TelevízóAmerikai elnökválasztásObama és a YoutubeNánay Bence
Az internetes mozgóképek alapjaiban változtatták meg az amerikai elnökválasztási kampány természetét. Kérdés, hogy melyik elnökjelölt képes ezt jobban kihasználni.
Az idei amerikai elnökválasztás sokkal izgalmasabb, mint a korábbiak voltak. Mindenekelőtt most először nem két, idősödő fehér politikus verseng a Fehér Házért: Barack Obama, a demokrata elnökjelölt részben fekete származású, és 44 évesen minden idők második legfiatalabb megválasztott amerikai elnöke lehet. Továbbá ezúttal az Egyesült Államok nagy bajban van: a tőzsde összeomlóban, a bankrendszer súlyos válság szélén áll. Végül az utóbbi nyolc év politikai csatározásai miatt az amúgy meglepően apolitikus amerikaiak – akiket a múltban többnyire nem is igazán érdekelt, melyik elnökjelölt melyik párt színeiben indul – igazi kultúrháborús közegben találják magukat, amelyben a keresztény családi értékek, a militarizmus meg az evolúció tagadása áll szemben a már-már hippiket idéző háború-ellenességgel és környezetvédő hevülettel.
Filmes szempontból azonban a legfontosabb különbség az idei és a korábbi elnökválasztási kampányok között a média megváltozott szerepe. Ahogy annak idején a tévé megjelenése hatalmas hatással volt a kampánystratégiákra, az internetes orgánumok idén újabb fordulatot hoztak. Ennek a fordulatnak a legfontosabb jellemzője a választási klipek és más mozgóképes anyagok nagy bummja az interneten.
Némi háttérinformáció: az amerikai választási rendszer egyszerű, de igazságtalan: ha egy elnökjelölt, még ha fél százalékkal is, de megnyeri a választást egy államban, minden szavazatot visz. Emiatt az amerikai választások néhány államban – sok esetben néhány kisvárosban – dőlnek el: 2000-ben Floridában, 2004-ben Ohióban. A legtöbb állam vagy egyértelműen demokrata – mint például Kalifornia vagy New York állam – vagy pedig egyértelműen republikánus – mint Texas vagy Lousiana. A pártok nem pazarolják a pénzüket politikai hirdetésekre ott, ahol tudják, hogy vagy biztosan megnyerik, vagy biztosan elvesztik a választást. Tehát míg az ohiói tévénézők és újságolvasók ki sem látnak a választási hirdetések közül, New York államban – ahonnan én például a választást követem – az elnökjelöltek nem költenek pénzt a tradicionális médiára.
Mindez azonban megváltozott azzal, hogy az internet lett a politikai üzenetek legfontosabb hordozója. Pár hete egy politikai hirdetésklipet mindössze hatszor játszottak egy virginiai helyi tévében, mielőtt egy ténybeli tévedésre hivatkozva visszavonták volna: ez pár ezer nézőt jelent. Négy éve ezzel a dolog le is zárult volna, talán egy hibaigazító cikk jelent volna meg a helyi lapban. Idén azonban több millióan nézték meg a klipet csak a youtube.com-on, a legnagyobb internetes videómegosztón. Ez a változás óriási jelentőségű: a pártok nem hibázhatnak még helyi érdekű politikai reklámokkal sem, mert egy pillanat alatt globális botrány lesz a dologból, ami lehetséges szavazók millióit befolyásolhatja.
A kérdés tehát egyszerű: melyik párt képes jobban alkalmazkodni az új internetes média által megteremtett helyzethez. Obama és a demokraták helyzeti előnyben vannak: a republikánus elnökjelölt, John McCain bevallottan nem használja az internetet, de még emailt sem. Ráadásul Obama kampánya a kezdetektől az internetes generációra támaszkodott, és ennek megfelelően a kampány-bevételek nagy részét például kisösszegű online donációk teszik ki.
Az interneten terjedő klipek megváltozott szerepét szépen illusztrálja a republikánus alelnökjelölt, Sarah Palin meeglepetésszerű jelölésének fogadtatása. A hiperkonzervatív, evolúciótagadó Palin Alaszka kormányzójaként csaknem teljesen ismeretlen volt országos szinten. Jelölése után mind a republikánusok, mind a demokraták számára az lett a legfontosabb feladat, hogy saját céljaiknak megfelelő megvilágításba állítsák az alelnökjelöltet. Ez a demokratáknak sikerült, elsősorban azért, mert ők tudták kiaknázni az internetes mozgóképekben rejlő lehetőségeket. Palin jelölése után néhány órával már elkezdett keringeni az interneten egy pár hónapos felvétel, amelyben Palin a templomában szónokol, többek között az alaszkai olajvezetékek felújítására kérve a Mindenhatót. Azt is megemlíti, hogy mennyire büszke a fiára, aki egyik karjára Alaszka térképét, másik karjára Jézus nevét tetováltatta. A klipet napokon belül milliók nézték meg, és ez nagyban meghatározta a Palinról kialakított képet.
És további klipek bukkantak fel az alelnökjelöltről: interjúiból a legkevésbé sikerült pillanatok montázsa, Palin-paródiák és olyan felvételek, amelyeken hírességek (például Pamela Anderson, Lindsey Lohan, Matt Damon) fejezik ki lesújtó véleményüket Palinról. Fontos, hogy ezeket a klipeket nem az Obama-kampány terjeszti, hanem független magánszemélyek és szervezetek. A filmes szempontból egyik leghatékonyabb Palin-ellenes klipet például egy természetvédő szervezet rakta össze: véres farkastetemek képei vannak összevágva Palinéval, aki kormányzóként támogatta – sőt, maga is gyakorolta – a farkasok helikopteres vadászatát (ahol a farkasnak természetesen semmi esélye nincs).
Ezek a klipek persze nem csak és nem is elsősorban a youtube.com-on terjednek, hanem a hihetetlen mennyiségű politikai blogokon. És ez az internet politikai befolyásának másik fontos aspektusa. Többen olvasnak politikai blogokat ma Amerikában, mint néhány kivétellel bármilyen nyomtatott újságot. Itt megint csak a baloldal használja ki jobban az internet lehetőségeit A legbefolyásosabb demokrata-barát politikai blogok (huffingtonpost.com, talkinpointsmemo.com) olyan szerzőgárdával működnek, amelyet a New York Times is megirigyelne, és óriási forgalmat bonyolítanak minden nap.
E blogok tartalmának nagy részét videók teszik ki, melyek a blog szövegébe vannak beágyazva. És itt olyan videókat is lehet nézegetni, amelyeket szerzői jogok miatt a youtube-on nem: elsősorban tévéműsorokat, mint például a The Daily Show baloldali, illetve a The Colbert Report ál-jobboldali, de igazából baloldali politikai szatíráit. Ez a két műsor este 11 és 12 között kerül adásba egy kábelcsatornán, tehát a tévés nézettsége nem igazán számottevő. Mivel azonban a sikerültebb klipeket a blogok azonnal átveszik, ez a szellemes és kíméletlen politikai szatíra is milliókhoz jut el.
A politikai blogok elterjedése persze aggodalomra is adhat okot: e blogok nem tartoznak semmilyen médiafelügyelet alá, így gyakorlatilag azt írnak, amit akarnak. A jobboldali blogok hónapokon át cikkeztek arról, hogy Obama igazaból muszlim vallású (mint ezt a neve is mutatja), és valójában Amerika elpusztítására vágyó terrorista. A blogok miatt egyre több választó eféle pletykák és álhírek alapján dönt arról, kire fog szavazni. És a blogok videói miatt egyre több választó dönt paródiák és politikai szatírák és nem a hivatalos kampányklipek alapján.
Idén a kampányklipek is kicsit másmilyenek, mint korábban. Amerikában a negatív politikai kampánynak nagy hagyománya van. Idén azonban a republikánusok nemcsak negatív, de direkte félrevezető mozgóképekkel buzdítanak szavazásra. Egy fontos példa az a nagy vihart kavart klip, amely azt állítja Obamáról – aki igennel szavazott egy, a pedofilek elleni törvényjavaslatra –, hogy a szexre nevelést már az óvodában el akarja kezdetni. Mindezt olyan – kissé manipulált – Obama-fotók kisérik, amelyek a demokrata elnökjelöltet csorgó nyálú pedofilként reprezentálják. A videóról még a legfontosabb republikánus stratéga, Karl Rove is azt nyilatkozta, hogy kissé túllőtt a célon.
Az Obama-kampány meglepően tradicionális stratégiával próbálja ellensúlyozni a republikánus propagandagépezetet: Obama egyik kampányvideója a szokásos fél perces klipnél kétszer hosszabb, és egyetlen beállításból áll, ahol az elnökjelölt eléggé unalmasan, változatlan képkivágásban fejti ki öt pontos stratégiáját a gazdasági válság kezelésére. McCaint nem is említi. Ez a kampányfogás meglepőnek tűnhet, de itt megintcsak fontos az internetes mozgóképek szerepét hangsúlyozni. Obama azért teheti meg, hogy a pozitívumokra koncentráljon, mert az internet tele van a republikánusok negatív és az igazságot erőteljesen ferdítő kampányának vicces és kevésbé vicces kritikáival – paródiákkal, és például azzal a felvétellel, ahol a reggeli beszélgetőműsor, a The View amúgy joviális műsorvezetői keményen McCain arcába mondják, hogy hazudik. Az Obama-stáb felismerte, hogy a pártok politikai hirdetései ma már a politikai vélemény formálásának csak az egyik és nem is a legfontosabb elemét teszik ki.
Szintén e szempontból érdekes az első elnökjelölt-vita utóélete. A vita több mint másfél óráig tartott, pénteken este kilenckor, tehát a legnézettebb tévés időintervallumban. A nézők nagy része azonban a felmérések szerint nem nézte a vitát elejétől végéig, hanem ide-oda kapcsolgatott a a csatornák között. Maga a vita eléggé száraz és kiegyenlített volt és nem valószínű, hogy a másfél óra után sokan átálltak volna az egyik oldalról a másikra. És ezen a ponton nő meg az internetes mozgóképek szerepe. A másfél órás vitából már másnap pár perces összefoglalók készültek a megfelelő pártszimpátia alapján kimazsolázva az elnökjelöltek legjobb (és legrosszabb) pillanatait. Ezeket a klipeket egy nap alatt többen nézték meg, mint a vitát elejétől végéig.
A tanulság egyszerű és minden elkövetkező választásra nézve kulcsfontosságú. Nemcsak Amerikában, de Magyarországon is. Az internetes mozgóképek alapjaiban változtatták meg a politikai kampányok természetét. A kérdés az, hogy melyik párt hogyan képes kihasználni ezt.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1420 átlag: 5.4 |
 |
|
