KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita

Vita a filmforgalmazásról

A mozinak keressünk filmet!

Nagy Sándor

Érthető érdeklődéssel olvastam dr. Gombár Józsefnek, a MOKÉP igazgatójának a filmforgalmazásról szóló tanulmányát. Sok megállapításával egyetértek, eggyel azonban vitatkozni szeretnék, mégpedig azzal, miszerint „a vállalati koncepciók” a „kiemelt műsorpolitikai kérdésekben az országosan egységes elvek megvalósítását teszik labilissá”.

A mozinézés gyakorisága a fővárosban jobb, mint az országos átlag. 1980-ban a budapestiek 8,17-szer voltak moziban, az országos átlag 5,48. Vállalatunk éves látogatói szám teljesítésére kötelezett, és ez azt jelenti, hogy az év mindegyik napján átlagban több mint 40 ezer nézőt – egy közepes város teljes lakosságát – kell vendégül látnunk. Meglevő, adott mozihálózattal rendelkezünk, és ez nem csak vágyaink szerint válik jobbá és mássá. Bizonyítható, hogy a fővárosi mozik állapota és színvonala az elmúlt öt évben sokat változott. Számos felújított, korszerűsített mozival gazdagodott a főváros, a kelenföldi lakótelepen felépült az Olympia mozi és megkezdhettük Kispesten a VI. ötéves terv új mozijának, a Hunyadinak a létesítését. Nem rajtunk, hanem anyagi lehetőségeinken múlik, hogy ez a felújítási folyamat, sajnos, mostanában lelassul. (Ismereteim szerint a megyei moziüzemi vállalatok által gondozott mozik állapota sem jobb, így tehát illúzió volna arra gondolni, hogy a szerény fejlesztési alapok megyék, illetve vállalatok közti átcsoportosítása javítana a helyzeten. Ellenkezőleg, még a helyi érdekeltségeket és kezdeményezéseket is tovább csökkentené.)

Változtattunk a mozistruktúrán is, speciális mozikat, új filmterjesztési formákat hoztunk létre. Beszélhetünk már stúdió- és egyéb speciális mozikról, élőműsorral összekapcsolt filmrendezvényekről, a társművészetek fejlődését bemutató, évenként több mint 100 – mozikban rendezett – kiállításról és különböző rétegekhez szóló, alkalmakhoz kapcsolódó vetítésekről. Van már ovi-mozi és mese-mozi, iskolai – tananyaghoz is kapcsolódó – filmvetítés. Rendszeresítettük a szocialista brigádok mozibérletét, és sikeres a nyugdíjasok mozibérlete is. Van társadalmi vetítés, filmklubhálózat és növekvően eredményes a FŐMO filmvetítő szolgálatának munkája. A FŐMO-t Budapest nagyvállalataival, művelődési intézményeivel több mint 50 együttműködési szerződés köti össze. Kapcsolatot építettünk ki a különböző közművelődési fórumokkal. Túlzás nélkül mondhatom, hogy Budapest politikai, közművelődési szervezetei ma már saját kulturális intézményüknek tekintik a filmterjesztést.

Különös gonddal forgalmazzuk a magyar filmeket, az új alkotások bemutatására a legjobb, illetve a film számára legmegfelelőbb mozijainkat ajánljuk fel. A Magyar Filmek Moziját áthelyeztük a Bányászból a Tanácsba, ahol jobbak a lehetőségek. Az új alkotásokat rendezői és színészsorozatokkal, külön kiadványokkal népszerűsítjük. A régebbi magyar filmek népszerűsítése érdekében létrehoztuk a Szikra-pódiumot, valamint a „nosztalgia” sorozatot. A megyei moziüzemi vállalatok egy része mérlegeli a várható közönségfogadtatást, a FŐMO azonban minden magyar filmet műsorra tűz.

A látogatottság alakulásában kétségtelenül több tényező játszik szerepet: az életmódváltozás, a mozik állapota, az előadásszám, a propaganda és a szervezés hatékonysága – azonban mégiscsak a filmé a főszerep. A közönség a filmért megy a moziba. Lehet a mozi szép, kényelmesek a székek, ha érdektelen a film, üres a nézőtér. (Az értékes és színvonalasan szórakoztató filmek nézőszáma nem is csökkent, vagy csak kisebb mértékben.) Sajnos kevés a tartalmas, a színvonalasan szórakoztató alkotás és különösen kevés a 14 éven aluli korosztály igényeit kielégítő film. Az új filmek bemutatási ideje központilag meghatározott, gyakran nem alkalmazkodik a filmterjesztés szükségleteihez. Ennek következménye, hogy sokszor a belterületen a bemutató mozik műsoráról le kell venni a még érdeklődésre számot tartó filmet, az újabb filmek bemutatása végett. A műfaji változatosság meghatározó. Tudományos-fantasztikus film, igazi western, kosztümös kalandfilm alig-alig van, újabban egy-kettő. Szerintem még nem sikerült biztosítani a kívánatos változatosságot. Más oldalról is problémák vannak: az alkotói sorozatoknál sok esetben csak 2–3 film áll rendelkezésünkre, gyakran használható kópia sincs. A régebben megjelent magyar filmek törzsállománya – a MOKÉP erőfeszítései ellenére is – hiányos.

Mi is áttekintettük a filmforgalmazás továbbfejlesztésének irányát a 80-as évtizedben, és elkészítettük a FŐMO távlati tervét. „A filmforgalmazás túlzottan decentralizált (megyei, fővárosi szerkezetre épülő) rendszere az alapfeladatok ellátásában is sok problémát okoz”_ – írja tanulmányában a MOKÉP igazgatója. Vajon ez az igazi baj? És egyáltalán elláthatja-e valamilyen országos központi vállalat a filmforgalmazást és a mozizást az életmódban, műveltségben, igényekben – a kiegyenlítődésre való törekvés ellenére ma még – igencsak eltérő megyékben és városokban? Lemondhatnának-e a vidéki forgalmazók a megyei, a FŐMO pedig a Fővárosi Tanács, valamint a helyi társadalmi szervek segítségéről, anyagi, erkölcsi és kultúrpolitikai támogatásáról? Véleményem szerint nem!

A filmforgalmazás fejlesztésének tartalékait mi a műsorpolitikai rendszer változtatásában látjuk. Mert hogyan értelmezzük ezt a kijelentést: „az egész országban azonos tartalmú egységes műsorpolitikát kell követni”. Úgy, hogy még tovább kell központosítani a filmforgalmazást? A MOKÉP által kialakított filmátvételi és filmellátási rendszer lényegében tíz éve változatlan. Itt sem ártana a „hagyományosan őrzött” gyakorlatot megváltoztatni. Az országos műsorpolitikát a MOKÉP határozza meg: a filmek megjelentetésével. Ezt a moziüzemi vállalatok kénytelenek követni, mert a vállalati terv, a filmforgalmazási feltételek, a filmenként megadott látogatói alapszint és preferáció erre ösztönzi őket. S így a filmforgalmazók tevékenysége ezzel be is határolódik.

A filmeket a MOKÉP vásárolja, meghatározza a bemutatási idejüket, kópiaszámukat, mely a nyersanyaggondok miatt az utóbbi időben csökken. A filmműsor műfaj és színvonal tekintetében egyenetlen. Mire van tehát szükségünk? Mindenek előtt nagyobb választékra, stúdiófilmekre, gyerekfilmekre és színvonalas szórakoztató filmekre. Az a műfajbeli gazdagság, ami például a könyvkiadásban tapasztalható, miért nem valósítható meg a mozizásban? Ismerjük az anyagi korlátokat, mégis felvetjük, miért kell mindig az átvett filmeknek keresni a mozit, ahelyett, hogy – legalább időnként – egy-egy sajátos profilú mozinak is vásárolnánk? (Mint például a Filmmúzeum.)

A műsorpolitika alakításában vállaljuk és igényeljük a nagyobb önállóságot. Célszerű volna, ha a forgalmazókat is rendszeresen belevonnák a filmválogatásba és az elosztásba. Azért, hogy igazán együtt tudjunk dolgozni, a közönségért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7391