínálat bohémrendetlenségbe burkolt kajánsága fejezi ki a darabra kimért művészt. Gyári rendben tudja ki-ki a helyét. Szivarozva-pezsgőzve várnak becsomagolásukra, konzervdobozban tartósításukra. Megőrzik ikonográfiai fölismerhetőségüket. Elvesztett szabadságuk nyitja a konzervautomata nyelétől függ. Nincs szabadulás: fogyasztásra vannak csomagolva.

A filmnevezetességek arca megismétlődik Barton 1927-ben tervezett selyemruháján. A híres előfüggöny és a ruhaminta gondolati rokona a filmnek. A celebritások tömegméretben gúnyt hordoznak magukkal. A film nem parodizálja őket, de dokumentálja: mire képesek a hírességek a nyilvánosság érdekében.

Következik a Camille. A kaméliás hölgy hírességektől rögtönzött karneválja. Tótágasosan bolondos Barton karneváli ötlete. Amatőr-gyanúsan egybecsődít hírességeket a kamera elé, és ráveszi őket, rögtönözzenek valamit szeszélyesen kiosztott szerepük szerint. Beszéljenek néhány szót annak a szerepnek lelkéből, akit megeleveníteni kaptak. Vagy képviseltessék magukat egy játékos ötlettel, fintorral, taglejtéssel. Azzal, amivel kifejezni érzik kapott szólamuk vizuális lényegét. Erős akaratú művészként könnyed és kedélyesnek látszó képeit meghatározza az acélos szerkezet, bármily léha is témája, bármennyire belefeledkezett a fölkínált játékba, ügyelt a szerkezetre. Szigorúan alárendelte a részleteket az egésznek. A zsúfoltságban minden mozaiknak megszabott helye volt. Ismerte különféle korú, kultúrájú, gátlású szereplőit. Tudta, ki szeretne háttérbe húzódni és megőrizni rezerváltságát, hideg kívülállását. Ravasz jelmezekkel elaltatta éberségüket. Olyan maskarában állhattak kamera elé, amiben otthonosan érezték magukat, a többség saját biztonságos felsőruháját viselhette. Ő rendelte meg szabójánál. Tudta: illik társadalmi szerepéhez. Szűk secondokban mutatta őket. Nem rendelt melléjük szimbolikus állatokat. Ők lehettek személyesen a vadállatok. A szépművészetek fenevadjai, amint állatkertileg mutogatják őket.

Ingerlő a szereposztás. Paul Robeson kezdi a filmet hosszú némajátékkal. Ő ifjabb Dumas, a szerző. Színes bőrű még évtizedekig nem játszhatott amerikai filmben főszerepet, csakis inas-, sofőr-, földműves-epizódszerepet. A bestseller-ontó, aprótermetű, fürge Anita Loos, a némafilm-gigász Griffith forgatókönyvírója és a Gigi-musical szcenaristája volt a kaméliás hölgy. Szerelmesét, Armand Duvalt, a regény és drámaíró, kubista festő Charles G. Shaw alakította. Idősb Duval megszemélyesítése W. Somerset Maugham feladata lett. Az írók közül részt vett a mozis játszódásban Sinclair Lewis, Theodore Dreiser, Sherwood Anderson, A rab lélek című, 1926-ban kényes témájával feltűnést keltő színdarab szerzője, Édouard Bourdet, az író-színész vagy színész-író Sacha Guitry – akinek papája 18 éves korától A kaméliás hölgy felújításának Armandja volt, valamint sanzonett-színésznő felesége Yvonne Printemps.

Mutatványt egyetlen résztvevő kap: Chaplin. Mike néven sima fekete öltönyben előadja az Aranylázból a cipők táncát.

Moulay Youssef ben Hassan, a marokkói szultán játszotta a marokkói szultánt. Két drámaíró a külügyminisztériumból: Paul Claudel és Paul Morand. A daltoni „majomperben” a darwinizmus oldalát védő ügyvéd, Clarence Darrow. A kiadó Alfred Knopf, a karmester Serge Koussevitzky, Arturo Toscanini leánya: Wally Toscanini. A művészetpártoló gróf Jean-Marie és felesége – a Lanvin divatház leánygyermeke – Marie-Blanche de Polignac. Ők Molière Tolakodók (Les Fâcheux) komédiájából két lerázhatatlan udvaroncot rögtönöztek a felvevőgép elé. Morris Gest litván születésű színházi producer, ő vitte New Yorkba Balijev Denevér-társulatát, Sztanyiszlavszkijékat, és Reinhardték vendégjátékát. Továbbá a Revue de Paris riporternője, Denise Bourdet, Georges Lepape, a Jean Patou divatház illusztrátora, George Jean Nathan, a kor vezető színikritikusa. Chauncey Olcott színész, komponista, dalszövegíró. Ethel Barrymore, Dorothy Gish, Julia Hoyt, Pauline Starke, Patsy Ruth Miller, Aileen Pringle, Carmel Myers, Lois Moran, Fanny Ward amerikai színésznők és Darvas Lili Reinhardt-színésznő. Természetesen Max Reinhardt is. A francia új színház mestere, Jacques Copeau. És Molnár Ferenc. Életében nem készült róla nevetőarcú fénykép. Mindig rejtőzködőn komoly. Barton filmjében nevet. Jókedvűen, hosszasan vidám történetet ad elő, természetesen hangtalan szájmozgással, lévén némafilm. A mássalhangzó torlódású Drnskaqrsk szerep a főcím szerint. Ilyen szerep nincs ifjú Dumasnál. Sem regényében, sem a belőle készült pityeregtető színdarabban. A 33 perces film fondor tréfa. Az összegyűlt híres embereket nem manipulálta a rendező. Semmiféle trükköt nem alkalmazott a felvételek során. Vízszintes gépállásban, second plan, és tág second kivágásban mutatja a játékosokat. A hírességek a kamera előtt jellemüknek, választott társadalmi szerepüknek megfelelően viselkednek. A karikaturista legteljesebb ábrázolása: nem torzít a vonásokon. Magát az eleven embert mutatja meg az objektíven át modorosságaival, magáról képzelt pózaival, mesterséges méltóságteljességgel.

Barton filmrögtönzése szerint a karikatúra maga az ember.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/11 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9544