John Milius mintha csak a Missziót forgatná újra Borneón, a második világháború idején. Az amerikai hadseregből – a corregidori vereség után – dezertált Learoyd a dajakok királyaként próbál háborúságtól mentes, idilli életet élni az őt vezetőjükké fogadó s elfogadó őslakókkal együtt.
A fehér ember civilizációjának eszmei és hatalmi agresszivitása – két brit ejtőernyős személyében, kiknek feladata a japán megszállók ellen fellázítani a bennszülött törzseket –, itt is utoléri. Módjában áll hát más szemszögből átérezni a felelősséget, mely a „fehér civilizációt” a keresztes háborúktól a gyarmati hódításokon keresztül a legújabbkori zsidóüldöztetéseken át a megtámadott és felforgatott harmadik világgal szemben terheli. Learoyd „az istenek kegyeltje”-ként megússza fehér testvérei „társadalomrendezési” mániáját. Anélkül azonban, hogy tapasztalatai birtokában absztrakt vagy pláne reális utópiát vázolna föl a világ optimális működésére, megszökik a hadbíróság felé vezető hajóútról, s öles karcsapásokkal célozza meg a Szunda-szigeteket.
