Reggeli a PlútónKomoly, komoly világMuhi Klára
Glamrock és IRA-bombák. Neil Jordan érzelmes, tragikomikus, zenés pikareszkjének hőse transzvesztita-Candide.
A kétezres évek terrorakcióitól elkínzott angol, amerikai vagy magyar nézője Neil Jordan új filmjét nézve szinte megnyugszik: nem volt ez másként régebben sem. Sőt, a hatvanas-hetvenes évek Dublinje, Londonja tán veszélyesebb világ volt, mint a mai.
A világhírű ír rendező filmjében az IRA akciózik ezerrel, diszkó repül a levegőbe (transzvesztita hősünkkel együtt), autó robban, megölve hősünk barátját, egy ártatlan Dawn-kóros fiút, minden ír forrong, tüntet, még a rock- idolok is fegyvert rejtegetnek. Cserébe persze az angol rendőrség is brutálisabb, mint valaha – hősünket tévedésből félholtra verik, de az IRA-tagok is ölik egymást, egy másik havert például kivégeznek a saját harcostársai.
És Dublin vagy London még egészen élhető mondjuk egy ír kisvároshoz képest, ha a sors csele folytán a helyi plébános és házvezetőnője törvénytelen nászából oda születtél, s fiú létedre lányruhákban akarsz járkálni.
Az erőszakos elemekkel, terrorizmussal és szexuális furcsaságokkal telitömött Reggeli a Plutón azonban nem a hajdan kultuszfilmmé lett Síró játék folytatása. Neil Jordan itt már nem hullajt könnyet az elbaltázott ír–angol viszonyok miatt, s főként nem tesz fel bonyolult, megválaszolhatatlan kérdéseket.
A Patrick McCabe azonos című bestsellere és saját fiatalkori élményanyaga alapján készült Reggeli a Plutón gyors ritmusban lapozódó, érzelmes, tragikomikus, zenés pikareszk, melynek egy tündéri ártatlanságú fiú-lány, Patrick Braden az igazi találmánya. Ez a transzvesztita Candide – Neil Jordan szerint – ugyanazzal a megátalkodott optimizmussal nézi maga körül az őrületet, mint Voltaire 18. századi figurája. S mégis, vagy tán épp ezért, szinte egyetlen testi-lelki karcolás nélkül ússza meg a vadabbnál vadabb epizódokat.
Patrickot a kék szemű fiatal angol sztár, Cillian Murphy alakítja, egészen frenetikusan, aki láthatóan nem arra koncentrált, hogyan tüntesse el gesztusaiból a férfiasságot, inkább arra összpontosított, hogyan építse fel ezt a gyengéd, kiszolgáltatott, mégis ellenálló lelket, mely – mint grapefruitmag a dzsuva közepén – a film végéig romlatlan marad. Zenés-szexuális odüsszeiája során – vándor glamrock bandához verődve vagy a szexuális piac sivatagában – Patrick mindenkihez odadörgölőzik, akitől csak egy kis törődést remél. Szent Cicusnak hívja magát – a katolikus neveltetés nagyjából ennyi nyomot hagy rajta –, s naivan álmélkodik ezen a „komoly, nagyon komoly” világon.
Szent Patrick Cicus egyfolytában beszél, énekel – magában vagy másokhoz –, fantáziál például arról, hogyan tudná parfümjével hatástalanítani kis barátja gyilkosait, az egész terrorista bagázst. Vagy épp regényt ír, A herceg és a tejsodó (!) címmel. Mindeközben pillanatra sem feledkezik meg igazi feladatáról, fellelni Fantom Ladyt, valamikor Londonba bitangolt szép szőke mamáját.
S a napló formában szerkesztett „nevelődésfilm” tán legjobb jelenete, amikor kérdezőbiztosnak öltözve (Margaret Thatcher stílusában) London egyik legunalmasabb kispolgári szegletében meg is találja.
Egyetlen epizód erejéig Jordan a Síró játék remake-jét is megcsinálja, amikor összehozza Patrickot egy illuzionistával, akit Stephen Rea, a Síró játék egykori főszereplője alakít. S az ír Cipolla és a lány – aki sajnos fiú – kis híján egymásba szeretnek. Szép közös színpadi számukban Patrick átlőtt kivehető szívéből csorog a piros művér…
A Reggeli a Plutón jeleneteiben annyira összeérnek a tragikus, komikus és költői elemek, hogy igazán nehéz eldönteni, a film vad egyvelege Jordan kétségbeesését vagy inkább optimizmusát tükrözi. Voltaire annak idején nem jókedvében írta a Candide-ot, annyi bizonyos.
Amit biztosan érzünk, hogy a rendező elementáris élvezettel kavargatja ezt a színes zenés poszthatvannyolcas melanzsot, melyben barkós glamrockerek, veszélyes vén kéjencek (Bryan Ferry), észbontó rucikban császkáló vastagcipős csajok, idegbeteg terroristák és robbantgató gonosz öregasszonyok akcióznak a Chirpy Chirpy cheep cheep, a Fly, Robin, fly és még seregnyi hetvenes évekbeli sláger ritmusára.
Szent Cicus pedig néhány merész sztori-fordulat után tulajdonképpen anya lesz. A kis jövevény – akinek egy tarkón lőtt IRA-aktivista a papája, fekete a mamája, s egy amúgy jóságos transzvesztita lett a nevelőanyja – a film utolsó snittjén aranyos gombszemével – hál’ istennek – határtalan optimizmussal néz a világba.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1182 átlag: 5.46 |
 |
|
