KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Balázs Béla filmkritikái – először magyarul

Polikuska

Balázs Béla

 

Ez az első film [Rendezte Alekszandr Szanyin, 1919 – A szerk.], amit az új Oroszországban készítettek. Első bizonyítéka az újból megkezdett munkának, amivel az oroszok Európa kulturális és művészeti életében ismét részt kívánnak venni. Ám hogy egyáltalán elfogadják, az új Oroszország művészetének gyalázkodó előítéletek szögesdrótakadályát kellett áttörnie. Ezt a filmet annyi odaadással és buzgalommal készítették, mint amennyi a szögesdrótakadályok megrohamozásához szükséges. A legnagyobb nyomor idején, fűtetlen műtermekben fázva és éhezve készítették el az oroszok ezt a filmet, hogy megmutassák, joguk van arra, hogy Európa elismerje őket. Ami diplomatáiknak ezidáig nem sikerült, azt most elérték a művészek az első rohammal. A filmet tavaly mutatták be Berlinben, és ami még nem fordult elő soha, azokban az exkluzív irodalmi körökben is a legnagyobb és a leghangosabb tetszést aratta, melyek mindeddig méltóságukon alulinak tartották, hogy tudomásul vegyék a filmet. A Polikuska aratta az utóbbi éveknek ha nem is a legnagyobb, de minden bizonnyal a legjelentősebb, legfontosabb sikerét.

A történet egy Tolsztoj-novellán alapul, és rendkívül egyszerű. Polikuska, ez a szegény és naiv jobbágy, iszákos is és tolvaj is. Úrnője meg akarja javítani, jó útra kívánja téríteni, és ezért rábíz egy nagyobb összeget. A szegény, boldog és büszke Polikuska, akit megváltottak megalázottságától, és aki egy új élet kapujában áll, útközben elveszti a pénzt. Nem is kísérli meg, hogy magyarázkodjék, hisz ki hinne neki. Fölakasztja magát. Aztán látunk még néhány egymással lazán összefüggő képet, milyen butító nyomorban éltek az előző kor orosz parasztjai, mintegy azért, hogy a történet véres és sebző élét egy lágyabb, s így általánosabb bánat vegye körül.

A történet rövid és szikár, de az igazi filmben sohasem a történet csontváza a fontos, hanem a rátapadó izom és az illatos, életet sugárzó bőr. Ezek teremtik meg az életteli alakokat, azokat, akik a képeken születnek meg, az élet légkörét, mely elsuhanó fényekből és árnyakból, apró mozdulatok ritmusából tevődik össze. Az a figura, akit Moszkvin e filmben megteremt, az maga az orosz paraszt, a maga földhözragadt, de gyermekien tiszta voltában, melyben egy ősi, hatalmas és szent nép lelkének ősformái megjelennek. A misztikus, de életet árasztó orosz anyaföld illata, mely Tolsztoj és Dosztojevszkij soraiból árad, e filmben képpé sűrűsödik. (A jó filmben mindig csak az látható, amit a sorok között olvasunk!) E nagy orosz poézis lelke (akár irodalomban, akár filmen) egy különös naturalizmus. Ezt a szeretet naturalizmusának nevezném. Dosztojevszkij Félkegyelműje jelenti ki: „Szeretni annyit jelent, mint látni.” Amit az ember szeret, azt jól is ismeri, és gyengéd figyelemmel ügyel a legkisebb dologra is. Egyébként a gyűlölet naturalizmusa is létezik. De a paraszti viselkedés és a paraszti élet ezernyi apró és megható megfigyeléséből e filmen a néppel együttérző szeretet sugárzik, mely a felszínen mindennek meleg lírai hangot kölcsönöz. Amikor Polikuska, mielőtt felakasztaná magát, gyermekeit a kereszt jelével titokban megáldja, és sapkájában még egvszer a pénzt keresi, akkor ezek nem jóhiszemű, hanem „jószívű” megfigyelések, egy költő szívének megfigyelései. E közvetett líra nagysága abból táplálkozik, hogy meghat, de nem szentimentális. Az érzelmekre hat, anélkül, hogy néven (az olyannyira elkoptatott és olyannyira általános néven) nevezné őket.

Sajnos helyszűke miatt nem ismertethetjük a rendezés minden apró mesterfogását. Csupán Polikuska álmát szeretném kiemelni, mert ilyen nagyot eddig a film történetében nem alkotott rendező. Polikuska azt álmodja, hogy a pénzeslevelet átadja az úrnőnek, miközben mindenki dicséri és magasztalja. Ezekben az álomképekben nincs semmi a megszokott értelemben vett álomszerű fantáziából, semmi olyasmi, ami ne történhetne meg ugyanúgy a valóságban. És mégis félreérthetetlenül álomképek. A különös, lebegő és valószínűtlen álombéli boldogság e képeken bensőségessé válik. Nem a felszín cifrázata, hanem az arcok, a mozdulatok, a csoportok és testtartások sugározzák felénk egy másik világ idegen álomfényét. Az álom, fiziognómiáját ragadta meg az a film, a leírhatatlant fogalmazta képpé. És bár a felvételek technikai szempontból nem kielégítőek és elmaradnak a mi nyugati technikánktól, ennek az orosz művészetnek a rendkívüli komolysága megelőz bennünket.

 

Der Tag, 1923. november 27.

Zalán Péter fordítása


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6694