KönyvRómai szalonbeszélgetésekBársony Éva
Találó címet adott könyvének Máté Judit – A Cinecittà szalonja –, függetlenül attól, hogy az olasz filmvárosnak van-e egyáltalán szalonja, vagy esetleg ott is a póriasabb büfé szolgál társalkodóhelyül. Máté Judit, aki külföldi tudósító feleségeként nem hagyta ki az Olaszországban töltött évek kínálta lehetőséget, az itthoni lapokban közölt, s most kötetbe foglalt forgatási riportjai, beszélgetései tanúsága szerint bejáratos lett a Cinecittàba. Sok ismerősre tett szert az olasz filmélet irányítói és művelői között, elképzelhető lenne tehát, hogy ilyen szerencsés helyzetből leírást kapjunk a legendás olasz filmgyárról, a technikáról, műtermekről, munkamódszerről, gyártási rendszerről és így tovább. Meggyőződésem, lenne ez annyira izgalmas olvasmány, ügyesen megírva, mint egy ruhátlan szerepekben befutott ifjú hölgy lelkének és házastársi gyengeségének taglalása. Még egy kicsit izgalmasabb is, talán. Tehát: miért találó szó a szalon? Egy büfében megbeszélnek, vitatkoznak, tárgyalnak, netán egymás torkának esve veszekednek is a beszélgetőpartnerek. A szalon más. A szalon finom hely. Ott cseveg az ember, illemtudóan. És persze jól értesülten pletykálkodik is. Vagy, mert sznob, vagy, mert nem akar annak látszani. Tehát elejt egy-két intimitást erről-arról, hogy megfeleljen a várakozásnak. Ám vitába keveredni, ellentmondani, kételyektől vagy érdeklődéstől hajtva a felületnél mélyebbre bekíváncsiskodni – nem, azt nem. Az nem comme il faut egy szalonban. Jobban mondva: szalonképtelen.
Máté Judit könyve, amelyben az olasz filmvilág 21 kiváló és kevésbé kiváló tagja szólal meg, összhatásában ilyen illedelmes szaloncsevegés.
Ezek a beszélgetések természetesen nem egy könyvbeli közlés követelményei szerint íródtak. Annak a napi sajtóból és képes hetilapokból közismert hírlapi műfajnak az igénye érvényesül bennük, amelyet az aktualitás éltet, a színesség „ad el”. E hírlapi műfaj átlagos darabjainak jellemzője, hogy ami a vonzereje, az éppen a gyorsan avuló friss érdekesség. A maguk idejében és a maguk helyén céljuknak megfelelően töltötték be szerepüket ezek az írások. (Sokat közülük a Film, Színház, Muzsika közölt.) Kötetbe gyűjtve óhatatlanul megszenvedik a más igényeket támasztó közeget. Máté Judit megkísérelte bővebb információkkal meghosszabbítani a pályaíveket, a beszélgetések időpontjától a könyv megjelenéséhez közelítve, ám ettől olykor időbeli zűrzavar támad az egyértelmű évszámok helyett használt utalások miatt. Ami annak idején a sajtóban friss érdekességnek hatott, az mára jobbára „fecsegő felszínné” lett. Árulkodóbb a portrékísérletek vázlatossága, a pillanatképek egysíkúsága és a sok-sok nyelvi pongyolaság, így, együtt olvasva az írásokat, egy lényeges rejtett hiba is feltárul a kötetben: a névsort olvasva feltétlenül indokolt az újságírói lelkesültség, ám az állandósult lelkendezés, az ájult elragadtatás és eufórikus hangulat némi műkedvelő jelleget kölcsönöz a szerzői véleményeknek, és az olvasót bizonytalanná teszi a kizárólagos felsőfokok értékét illetően.
A lista valóban szenzációs. Olyan nevek szerepelnek rajta, mint Fellini, Antonioni, a Taviani fivérek, Giulietta Masina, Francesco Rosi, Lizzani, Volontè, Raf Vallone, Eduardo de Filippo, Lea Massari, Catherine Spaak; aztán Lollobrigida, Cardinale, Gassman, Tognazzi, Sordi.
A sztárok hol papucsban, hol dicsfényben lépnek elénk az egyenetlen színvonalú beszélgetésekben. A papuccsal nincs baj. Hozzátartozik az élethez. A sztárok életéhez is. Van abban valami üdítően humoros, hogy Tognazzi maga főzi ebédjét a filmgyári öltözőben a forgatási szünet idején. Hiányérzetünk akkor támad, amikor túlteng a privatizálás nőügyekről, öregségről, de nem folytatódik érdemben a beszélgetés akkor, amikor Tognazzi ilyesmiket mond: „A színész, ha el tudja érni, hogy minél kevésbé legyen kereskedelmi cikk, annál közelebb jut ahhoz, hogy művész legyen.” Vagy: Sorditól igazán rokonszenves, hogy szereti a palacsintát, fel is falja mindet, amit Máté Judit süt neki. De a gasztronómiai édességek után jöhetnének a fanyarabb ízű kérdések, mondjuk, az olcsó színészi fogásokról, a szünet nélküli ripacskodásról. Cardinalétól sem az a kis közhelycsokor a sok, amit afféle kérdésre elmondhat, hogy milyen érzés(!) a kismama és nagymama(!) kettős szerepében(!) lenni. Az a kevés, amit a magánügyein túl még megtudunk róla.
A legsikerültebbek azok a beszélgetések, amelyekben a személyes témák valamivel tágabb horizontú rálátást engednek az olasz film helyzetére, az alkotók közérzetére, illetve a felületnél többet mutatnak az egyéniségből, a művészi személyiségből. Paolo Taviani például nagyon érzékletesen elemzi filmjeik történelemszemléletét, az utópia helyét és szerepét történeteik és hőseik megformálásában. Carlo Lizzani, a velencei fesztivál volt igazgatójaként, egy-két érdekes tapasztalatát mondja el a film és a fesztiválok válságáról. Az olasz film helyzetét szinte valamennyi megszólaltatott művész válságosnak érzi. A drámai szituációt mindenki a maga módján fogalmazza meg, de lényegét tekintve ugyanazt mondják, amit Lizzani így foglal össze. „Ma Olaszországban a könnyű kis komédiáknak van elsősorban zöld útjuk, anyagilag azok élveznek elsőbbséget. Minden másfajta film realizálásáért sokat kell küzdeni.”
Hazai szemmel nézve a legtanulságosabb a világszerte ismert forgatókönyvíró, Age fejtegetése a forgatókönyv szerepéről, a forgatókönyvírás műhelymunkájáról. Ha arra gondolunk, hány magyar film vérzett el csak az utóbbi években a hevenyészett, érleletlen, ötletszerű, műkedvelő forgatókönyv miatt, ez az olvasmány jóval több tanulsággal szolgál az átlagos „művészbeszélgetések”-nél. Nem ártana azoknak, akiket érint, eltűnődni egy-két mondatán. Közülük mutatóba idézzünk kettőt: „Nálunk, Olaszországban, igen sok kárt okozott már a forgatókönyvíró háttérbe szorítása.” És: „Nem elég ugyanis csak a filmrendező tehetsége. Ha nincs a kezében jól megírt történet, pergő dialógusokkal, könnyen megesik, hogy kudarcba fullad az egész.”
Máté Judit: A Cinecittà szalonja. – Római találkozások. – Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1985.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1034 átlag: 5.48 |
 |
|
