Tarkovszkij utolsó, Svédországban forgott filmje nem ér fel legkiválóbb műveihez, de a legszemélyesebbekig igen. Intimebb, mint egy pszichoanalízis és bizalmasabb, mint egy hétpecsétes napló.

Az Áldozathozatal – a cím az életmű egyik vezérmotívumát idézi, így rögtön nagyfokú személyességet sugall – aprólékosan megszerkesztett jelentés egy kusza határhelyzet-élményről, fizikai, lelki és szellemi kihívásokban egyaránt bővelkedő életszituációról. Az Áldozathozatal egy végtelen elmagányosodása folytán az őrületig jutó, de onnan nem a kárhozat, hanem az üdvözülés felé induló művész története. Ebbe a történetbe a rendező beleírta a halál közelségével kapcsolatos tapasztalatait, a Szovjetunióban túszként fogva tartott édesanyja és fia hiányából fakadó elkeseredettségét, továbbá beszélt a feleségével megromlott viszonyáról és az emigrációs lét elviselhetetlenségéről is. Az Áldozathozatal mintha az összegzés szándékával készült volna, a kultúrtörténeti utalások (Bach, Shakespeare, Dosztojevszkij, Leonardo, Piero Della Francesca), valamint a Tarkovszkij saját alkotásaiból (Andrej Rubljov, Tükör, Sztalker, Nosztalgia) származó idézetek ezt jelzik.

Az Áldozathozatal fontos állomás a nyolcvanas évek európai művészfilmjében, igaz, nem éri el a Rubljov, a Tükör vagy a Sztalker színvonalát. Talán azért, mert olyasféle konceptualista megközelítés érezhető rajta, mint amilyet Tarkovszkij – nem sokkal a forgatás után – az általa annyira tisztelt Bergman filmjeinek sajátosságaként határozott meg a naplójában: „Adva van egy olyan világ, amelyikben semmi sem történik, a tárgyak gigantikus árnyat vetnek, bizonyos figurák átfutnak rajta. És ebben a jeges, tökéletesen fagyos, szimbolikus világban, feltételes atmoszférában egy teljes mértékben feladványként működő, teorémaként kidolgozott és bebizonyított szerkezet bontakozik ki.”

Ezzel a konceptualista közelítésmóddal, illetve a szintén Bergmant idéző kammerspiel-formával Tarkovszkij nehezen boldogult. Az ismeretlen terepen nehézkesen mozgott, és ez olyan meglepő megoldásokat szült, mint például a közelik megtagadása a színészektől (ez egy kamaradrámában jószerivel értelmezhetetlen) vagy a feltűnően ingerszegény környezet rajza (ez pedig Tarkovszkijtól idegen).

Ám épp a szerzőidegen elemek avatják kitüntetetten fontossá az életmű zárótételét. Különös, de a film abból eredően vált kíméletlenül pontos önportrévá, hogy nem lett remekmű: az Áldozathozatal egy zseniális képességeinek csak korlátozottan a birtokában lévő, ám elgyengülten is erős rendező munkája. Egy nagybeteg művész truffaut-i értelemben vett „beteg nagy filmje”.

Extrák: A kétlemezes kiadás második lemezén Michael Leszczylowski rendező 101 perces dokumentumfilmje található az Áldozathozatal geneziséről és a forgatásról. A Rendezte: Andrej Tarkovszkij című film a művészről és művészetéről szóló mozgóképek etalonjának számít.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 60. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9334

Cikk értékelése:

szavazat: 1341 átlag: 5.57