|
|
Láttuk mégMonsieur HireFáber András
A modern néprajztudomány egyik legnagyobb – művészetelméleti jelentőségű – felfedezése az volt, hogy szüzsék, sztorik, vagyis mesetípusok alkalmasint korlátozott számban állnak az emberiség rendelkezésére (Aarne-Thompson: Népmesetípusok, 1928). S miután az elmondható történet filmben voltaképpen ízléskonvenció, formai elem, a cselekmény-kiagyalók pedig közismerten fantáziátlanok, egyre-másra forgatják a remake-eket, vagyis híres régi filmek mai, új változatait.
Ilyen a Monsieur Hire is, azzal a különbséggel, hogy míg az effajta filmek többsége nem színvonalában, hanem csak költségeiben szárnyalja túl az eredetit, Patrice Leconte rendező, aki karcos humorú vígjátékokkal tűnt fel, ezúttal legalábbis az alapművel egyenértékűt hozott létre.
Maga az alapmű is feldolgozás, egy irodalmi alkotásnak, a kisemberek életét nagy lélektani beleérzőképességgel ábrázoló krimiíró, George Simeon egyik viszonylag korai művének, a M. Hire eljegyzése című regénynek a filmváltozata: Julien Duvivier rendezte 1946-ban, alkalmat adva benne a címszereplő Michel Simon-nak egy parádés alakításra. Az életunt voyeur-ből szerelmessé és egy bűntettes (a szeretett lány fiúja) helyett önjelölt gyanúsítottá, majd áldozattá váló kortalan úr története fanyar életigazságokat közvetít. Lassan csörgedező cselekmény, kitartott közelik, fakó (telítetlen) színek, a mozgás térhatását csökkentő teleoptika gyakori alkalmazása: ezek a főbb eszközök, melyekből a film alaphangulata, valamiféle szikár melankólia összeáll. S nagyszerű Michel Blanc egy újabb „fehér bohóc”-remeklése, a többiekről nem is beszélve. Jó rendező jó filmjében ugyanis rendszerint mindenki jó, főszereplőtől a helyettes naplóvezetőig. S ez nem első sorban anyagiakon múlik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2856 átlag: 5.45 |
|
|
|
|