KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Vilnius

Krimik, mesék és a valóság

Székely Gabriella

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

Az idei szovjet össz-szövetségi filmfesztivál szenzációja a kétrészes Teherán, 43 volt. A sikerre való tekintettel megismételték a vetítést, a közönség valósággal megostromolta a mozit, hogy láthassa a szovjet–francia–svájci koprodukcióban készült politikai krimit. A rendezői páros, Alekszandr Alov és Vlagyimir Naumov, csakúgy, mint tavaly Alekszandr Mitta a hamarosan nálunk is bemutatandó katasztrófafilmjében, vonzó és divatos műfaji formát ültetett át hazai környezetbe.

A Teherán, 43 esetében az adaptáció bonyolultabb folyamat lehetett, mert a történet szálai szerteágaznak. A főhős szovjet felderítő, aki meghiúsítja az 1943-as Teheráni Konferenciára érkező Sztálin, Roosevelt és Churchill ellen tervezett német merényletet. A helyszínek is váltogatják egymást, hol Moszkvában, hol Párizsban, New Yorkban vagy Londonban vagyunk. A történelmi idők is változnak, a jelen eseményeibe beleszólnak a 43-as fordulatok, egyszer az egykori felderítő emlékezik vissza a párizsi kávéház teraszán a forró teheráni napokra, meg a bájos francia tolmácsnőre, akitől elszakította a történelem. Máskor a merénylettel megbízott hivatásos bérgyilkos idézi fel, szintén párizsi rejtekhelyén a háborús időket. Aztán archív felvételeken is leperegnek előttünk az események. Ezekért a filmtekercsekért folyik ugyanis a kétrészes hajsza. Párizsban egy sajtókonferencián bejelentik az újságíróknak, hogy a merénylet-tervezet szülőatyja megjelenteti visszaemlékezéseit, és nyilvánosságra bocsátja a dokumentáló felvételeket. A túlélő háborús bűnösök, a jobboldali terrorista szervezetek akcióba lépnek, gépeket rabolnak, túszokat szednek, keresik a rejtőzködő visszaemlékezőt. A lövöldözésnek a villanásokra feltűnő Alain Delon is áldozatul esik, egy lelkiismeretes párizsi nyomozó szerepében. Közben szép színes felvételeken láthatjuk a mai Párizs, London, New York, Moszkva belvárosát, és csodálhatjuk Andrej-Andrét, bölcs vakmerőségéért, akinek egymaga sikerült akkor, 43-ban, Teheránban elhárítania a végzetes lövéseket.

A Vilniusban bemutatott filmek többnyire azonban csendesebb, hétköznapibb izgalmakat kínáltak, mint például az Átkelés közben lovakat nem cserélünk, szintén kétrészes, és ugyancsak Moszfilm produkció. A nehezen fordítható cím orosz közmondásra utal, és egy minisztériumi vezető szájából hangzik el, így indokolja, miért nem váltja le az egyik nagy építkezés igazgatóját. Az igazgató a nehéz emberek fajtájából való, küzd az igazáért, hisz nagyszabású terveiben, a munkások rajonganak érte, ám némi nézeteltérés támad közte és egyes vezető munkatársai között. A vita a minisztériumi tárgyalóasztalnál gyűrűzik tovább, az igazgató szívrohamot kap. Közben magánéleti konfliktusai is vannak, javakorabeli nős ember létére beleszeret fiatal kolléganőjébe. Végül is a munkahelyi gondok elrendeződnek, hiszen valójában mindnyájan egyet akarnak, hogy gyorsan és gazdaságosan felépüljön a hatalmas beruházás. A szerelmi történet megoldását a fantáziánkra bízza a rendező, Gavril Jegiazarov. Az alkotók egyébként meglepetéssel szolgálnak a magyar nézőnek: egyszer csak a vásznon feltűnik a Hősök tere, a Lánchíd, a Duna-Intercontinental képe. Az igazgató olaszországi hivatalos tárgyalásainak forgatási helyszínéül szép fővárosunkat, Budapestet választották.

A munkahelyi demokráciát, a vezetők és munkások viszonyát egyébként sok, a mai valósággal közvetlenül foglalkozó film vizsgálta. Egyik jellegzetes példája ennek a filmtípusnak a Titkos szavazás, a leningrádi stúdió produkciója. A rendező, Valerij Gurjánov két vezetőt, egy kolhozelnököt és a helyettesét választotta hőséül. Az idős elnök, aki szigorúan és következetesen irányítja a falu munkáját, megbetegszik, és fiatal helyettese kezébe kerül a hatalom. Az ifjú szakember másfajta módszerekkel dolgozik, túlságosan engedékeny, nem tud rendet tartani. A felvágott nyelvű parasztasszonyok például úgy döntenek, hogy nem kezdik a szokásos időben a reggeli munkát, mert az túlságosan korán van, ők meg végig akarják nézni az esti tévéműsort; a fiatalember pedig elfogadja akaratukat. A sok apró, meggondolatlan változtatás kárára válik a kolhoznak, és a tagság titkos szavazással visszahívja a közben felgyógyult szigorú elnököt.

A jelen mindennapjaiból évszázadokkal röppent vissza Szergej Geraszimov monumentális történelmi képeskönyve, a Péter ifjúsága, mely Alekszej Tolsztoj Nagy Péter című regényének első feléből készült, a Gorkij Gyermekfilm Stúdió és az NDK-beli Defa közös vállalkozásában. Részletező pontossággal, ráérősen bonyolódik a nagy cár viharos gyermekkorának és tanulóéveinek története, és közben az az érzésünk, mintha közönségét tévesztette volna el az idős és tapasztalt rendező. Mert a gyerekek aligha élvezhetik a bonyolult történelmi utalásokkal teletűzdelt, lassúdad történelmi krónikát, a felnőtt néző pedig a könyvillusztrációnál többet szeretne megismerni Nagy Péter korából.

A filmes csillagok állása, úgy látszik, az idén nem kedvez a fesztiváloknak. A Filmvilág szorgalmas olvasói nyugat-berlini, vagy sanremói beszámolónkból is szerény nemzetközi termésről értesülhettek, és sajnos ez a vilniusi találkozó se nagyon sorakoztatott fel igazán érdekes alkotásokat. Szerepelt azonban a műsorban két különös film, egy örmény és egy ukrán, tulajdonképpen mind a kettő mese, vidám meg szomorú, melyeket igencsak szívesen látnánk viszont a magyar mozikban.

Henrik Malján Pofon című filmje a század elején játszódik egy kis örmény városkában. A furcsa groteszk történet leginkább a grúz mesterek világához hasonlítható, egy mulya fiatalember házassági kísérleteiről és nehezen megtalált szerelméről szól. Az árva kisfiút egy jólelkű ló-, helyesebben szamárszerszám-készítő mester meg a felesége fogadja örökbe. A gyerek semmire se alkalmas az iskolában, a számokat meg a betűket is nehezen jegyzi meg, álmodozó szemeivel az eget fürkészi, a magasan szárnyaló madarakat lesi áhítattal. Aztán az apa (a remek Frunzik Mkrtcsjan játssza, akit a Miminóból ismerhetünk) kínkeservvel megtanítja saját mesterségére, hogy legyen kire hagynia kis üzletét. A mama, Szofiko Csiaureli pedig nekilát, hogy asszonyt szerezzen a fiúnak. A máléképű legény azonban senkinek sem kell, mindenhonnan kikosarazzák, míg egy este barátja elcsalja az újonnan nyílt nyilvánosházba, ahol is rátalál a boldogságra egy angyalarcú lány személyében. Szembeszáll a városka megvetésével, először az életében sarkára áll, még egy pofont is lekever a gúnyolódóknak (persze nem is érti pontosan, hová kopogtatott be azon a mámoros éjszakán), és ölébe kapja kedvesét. Boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Jurij Iljenko Erdei dala is a szerelemről mesél, de a mulatságos huncut grimasz helyett sötét tónusú tragédiát fest a vászonra. Az elfelejtett ősök árnyainak nagyszerű operatőre, a Fekete tollú fehér madár rendező-operatőre most egy klasszikus ukrán verses drámát filmesített meg, ezúttal is saját költőien stilizált fényképezésében. A Tavasz Tündére beleszeret a szépen furulyázó favágófiúba, és hiába inti a Föld meg az Erdő Szelleme, leveti tavasz-ruháját, és beköltözik szerelmével a kis erdei házikóba. Törékeny tündérujjaival rőzsét szed, füvet kaszál, vékony derekával napestig hajladozik a mezőn. A fiú azonban hamarosan ráun áttetsző szerelmére, és egy csalfa nevetésű vaskos parasztlány kedvéért elhagyja őt. A Tavasz Tündére dideregve bolyong a behavazott erdőben, nincs visszaút a gondtalan tündérvilágba. A Föld szelleme megbünteti ugyan a fiút, meg a csábító új asszonyt is, ám a nagy igazságosztás után is csak boldogtalanság marad a nyomában.

Iljenko filmversének borongós hangja kicsengett a fesztivál műsorából, látomásainak nyomasztó emléke megragadja a nézőt. Olyasmit hiányol a világban, ami nélkül valóban nehezen lehet csak élni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 34-36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7397