Mi vesz rá egy jóképű, kimagasló intelligenciával megáldott, sportban is sikeres, friss diplomás és jómódú családból származó fiatalembert, hogy 22 évesen mindent elhajítson magától, ami addigi életéhez tartozik, és útra keljen, bejárjon sok ezer mérföld országutat, és végül az alapvető túlélést tűzze ki célul Alaszka vadonjában? Christopher McCandless 1990 nyara és 1992 nyara között ezt az utat járta meg, és végül élete is ráment a vállalkozásra: holttestét a szállásul használt autobuszroncsban vadászok találták meg hetekkel éhhalála után. A téma nyilván azért ragadta meg Jon Krakauer író figyelmét, mert fiatalon maga is megélt hasonló kalandokat – ahogy azt a McCandless naplójegyzetei és a szemtanúk vallomásai alapján írt, magyarul is megjelent könyvében elárulja. És a téma valószínűleg azért keltette fel Sean Penn lelkesedését – ami kitartott tíz éven át, míg végül a McCandless család hozzájárult a film elkészítéséhez –, amiért minden olvasó, illetve néző megborzonghat pusztán az eset hallatán: a civilizált ember egyik alapvető vágya, hogy megszabadulva a társadalmi keretektől kívülről tudja szemlélni életét, és a maga természetességében és zavartalan szabadságban tapasztalhassa meg azt. A Mount Ventoux-t megmászó Petrarcától a földet körülmotorozó Ewan McGregorig nagy a hagyománya ennek a tevékenységnek.

Sean Penn eddigi három rendezői filmje (Indián vér, Menekülés az éjszakában, Az ígéret megszállottja) után az Út a vadonba ismét a szuggesztív képi megjelenítés és az erős színészi alakítások egyensúlyára példa, ám a hangvétel itt sokkal személyesebb. Szakítva Krakauer könyvének dokumentarizmusával, a forgatókönyvet is maga író Penn két párhuzamos idősíkon, de egyenként lineárisan beszéli el az alaszkai hónapok eseményeit, illetve a diplomaosztótól a nyugati kalandozásokon át az Alaszkába indulásig tartó csaknem két év eseményeit. Az Emile Hirsch által játszott McCandless mellett a fiú húga (Jena Malone) szolgálnak elbeszélőkként, kiegészítve a McCandless által olvasott szerzők, Thoreau, Tolsztoj, London, Paszternak műveiből vett idézetekkel.

Penn a történetet az emberi élet fő szakaszainak megfelelő fejezetekre osztja, amely egyértelmű értelmezését adja McCandless döntésének, aki mintegy megzavarodott számítógépet, újraindítja az életét, majd új, immár teljesen őszinte kapcsolatokon keresztül építi újjá önmagát, hogy végül eljusson a bölcsesség megszerzéséig – nem eltagadva azokat a pontokat, ahol a fiú a különcségen túl a józan ésszel is szakított. Az útközbeni találkozások nemcsak a főhős fejlődéstörténetének állomásai, hanem kettős tükrökként működnek: legalább ugyanannyit mondd el a kalandról az, ahogy a McCandless-szel való találkozás során az epizódok szereplői saját életük végleg elveszített vagy még választható lehetőségeivel szembesülnek. Az út így már nemcsak a fiú által megélteket jelenti, hanem a munkavezető (Vince Vaughn), a hippi asszony (Catherine Keener), az öregember (az alakításáért Oscarra jelölt Hal Halbrook) saját történeteit is, illetve azt a lelki szenvedést, ami az otthon maradt szülők számára jelenti a megváltás lehetőségét abból a képmutatásból, ami a fiú döntését kiváltó legnyomósabb okként jelenik meg.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9325

Cikk értékelése:

szavazat: 1084 átlag: 5.48