KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/szeptember
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Kedves Olvasó!
• N. N.: Filmvilág névtár 1958–1979–1999
• Schubert Gusztáv: 2019. Filmodisszeia

• Lengyel László: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Szilágyi Ákos: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Jancsó Miklós: Levél H. Gy.-hez
• Bikácsy Gergely: A Fénybarlang Jónás, aki 2025-ben lesz huszonöt éves
• Kömlődi Ferenc: Jövő-Bábel A lineáris történelem vége
• N. N.: A jövő – évszámokban
• Sipos Júlia: Húsz év múlva Beszélgetés 2019-ről
• Varró Attila: Anakronisztikus krónikák Beszélgetés Quentin Tarantinóval
• Takács Ferenc: Alice látomásországban Az utolsó multiplex
• Peternák Miklós: Abbahagyni! A végeken túl
• Herpai Gergely: Greta Garbo overdrive Számítógépes játékok: a 2019-es széria
• Tillmann József A.: Az avatárok eljövetele Egy leendő ladomi leletből
• Bóna László: Égi csatornák Mennyei hírek
• Karátson Gábor: Elveszve egyetlen egyenesben Búcsú egy ígérettől
KRITIKA
• Herpai Gergely: Kasztok párbaja Csillagok háborúja – Baljós árnyak
• Beregi Tamás: Csillagok mágiája Star Wars-trilógia
LÁTTUK MÉG
• Bíró László: Kiruccanók A filmmúzeumok bemutatói
• Herpai Gergely: Az űrkommandó A filmmúzeumok bemutatói
• Kis Anna: Visszatérés a Paradicsomba A filmmúzeumok bemutatói
• Mátyás Péter: Ösztön A filmmúzeumok bemutatói
• Nevelős Zoltán: Tea Mussolinivel A filmmúzeumok bemutatói
• Varró Attila: Vadiúj Vadnyugat A filmmúzeumok bemutatói
• Hungler Tímea: 54 A filmmúzeumok bemutatói
• Vidovszky György: Drogosztag A filmmúzeumok bemutatói
• Pápai Zsolt: A Thomas Crowne-ügy A filmmúzeumok bemutatói
• Tamás Amaryllis: Gloria A filmmúzeumok bemutatói
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: Montázs 2018 Szergej Mihajlovics Eizenstein: Montázs 1938
OLVASTUK
• Galambos Attila: Magyaros rétestészta
• Spiró György: Média-beszélők
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A ti KÉPMAGNÓtok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Szergej Mihajlovics Eizenstein: Montázs 1938

Montázs 2018

Vasák Benedek Balázs

Mennyi idő nyolcvan év? Hány snitt és hány illesztés? 1939-ben jelent meg a montázselmélet egyik legnagyszerűbb alapvetése. Eizenstein montázs 1938-a.

 

Eizenstein igazából csak ürügy. „Eizenstein egyenlő kollízió, összeütközés” – szokta volt mondogatni, de tudnunk kell, hogy Eizenstein a legkevésbé sem egyenlő a montázzsal, és az utóbbi sem egyenlő a kollízióval.

 

 

Montázs-mimikri

 

Nevezték téglának, építőkockának, sejtnek, volt az ideológia gyűlölt kiszolgálója, gyanús formalista praktika, propagandaeszköz, attrakció, tudatmodell, új ember kovácsa. Parádés filmtörténeti kaméleon, amely mindig megtalálja a maga helyét. Kulesovnak a montázs még a dinamizmust jelentette, az amerikai film eszelős tempóját, az izgalmat, a fordulatot. Makarenkói pofont a klasszikus művészetnek, az érzelmes, pszichologizáló drámának. Kulesov egyenesen a szívre célzott: ha hihetünk a némiképp megbízhatatlan beszámolóknak, a nagy Mozzsukint tréfálta meg és tiporta el egy-két egyszerű montázstrükkel. Volt-e hatásosabb érv az új filmművészet mellett, mint az érinthetetlen színészkirály felsülése: a nézőknek mindegy volt, milyen zseniálisan játszik, ha a mögé vágott kép az ellenkezőjét mondja. Szabadság, éhség, gyász: mindegy, elég egy semleges arc, aztán az ég, egy tányér leves vagy egy koporsó – a montázs legyőzte Mozzsukint. Csoda-e, ha Kulesov számára a színész csak mozgó, antropomorf díszlet volt, különböző biomechanikai gyakorlatokkal vég nélkül nyüstölhető izomköteg? A fegyverkezési verseny a legkevésbé sem a fultoni beszéddel vagy Oppenheimerék sivatagi szöszmötölésével indult, hanem már a húszas évek Szovjetuniójában. Eizenstein számára a montázs „elsődleges csapásmérő eszköz”, a vertovi Filmszem dokumentarista bájolgása helyett igazi „filmököl”, mellyel szét lehet zilálni a burzsoáziát. A montázsból összeálló műalkotás egyenesen „olyan traktor – mondja a filmelmélet legszebb mondata –, amely a kijelölt osztályirányban szántja fel a néző pszichikumát.”

Mindebből könnyen vonhatjuk le a következtetést: a montázs emberellenes. Bazin épp a humanizmus jegyében utasítja el, hogy a hosszú beállítással, a térmélység kihasználásával, a filmkép valóságosságával érveljen. A montázs a nem valódi, a hamis, a megtévesztő, a félrevezető – az antihumanizmus szálláscsinálója, amely kegyetlenül elleplezi a valóságot.

Talán nem véletlen, hogy a montázst éppen a szemiotika, a filmi szerkezetek, kódok, hierarchiák megszállott boncolgatóinak végtelen játékterepe emelte újra fel. A montázs hamis? Mi az hogy valóság? – riposztoztak Bazinre a szemiotikusok. Hiszen a valóság is csak egy kódegyüttes, melyet tudatunk gyárt le, éljen hát a montázs, amely láthatóvá teszi a kódot; ez még mindig tisztességesebb, mint a „valóság” illúziójával kecsegtetni a nézőt.

 

 

Montázs-ember

 

Aztán korunkban – előszeretettel nevezik cyberkorszaknak, akik ritkán járnak a Székelyföldön vagy a posztszovjet utódállamokban – a montázs megint előbújt, ismét csak szolgálóleányként: ám Kulesov és Eizenstein helyett Dziga Vertov, Walter Ruttmann, John Heartfield és Raoul Hausman lettek az új kor egyházatyái. Hausman gyilkos, dadaizmuson edzett iróniája békésen megfér Dziga Vertov lendületével. Egynémely teoretikusok nem átallanak egyenesen azon vitatkozni, vajon kettejük közül melyikük találta fel a kiborgot: az utóbbi a tökéletes ipari érzékszervekkel ellátott új embert/humanoidot, akinek/amelynek legfőbb jellegzetessége, hogy utópikus társadalmának megfelelő szinten percipiál. Furcsa szerzet Dziga Vertov kiborgja: agyonretusált Generalisszimuszát oly pátosszal szemléli, hogy az ember már-már rövidzárlattól tart.

Persze rögvest ott az ellenpélda: Hausman, akinek ágyúcsövekből, monumentális nehéz- és hadiipari instrumentumokból összerótt junkerei (ha jobban tetszik: weimari demokratái) igazán nem tanúskodnak alkotójuk pozitív utópikus elkötelezettségéről. Bárhogyan is van, mindketten a szerveset ötvözik a mechanikussal, tesznek-vesznek, szerelgetnek, egyszóval montíroznak, és ennél tovább a (huszadik) századvég habkönnyű cyberfilozófusai sem jutottak.

Bármily meglepő, a montázs is lehet humanista, példa rá az – elméletíróként – olyannyira elfeledett Pudovkin. Ő úgy tartotta, a montázs valójában az emberi gondolkodást tükrözi, sőt: modellezi. Szép, komplex tér- és időszerkezetek, elegánsan adagolt információk: Pudovkin szerényen háttérbe húzódó, az elbeszélés szolgálatába állított montázsa nem véletlenül lett a hollywoodi filmstílus alapköve.

 

 

Montázs-múzeum

 

Régi vágyam egy kiállítás: diptichonok, triptichonok lógnának a falakon, felnagyított, berámázott állóképek – a filmtörténet legszebb montázsai. Oda kerülhetne – ha meglenne – a Mozzsukint porba alázó leves, az Október és a Szerelmem, Hiroshima káprázatos nyitányai, az Elégia és folytathatnám háromezer-tizennyolcig... Mert hiába utálta Arnheim Resnais-t, Bazin Eizensteint, Eizenstein Dziga Vertovot, Dziga Vertov Kulesovot, hiába változott a tematika: a politikai agitáció helyett a lélektani ábrázolás, az utópiák vad mámora helyett a disztópiák virtuális világai; bármennyire is közeleg a digitalizált, totális érzékszervi illúziók kora, mindig megmarad egy rés, két kép, két beállítás, két világ között. Egy rés, az átlépés helye – akár formai elemként tekintünk rá, akár befoghatatlanná tágítjuk a fogalmat, a montázs az egyetlen filmes eszköz, ami ha megsemmisül, akkor is megmarad. „Hová lett Gertrud?” – kérdi Dreyer szikár, minden korábbi konvenciót tagadó utolsó filmjére utalva Deleuze, és rögtön válaszol is: „Eltűnt a hibás illesztésben...” Ha az illesztés látszólag hibás is, ahol megmarad az átlépés, a hely, ott születik a montázs.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4583